Könyv

Wolfgang Kraushaar: Diplomások lázadása. Az arab tavasztól az Occupy mozgalomig

  • B. Simon Krisztián
  • 2015. október 10.

Könyv

Ha van könyv, amit felesleges volt lefordítani, akkor ez az. Wolfgang Kraushaar, a 68-as diáktüntetések és a Vörös Hadsereg Frakció méltán elismert krónikása ugyanis nem csinált itt mást, mint a német sajtóban megjelent hírek és riportok alapján frissiben összefoglalta a 2011-es tüntetéseket. Krónikáját nyakon öntötte egy rövidke, felületes elemzéssel, amiből az derül ki, hogy a tunéziai, lisszaboni, tel-avivi, pekingi és New York-i és a többi tüntetés közös nevezője, hogy mindegyik „magvát” a fiatal diplomások alkotják.

A szerző 2012 februárjában zárta kéziratát, amikor talán még kielégítő konklúzió volt, hogy a mozgósításban erős fiatalok azért buknak el, mert nem ismerik ki magukat a politika világában, három évvel később viszont a magyar nyelvű kiadás megválaszolatlanul hagy egy csomó kérdést, például, hogy a spanyol Indignados mozgalomból kinőtt Podemos hogyan vált mégis hazája legerősebb baloldali pártjává.

S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a könyv úgy mehetett nyomdába, hogy tévesen azt állítja: Tavakkul Karman jemeni újságírónő és emberi jogi aktivista „az első arab országból származó Nobel-díjas”. Nem tudjuk, fordítási hibáról van-e szó, vagy az eredeti szerző is benézte, de – hiába kaptak idáig arabok aránylag kevés Nobel-díjat – azért Nagíb Mahfúz irodalmi elismerése vagy Jasszer Arafat Nobel-békedíja mellett nehéz elmenni. Az igazság az, hogy Karman az egyetlen arab országból származó nő, aki idáig Nobel-díjat kapott. Ez nem kis különbség, hiszen míg a kitüntetések hiánya arra utalna jelen környezetben, hogy az arab világ elmaradott, addig a valós tény azt jelzi, hogy az említett országokban a nők nem kapják meg a társadalomtól a lehetőséget, hogy érvényesüljenek.

Fordította: György Gábor. Napvilág, 2014, 250 oldal, 2300 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.