Szellemi önéletrajz szaxofonra

Fenyvesi Ottó: Paloznak overdrive

Szellemi önéletrajz csak vers vagy (filozófiai) vallomás lehet. Fenyvesit régóta egy ilyen szellemi, spirituális történet érdekli, a sajátja, meg azoké, akiket közel érez magához. A Halott vajdaságiakat olvasva címmel megjelentetett versesköteteiben például olyan halott írókat, művészeket és társakat faggat, akiknek egy részét személyesen sosem ismerte. Ennek a történetnek tehát nem a születés a kezdete és nem a halál a vége.

Talán azzal a ponttal jelölhetném ki a kezdetet, amelyet Fenyvesi egy olyan versében határoz meg, amely nem szerepel ebben a mostani könyvben. Nincs címe, így hangzik: „Bevezetés az életbe: / apámtól – útravalóul – / két pofont kaptam. / Kicsit megszédültem. / Dominus vobiscum. / Voltak, voltak bűneim. / Megbántam. Aztán átadtam / magam a szeretetnek. / Már hangolt a zenekar: I Can’t Get No.” A gyerekkor a Paloznak overdrive-ban (de Fenyvesi más köteteiben is) részletesen megjelenik – ez egy vidéki, falusias környezetben, Gunarason és Topolyán töltött „vad” gyerekkor, igazi, olykor az eksztázisig fokozódó utcai gyerekjátékokkal. Erre én is így emlékszem. Játszótér nélkül, az udvarban, a folyóparton meg az erdőszélen folytatott játékok olykor frenetikus „overdrive”-ok voltak, szülői fenyítésekkel kísérve. A kötetnyitó versben (Chlorophylle és Minimum) is ezeket a képeket látjuk a jugoszláv képregényhősök társaságában. „Sztrip”-olvasók voltunk mind gyerekkorunkban, így tanultunk meg szerbhorvátul.