Majd lesz Amiért!
Majd kell még neked!
Ottlik azt írja az általam (na, ki az, persze) továbbra is nélkülözhetetlenül fontos műnek (marhaság a "remekmű" szó, nem?), belélegezhető akárminek tartott könyvében (Hajnali háztetők; és mondom, mi van, ha ez és a Próza a két főmunkája): nem ártana, ha régi képek, mittudommi hogyishíjjákokról (Gioconda, Edgar Allan Poe, Ambrose Pierce, folytassa más is) fennmaradt volna némi Technicolor 3 D filmkocka.
T 3 D tehát. Agyő, T´DOOR.
Csak ott a baj, hogy még az sincs, akivel megbeszélhetném: minek írom ezt? A "Hajnali" Halász Petárja mondja ugyanis (és vele én, unalomig): mi a francnak kéne bármit csinálni? Csak mer félsz, hogy ha most abbahagyod, mittudomén-hogyishívjákkor éhen halsz? Ami engem illet, bár már látnám.
Jó, most vad vagyok, ridegen forog a szemem, mert nem iszom és nem eszem (erről később; jó, vizet igen, sörön át jutottam le ide, a sörnél - Párizsban - a legérdekesebb az volt, hogy az első pohár után, reggel, még böfögtetett, aztán délben és este nem, és mert nem "szeretem" a sört, tudtam, itthon le fog vinni ez szódára, és enni csak étvágyelverésül, és nem a 7000 nap nem ivás a lényeg, hanem lemenni 60 kg alá, mégpedig nem azért, hogy kevéssé legyek jelen a világban, hanem mert ez érdekel), vadul gondolom, élem át, hogy mi a francnak írom ezt, és nincs kivel megbeszélni, hogy.
Két cikk szerzőjével is lehetne. Jobb, hogy nem lelem őket telefonon (különben a nem iszom, nem eszem, nemsatöbbi mellett jön az is, hogy nem akarom kifejezni magam olyan tárgyakban, mint az ilyen cikkesdi izék, értsd még a legjobbakat is, még a legjobb olyan tárgyakat is, mint a Pantanival megbúbaszott francia körverseny - csupa kisbetűvel már -, csak hiteles kérdésekről írnék, ahogy Ottlik a bridzselméletről, írnék például a párizsi futamok egyikének 4-5-9 számkombinációjáról, amit, osztva bár, azért kaptam el, mert hangosan, magányosan és hangosan feltettem magamnak a kérdést: hiszel a 4-9 kombinációban? nem, ezt feleltem; szóval ez az írásosdi is megkapta a kérdést). Csányi Vilmosnak (MaNcs) teljesen igaza van, a jó kutyás etológus professzor szomszéd úrnak, hogy ez az egyszemélyes csoportosdi kialakult; nem szó szerint, ő is csak szépíróbbi lényével mondhatta ezt; úgy alakult ki, hogy az igazán lényeges kérdésekben -mik azok, persze? a 4-5-9 az igazi lényeges kérdés, hanem egyszerűen pénzt teszel fel rá, de az evidenciás üdvödet is, hogy te milyen sráca vagy a különben Kasmírral és Kosovóval megizélt misztikumnak -, igen, az igazi lényeges kérdésekben vagyunk csillagtávol idegenek, és csak az eszünkkel tudjuk, hogy pl. ez a T 3 D egy jeles pofa, mert mindenféle zagyva képek jelennek meg róla különféleképp értékelhető helyeken, meg a sajtóban is jelen van, na. De különben nem olvassuk egymást, nem nézzük egymás filmjeit, éhezve-szomjazva olvassuk végig csak gyötrelmek enyhítésére vagy fokozására a lapokat stb. Ebben Csányinak igaza van. Halász Petár és Bébé Ottliknál legalább értette, bár nem értette meg egymást. A néma gyerekről meg hallgassunk. A gyerek akkor néma, ha beragasztják a száját, mondjuk, míg bevonuló seregek világtörténelmet csinálnak vele, mit tudom én, a vikingkori Grönlandon, a 44-es Észak-Itáliában vagy épp az itt már említett helyeken.
Művészeti szempontból a gyerek szava vagy némasága egyébként, itt értek egyet Levendel Júlia megrendítő sprintjével (a Liget 7. számában), hogy már az elfeledettség, az észrevétlen-maradás sem remény (mint Kafkának még volt, mint torz módon, ha én nem röstellem magam érte s még páran, Szép Ernőnek épphogy, de van), senki nem fogja igazán fölfedezni azt, ami ma mellőztetik. Persze a fekete "nincsen remény" az, ami engem Levendelnél megejt, Csányinál meg a lényegkiszúrás; ettől még nem biztos, hogy ők is mindig egyetértenek ebben magukkal. Szerintem igen. De engem még jobban lehangoltak. Hála isten, van ez a nem ivás, nem evés. Engem csak a majom (a kilóra mért T 3 D) érdekel, helyzetem egyszerre könnyű és nehéz.
