Két éve, 2019 nyarán esett meg először, hogy a németországi Zöldek népszerűsége megelőzte a kereszténydemokratákét. Ez a politikai korszakváltást sejtető előny akkor gyorsan elenyészett ugyan, de egy pillanatra újra feltűnt idén május elején azzal párhuzamosan, hogy a szavazópolgárok mind kevésbé hittek a CDU képességében a vírusválság menedzselésére. Kiszűrve az ingadozásokat a politikai árfolyam alakulásából, középtávon kirajzolódik, hogy a 2017-es választások alig 9 százalékáról egy évre rá 20 százalék fölé emelkedő Zöldek tartósan ezen a szinten maradtak, vagyis a legkisebb parlamenti pártból a második legnépszerűbb politikai erővé váltak. Ez a nyereség aligha választható el a környezetvédelem uralkodó témájától, amelyet legfeljebb az evolúció képes – egy apró mutáns révén – átmenetileg felülírni.
A Zöldek elsősorban azzal járultak hozzá a másodszor is felcsillanó remény meghiúsulásához, hogy Annalena Baerbockot jelölték a kancellári posztra. A pártot hagyományosan nő-férfi duó vezeti; az utóbbi szerepét jelenleg Robert Habeck tölti be. Mivel Németországot – legalábbis egyelőre – nem lehet párosban kormányozni, választani kellett közülük. Állítólag az történt, hogy ők ketten leültek, és szépen megbeszélték. Az eredményt Habeck jelentette be – ha hihetünk arckifejezésének, szívélyes örömmel. A párt jóváhagyta a döntést, amelyet egy legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a németek 60 százaléka hibásnak tart.
Önmagukban kicsiny hibák
A „ladies first” nemes és követésre méltó gesztusa a zöld ethosz elengedhetetlen eleme. Csakhogy, ami a pártban dogma, nem feltétlenül egyezik az általános vélekedéssel. Márpedig a megfontoltan nyilatkozó, a képzettségének megfelelő filozófusi attitűdöt sem nélkülöző, némi túlzással államférfiúi bölcsességet sejtető Habeck az elmúlt években mindig népszerűbb volt a kívülről középszerűnek, fajsúlytalannak, a pártideológia fénymásolatának tűnő Baerbocknál, sőt előfordult, ami nem kis szó, hogy a népszerűségi listákon még Angela Merkelt is megelőzte. A nőpártiság dicséretes elve felülírta azt az ellenfelek számára támadási felületet kínáló szempontot is, hogy Habeck legalább tartományi miniszteri múltat tudhat maga mögött, míg Baerbock semmiféle kormányzati tapasztalattal nem rendelkezik.
De nem csak ezért kritizálták őt a médiában. Először is a bírálat tényén érdemes eltűnődni. Hiszen, ha hitelt adnánk a magyar szélsőjobb – más jobboldal persze nincs is hazánkban – lamentálásának az állítólag balliberális cenzúrának alávetett német médiáról, furcsállhatnánk, hogy a Zöldek kancellárjelöltje egyáltalán támadások célpontja lett. S még inkább érthetetlen lenne e helyzet, ha felidézzük az ismert felmérést, amely szerint az újságírók körében tartott választáson a Zöldek nyernének. E jelenség abban leli magyarázatát, amit a cenzúra emlegetői rájuk jellemző módon el sem tudnak képzelni: egy jellegzetes vagy akár többségi álláspont nem jelent kizárólagosságot, nem számolja fel a véleménypluralizmust.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
