Az Európai Bizottság nem ellenezné az uniós oltásigazolványt

  • narancs.hu
  • 2021. február 13.

Külpol

De az még nem aktuális.

Üdvözlöm a görög miniszterelnök kezdeményezését - mondta Ursula von der Leyen a Ta Nea című athéni lapnak adott, szombaton megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról a görög felvetésről, hogy akik megkapták a koronavírus elleni oltást, azokat lássák el hivatalos igazolással, amelynek a birtokában szabadon utazhatnának.

Az EU-Bizottság elnöke ugyanakkor hozzátette, az európai szintű szabályozásról majd akkor lesz érdemes vitát nyitni, ha már a lakosság nagy része megkapta a vakcinát.

Közben Görögország és Izrael megtették az első lépéseket afelé, hogy kétoldalú alapon kölcsönösen biztosítsák a koronavírus ellen beoltott görög és izraeli állampolgárok számára a szabad utazást.

Görög remények szerint az erről szóló megállapodást - amelyhez a tervek szerint Ciprus is csatlakozna - március végéig tető alá hozhatják.

Mindhárom érintett országban fontos bevételi forrás a nemzetközi turizmus. (MTI)

 

Figyelmébe ajánljuk