Pokol a gyötretlen béke is, tulajdonképp. Elmebaj, ahogy járműre kell szállni, igyekezni kell, ide-oda kell érni. Ott már aztán lehet valamit csinálni, na ja, "ott". Gyalogolni, 32 km újra, elsatnyultan eleinte, nyögve, aztán evidensen. Böfögni a sörtől, megörülni a böfögésnek, kajánul arra gondolva, hogy ott dögölj meg, öcsi (T 3 D), fogsz te még ennyit se enni és inni. Lesz majd, hogy nem lesz kedved írni.
És azzal fogsz fenyegetőzni magadban: "Nincs kedved, mi? Majd még lenne!" Sőtleg, súlyosabb fenyegetés: "Majd még lesz!"
Ezt így kis töredékében egy madárboltban elmondtam ma, ahol örömmel vettem viszont fürtös kölest és egyebet még és már élő 1-1 madarunknak, és az volt szónoklatom lényege: van saláta nekik, krumpli nekik, magtakarmány nekik, gyógyszer nekik, és ha meg lennék kérve, hozzak haza még valamit, az is meglenne, csak neken nincs semmi, mert én nem is tudok mit akarni magamnak.
Az írást végképp nem akarnám. Párizst végképp nem. Magyar pályán a 4-5-9-et és mást se; de a 4-5-9-et úgy tevékenységnek azért, ha csak gyalogolni és éhezni kell érte, de repülni nem és satöbbi, azt igen. Lásd bridzskönyv.
Most akkor legalább nem volt nyákos (így!) a Csányi-és-a-Levendel-írások idézése; amaz röpke Uránia-ismeretterjesztés, persze, a ligeti egy fájó kiáltás, mondom. Megjegyzem. Longchamp pályáján a döbbenetélmény az volt, hogy eltévedtem, mert nem akartam túl gyorsan kiérni, aztán ömlő esőben jutottam el egy erdőn át a pályához, és találtam egy törvényesen ingyen bejáratot! Valamit, ami törvényesen ingyen van! És így a pelouse (a gyalogszer látogatók füves térsége) lett az ázóhelyen, és egy angol ló nagyon jól jött nekem, mély vesztésekből vele emelkedtem ismét a napvilágra; és a céloszlopnál álltam, egy és fél méterre a 6,8-as kvótájú Tumblewood Ridge-től (vitte Michael Tebbutt; na, valamiért végre föllelkesedem, de hát nem világos? ez egy valós tény), és az tényleg valami azért, ahogy kb. 68-70 kilométerrel bezúdulnak a lovak plusz a magasító lovasok.
Most akkor megvan ez, egy filmkocka rólam, de mit moderáltam? Nekem a legérdekesebb kérdés ma reggel szintén méreti volt: Totyi verebem zavartalanul hasalt (egyre lappadó) hasamon, és elgondoltam, miért lenne csoda az, hogy (bár a verébbe nincs beprogramozva, hogy az ember a fajtársa lenne) egy-egy veréb a fajtársának tekint minket (bizonyos értelemben), miért lenne ez olyan nagy etológiai csoda vagy hibbantság, ha én, aki a Totyit messzemenőkig nem tekintem a fajtársamnak (nem tudom, zárt osztályon kellene-e, lehetne-e írógépelnem??), én őt teljesen megfelelő társnak tartom, és még annyival is jobb a dolog, hogy nem kell produkálnom neki - a franc rohasztaná ezt az egész komplexust, hogy állítólag csak a szellem és másfelől a nyomorult anyag közt lehet választani, nem? -, igen, nem kell produkálnom neki T 3 D-filmkockákat; és elég, ha hozom neki a fürtös kölest állati unalomban végig a városrészen, és még el is mondhattam a boltban, ami itt a "lényeg"; ha van olyan.
Ha van olyan. Itt az "olyan" szót mindenségig menően általánosan és mindenre értem. Ha bármi egyáltalán van.
Szerintem igazából nincs semmi. Komolyan ezt gondolom. Amiről a T 3 D szólhat, tiszta tévedés. Nincs. NINCS. (És fokozva, ez.)
És ha szar ráadásul, hát azért szar, hogy egyrészt nincs, ráadásul még az van, hogy szar.
