Színház

Sose volt

Szeánsz (Necromancy)

Kritika

A modern technológia életeket ment, elveszi a munkánkat, pénzt vesz el tőlünk, pénzt spórol meg nekünk, összeköt vagy éppen elválaszt minket. De előfordulhat az is, hogy valaki valami egészen másra használja. Például szellemidézésre.

Egyáltalán nem evidens kérdés, hogy mit kezdünk az emlékezés rítusával, pláne akkor, ha olyan korszakot szeretnénk megidézni, amelyről csak másodkézből lehetnek információink. A hetvenes–nyolcvanas évek rajongójaként magam is többször szembesültem már az emlékezés árnyoldalával is. A neoavantgárdot például minden elemében bátor időszaknak tartom, az alkotók permanens ellenállása különleges formákat és kísérleteket eredményezett. Az utókor azonban, velem együtt hajlamos túlértékelni és idealizálni a korszak underground művészeit. Az Edith nevű bárban például nemrég Gémes János Dixiről emlékeztek meg. Izgalmas alakja kevésbé alkotásaiból, inkább filmekből, dokumentumfilmekből maradt velünk, ezekből úgy tűnik, a legenda két lábon járó műalkotásként élte a mindennapjait. A korszak rá emlékező hősei viszont az este egy pontján a régi, azóta is feszítő ellentéteik, ügyeik mentén szinte kisiklatták az alkalmat: a figura és az egész időszak törött tükrökben látszott csupán. Milyen volt hát Dixi valójában? Milyenek a többiek? Kívülállóként lehetetlen volt erre választ adni.

Kelemen Kristóf ebben az új projektjében az emlékezés gesztusai közül talán a legnehezebb opciót próbálgatja: valamiféle érzetet akar átadni, annak az illúzióját, hogy ha csak tizenhét percre is, de visszamenjünk az időben: ott és akkor „legyünk” ahol és amikor ők, a megidézettek voltak. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy miért gondolja mindezt alapvetően szükségesnek a korszak megértéséhez. Az Artpool Művészetkutató Központban tett VR-szemüveges utazás alatt Schuller Gabriellát, a korszak kutatóját követjük, aki a mappákkal teli polcok között mutatja meg, hogyan válnak hús-vér emberek és műalkotásaik dokumentumokká. Ezeknek a dokumentumoknak természetesen nagyon örülünk, az utókor e téren (milyen ironikus) sokat köszönhet például az ügynöki jelentéseknek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk