Koncert

A kisnyugdíjas visszatér

Kispál és a Borz

Kritika

Orfű továbbra is az egyik legjobb fesztiválhelyszín, ha nem a legjobb. Szép fekvése van, nincs nagy tömeg, barátságos áron lehet ételhez-italhoz jutni, készpénzt is elfogadnak, és még lakossági tuc-tuc zenét sem kell túlüvölteni a rendelésnél, mivel itt csak a színpadokról árad zene. 

Nem csoda, hogy az elmúlt nyolc évben – legalábbis az országhatáron belül – csak itt volt Kispál és a Borz-koncert. A zenészek számára otthoni terep, és nem érzik különösebb szükségét annak, hogy máshol is fellépjenek együtt.

Köztudott, hogy a Kispál és a Borz 2010-ben a Szigeten adta búcsúkoncertjét, aztán a tízes évek közepén háromszor is fellépett Orfűn, illetve csinált pár külföldi bulit is. Akkor úgy tűnt, hogy ennyiben marad a dolog, de jött Lovasi András 50. születésnapja 2017-ben, és az ünnepléshez kapcsolódó fellépéseken többször is felbukkant Kispál András. A saját szavai szerint „kisnyugdíjasi” életet élő gitáros a pandémia alatt feltűnt a pécsi, ún. LA Gardens-koncerteken is, aztán Lovasi már interjúkban sem titkolta, hogy egyre több közös zenei témán dolgoznak.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk