Teremtő vs. anyag

Fűrészpor-szimfónia

A főként faforgáccsal és enyvvel bekent lécekből összeállított pódiumot az előadás után nem lehet egyszerű kitakarítani és rendbe tenni, fut át a fejemen, miközben a bennem élő, és erre a közel egy órára felébresztett kreatív kisgyerek is nagyon lelkesen ünnepli a darabot, amelyben a három művész, Michael Zandl, David Eisele és Kolja Huneck az újcirkusz eszközeivel beszél a teremtés bennünk lévő vágyáról. Mindezt a fa segítségével teszik.

Az előadást a játszók egy-egy faszék elkészítésével keretezik. Mindegyikük máshogyan készíti el a sajátját, és ez a későbbi számaikat is befolyásolja aszerint, hogy melyikük dolgozik gépekkel, melyikük kalapáccsal és szöggel, végül melyikük csupán enyvvel. E három elkészítési mód mentén gondolják újra az ember és az egyik legalapvetőbb anyagunk kapcsolatát. Az enyv, a szög és a fafeldolgozó gépek itt életre kelnek, és tárgyanimáció révén értő, suttogó és lélegző entitásokká válnak. A közönség és az előadók közös kapcsolódási pontjává pedig a titok válik: míg az alkotók a matéria titkát kutatják, a nézők a zsonglőr-, artista- és bohócszámok kapcsán azt szeretnék megérteni, milyen titkos átjárók, ügyességi gyakorlatok bújnak meg az egyes produkciók mögött. A végső válaszra egyikünk sem bukkan rá, de nem is ez a cél. Az alkalmi kollektívaként összeállt csapat az újcirkusz nyelvén ugyanis sokkal mélyebb témákkal: a fa tiszteletével és főként a megmunkálásának küzdelmeivel foglalkozik, ezáltal mutatva rá arra, milyen mélyen bele vagyunk ágyazva az anyagiságba.

A performance erőssége a fordított erőviszonyok érzékeltetése: nem egyértelmű, hogy a teremtő uralkodik-e az anyagon vagy fordítva. Nem az asztalos keni az enyvet például, hanem a művész fürdik meg a fehér ragasztóban újra és újra. Időről időre előbukkan, kiesik a padló alól, talpig enyvesen. Hol a fehér nedűtől csöpögő deszkát a fején tartva, hol a vödörben kézen állva, végül teljesen abban eltűnve akar minél közelebb menni, már-már átlényegülni az enyvbe, hátha így megértheti annak suttogó, kísérteties, egyszersmind lenyűgöző és a képzeletben új világot nyitó hangját, amelyet hangkulisszaként mi is hallunk. Minden etűdhöz saját zenei világ kapcsolódik, ami nem a cirkuszi produkciót teszi hatásvadásszá, hanem mélységet és új réteget ad az előadás alapkontextusának.

Ekkor jön a szög és a kalapács. A szög nem áll egy helyben, nem várja meg alázatosan, hogy beleverjék a padlóba: menekül a mester elől, kicselezi, különböző helyeken jön fel újra és újra. Még egy jól megkomponált szögkeringőt is megcsodálhatunk, miközben annak drukkolunk, hogy valahogy a bűvész is sikerrel járjon.