Babaház 2.0

Született: Wágner Emese

Szalontay Tünde, a több független társulattal sikeresen dolgozó színésznő jó pár éve készül arra, hogy elmesélje a saját történetét. Azt a krimiszerűen fordulatos és fájdalmas örökbefogadási sztorit, amelyet épp a személyessége miatt nehéz úgy színpadra tenni, hogy az anyagból ne csupán egy érzelmes etűd, hanem érzékenyítő és ugyanakkor felszabadító hatású előadás szülessen. A végeredmény egy dokumentarista, posztdramatikus, absztrakt, összművészeti tragikomédia lett.

Szenteczki Zita rendező, Zsigó Anna dramaturg és Gergye Krisztián koreográfus egy, a konkrét történeten túlmutató, identitáskereső vízióvá alakította a magán­életi drámát, mely vízió a társadalom és az egyén problémáit egy­idejűleg láttatja. A színésznő először a tavalyi, szintén a Jurányiban megrendezett Anya Fesztivál egyik beszélgetős programján mesélte el, hogyan tudta meg már felnőtt korában, hogy nem a szülőanyja nevelte fel, és hogyan kutatta fel aztán az édesanyját, aki megosztotta vele a saját, tinédzser kori tragédiáját.

Az előadás egy szürreális utazás, a magányos gyerekkortól az őrült kereséssel telt felnőttkoron át a felépülésig. Nem szövegcentrikus a darab, de elhangoznak kortárs prózai szemelvények, Szabó T. Anna versei, személyes vallomások, lélektani definíciók. Emellett vannak dalok, és Pina Bausch táncjátékára emlékeztető fejezeteket is látunk, amelyek értelmeznek, elmélyítenek információkat, és néha egészen humorosak. A főhős egy kísértetforma alak, egy túlöltöztetett baba, aki, ahogy egyre mélyebben merül el az önkeresésben, fokozatosan veti le magáról a ruhákat és a maszkokat. Zombola Péter zenéje és Dinea László videói jól egészítik ki a Francesca Woodman amerikai fotóművész képei ihlette látványvilágot. A fiatalon elhunyt Woodman lassú exponálással készült női testeket ábrázoló munkái a női létről, az útkeresésről szólnak. Leg­inkább saját magát fotózta.