Új építészet Burgenlandban és Nyugat-Magyarországon címmel nemrégiben jelent meg az első határokon átnyúló, osztrák-magyar építészeti kalauz, ami ráadásul még háromnyelvű is: német, magyar és horvát. A 140 bemutatott épület közül 14 Magyarországon található. A szerkesztővel beszélgettünk.
Magyar Narancs: A vorarlbergi és tiroli könyvek után ez immár a harmadik sikeres kísérlete a regionális építészet feltárásában és népszerűsítésében. Építészeti értelemben mit jelent a régió fogalma?
Otto Kapfinger: Ez nem egyedül építészeti kérdés. Összefügg az életformával, a gazdasági formával, amelyek aztán építészeti és településformává válnak. A régiók és kulturális formák klasszikus meghatározása azonban ma már nem lehetséges. Ennek ellenére az épület- és településstruktúrákban még mindig jelen van az emberi kéz által közvetlenül megmunkált táj maradványa, és ezt nem lehet kitörölni. A múlt halotti maszkja még mindig itt van, szembesülünk vele a régióban.
MN: Mi a regionalizmus létjogosultsága a világfalu korában?
OK: Azt gondolom, az építészetben a regionális csakis akkor tudja magát definiálni, ha nagyon precízen a lokalitásra, a helyi programra reagál. Ezért ezt nem is regionális építészetnek nevezném, hanem lokális válasznak. Amit Kenneth Frampton kritikai regionalizmus alatt értett, voltaképpen kísérlet volt arra, hogy a modernség egyetemes követelésével szemben egy alternatívát állítson. A régióban még fel-lelhető tartalmak - térformák, tipológiák, mentalitás - kritikai átvétele révén próbált a nemzetközi építészeti fogalomkészlettel szembe-helyezkedni.
MN: Ma min múlik a lokális program sikere?
OK: Ezt csak a helyszínen lehet lemérni. Peter Zumthor svájci építész világosan megmondta: ahhoz, hogy a hely specifikumát felismerjük, el kell távolodnunk tőle, hogy aztán az idegenből újból visszatérjünk. Azt hiszem, a regionális csak ott érzékelhető, ahol az építőipar, a helyi politika, az építészek és a használók között továbbra is fennáll a kapcsolat, vagyis az a regionális háló, amiből időhöz és helyhez illő építészet születhet. Az építészeti tudás, a településtervezői tudás, az eszközök ma mind globálisak, de "a mű" mindig lokális. A globális tudás és a lokális sajátosság metszetében születik az összetéveszthetetlen térbeli esemény. Talán ezt a térbeli eseményt lehet regionálisnak nevezni.
MN: Ausztriában nagyon erős a regionális identitás, és az építészetben ez nem utolsó-sorban az ön kitartó munkálkodásának köszönhető. Hogyan született meg Ausztriában a regionalizmus, milyen intézményeken keresztül működik?
OK: A nyolcvanas évek közepén, egy stájer tartományi elnök közreműködésével, tulajdonképpen fentről jött létre a grazi Haus der Architektur, az "építészet háza". Ezzel párhuzamosan a grazi egyetemen is erősödött az aktivitás, aztán Bécsben létrehozták a kilenc tartomány építészeti alapítványát. Megvolt a központi politikai akarat és az anyagi támogatás, amihez a tartományok is csatlakoztak. Így jöttek létre a tartományi központok, úgy 1992-94 táján, tulajdonképpen elég későn.
MN: Hogyan határozná meg a saját szerepét ebben a folyamatban?
OK: Az én szerepem a kapuk megnyitása, anélkül, hogy stílusokat propagálnék. Posztmodern korban élünk, de a posztmodern nem stílus, hanem állapot, amelyben tulajdonképpen nincsenek már stílusok. Frampton kritikai regionalizmusa jó kezdeményezés volt, de azonnal stílusfogalomként kezdték használni, ahogyan a dekonstruktivizmust is, mintha valami recept lenne. Ehelyett az összetéveszthetetlenséget és az autenticitást a maga egyediségében és modellszerűségében kell elfogadni. Ebben van nekem közvetítői szerepem.
MN: Tekinthető ez a könyv a burgenlandi és nyugat-magyarországi regionális modern építészet definíciós kísérletének, vagy maga a periferikus helyzet teremti meg a rokonságot?
OK: A hasonlóság pusztán háttér. Nem próbálok rokonságokat teremteni, illetve ebben az esetben a rokonság maga a minőség. A kiválasztott épületeket nem köti össze más, mint egy tág kritériumrendszer alapján szabott minőség. A peremhelyzet szintén közös. Mindkét országnak meghatározó centruma van, Budapest és Bécs. Ha a magyar építészetet könyvek alapján nézzük, akkor egyértelműen Budapest van a közbeszéd fókuszában. És ez Ausztriára is igaz: az építészeti publicisztika centralizált és nem éppen plurális - nem figyel arra, mi zajlik vidéken. Ilyen értelemben ez a könyv egy ellenirányú kezdeményezés, hogy a perem felől nézzük az építészetet.
MN: A Burgenland és Nyugat-Magyarország közötti kulturális együttműködésre nem ez az első kísérlet - itt van például az egy évvel ezelőtti győri Párhuzamok kiállítás és konferencia. Magyarországon mégis ez a könyv az egyetlen regionális építészeti kiadvány - és ez a kezdeményezés még csak nem is innen indult. Milyenek tehát a regionalizmus lehetőségei Magyarországon?
OK: Itt van az EuRégió West/Nyugat-Pannónia, ahol formálódik a dialógus, közös projektek vannak, ennek része az Architektur Raum Burgenland, a burgenlandi építészet szervezete is. De véleményem szerint valahogy Magyarországon is ki kell alakítani egy olyan platformot, ami Burgenlanddal fenntartja a kapcsolatot. És ez a médiától is függ. A modern médiumoknak fel kellene mutatniuk a periféria gazdagságát. Ha a médiumok tovább haladnak a centralizált szemlélet felé, akkor ez érdektelen marad.
MN: A kortárs magyar irodalom az utóbbi években hihetetlen nemzetközi pályát futott be. Mi lehet a baj az építészettel vagy a közvetítésével? Hiszen gyakorlatilag nincs jelen a nemzetközi porondon.
OK: Magyarország szupersztárproblémával küzd. Makovecz Imre egy ideig szupersztár volt, de ez a dolog könnyebbik vége. A kulturális médiumoknak folyamatosan elemezniük kell az építészetet, s kapcsolatba hozniuk a kultúra más területeivel. És akkor nem történhet meg az, hogy egyvalaki képviseli Magyarországot. Itt a lehetőség az elhatárolódásra, csak láthatóvá, felfoghatóvá, érzékelhetővé kell tenni. Ha egyszer egy biennálén bemutathatnánk ezt a szövevényesebb, titokzatosabb építészetet, akkor az nem posztmodern, hanem egyszerűen a mindennapi kapcsolódásoknak, a helyhez, de ugyanakkor a globálishoz kötődésnek egy eltérő szövedéke lenne. És ez csupán idő kérdése. Az építészet egy nehéz műfaj, de éppen ez benne a lenyűgöző.
Somlyódy Nóra
(Köszönet Gunther Zsoltnak és Szemerey Samunak)
