Cyber hírek

  • 2001. augusztus 9.

Külpol

Génmanipulált dohány Az észak-karolinai Vector Tobacco ősszel dobja piacra Omni márkanevű, csökkentett karcinogéntartalmú cigarettáját. A Vector olyan eljárást fejlesztett ki, amelynek révén drasztikusan csökkenteni lehet a dohánytermékben a leginkább rákkeltő hatásúnak ismert nitrozamin és a policiklikus aromás szénhidrogének (vagyis a kátrány) mennyiségét.
A jövő év elején a Vector be kívánja mutatni az első olyan, genetikailag módosított dohányfajtát is, amely egyáltalán nem tartalmaz nikotint.

n Bőrsejtből testszövet A brit PPL Therapeutics biotechnológiai vállalat - amely néhány éve részt vett Dolly bárány klónozásában - új kísérletre készül: felnőtt ember bőrsejtjét akarja csírasejtté "visszafejleszteni", hogy azután abból tenyészthessen szerv- és szövetátültetésre alkalmas emberi testszöveteket. A skóciai, edinburghi székhelyű vállalat hasonló kísérletet már sikerrel végzett felnőtt állat bőrsejtjével. Tavaly októberben a cég amerikai, virginiai laboratóriumának az amerikai kormány 2 millió dollár támogatást adott azzal a feltétellel, hogy a kísérleteket csak állati sejtekkel folytatják. Februárban a PPL Therapeutics jelentette, hogy egy tehén bőrsejtjét szívizomsejtté alakította. Az új módszer alternatívát jelent az embriósejtek klónozásához képest, és egyszersmind az átültetések legnagyobb kockázatát is megszüntetheti, ugyanis a saját "csírasejtből" nevelt szövetet nyilván kevésbé fenyegeti a beteg szervezetének immunreakciója, a kilökődés veszélye.

n Szilíciumbomba A Müncheni Műszaki Egyetem fizikai laboratóriumában a TNT-nél hétszer erősebb és egymilliószor gyorsabb robbanóanyagot fedeztek fel véletlenül. Egy kutatócsoport a szilícium egzotikus formáival kísérletezett: az anyagot vákuumban a folyékony nitrogén hőmérsékletére hűtötték. A lehűtött szilícium a berendezés hibája miatt levegőt kapott, ami robbanást okozott. A laboratórium vezetője szerint a véletlen folytán a jelenleg ismert legerősebb robbanóanyagot fedezték fel: a porózus szilícium felszínét egy- atomnyi vastagságban hidrogén szigeteli a külvilágtól, és amikor a hidrogének közötti kötés megszakad, a levegő oxigénatomjai oxidálják a szilíciumot, ez pedig láncreakciószerű oxidációhoz vezet. A reakció más oxidációknál nagyobb energiát szabadít fel, ugyanakkor hatásfoka is jobb, mivel a szilícium szivacshoz hasonló, és így térfogatához képest sokkal nagyobb a felülete.

n Hifigyilkos másolásvédelem A Cactus Data Shield másolásvédelmi technológia zajos szeméttel pakolja tele a CD másolatát, ami tönkreteheti a lejátszókat és a hangfalakat is - adta hírül a Jövőnéző. Az izraeli Midbar Tech fejlesztésére a Sony is felfigyelt, és Kelet-Európában már tesztelik a technológiát. Ennek működési elve hasonló a kaliforniai Macrovision által nemrég bemutatott SafeAudióhoz: az eredeti CD megírásakor a Midbar a zene egy részét hamis információra cseréli, és ezt kontroll információként jelöli meg. Ezzel a lejátszók nem foglalkoznak, a másoláskor azonban ezt a hamis adatot az eszköz zeneként kezeli, így kerül bele a zaj az illegálisan másolt CD-be. Ezzel nemcsak rosszul hangzik a zene - mondja a Midbar -, de akár káros is lehet a lejátszó áramköreire, ha egy bizonyos hanghullámalakot alkot a zörej. A zeneiparban köztudott, hogy elég nagy négyszögjel-impulzusokkal tönkre lehet tenni az érzékeny áramköröket - különös tekintettel a hangfalakra. A Sony titokban több ezer CD-t adott ki Csehországban és Szlovákiában a Cactus másolásvédelmi technológiával, de egyelőre nem úgy állították be, hogy kárt okozzon. Ezt csak akkor fogják megtenni, ha továbbra sem csökken az illegális zeneterjesztés mértéke.

n Mexikói és vörös féreg Az elektronikus levelezők és a webszerver-üzemeltetők életét is megkeserítette az elmúlt hetekben garázdálkodó két digitális kártevő, a SirCam és a Code Red féregvírus. Augusztus elején a magyar interneten is végigsöpört a SirCam néven ismertté vált féregvírus, amely önmagán kívül egy véletlenszerűen kiválasztott dokumentumot is továbbküld a levelezőprogram címjegyzékében szereplőknek. Szakértők szerint a programot Mexikóban indították útnak, és néhány nap alatt több millió számítógép fertőződött meg. A vírus hatására sok vállalatnál az egy felhasználóra eső átlagos e-mail adatforgalom száz kilobájtról egy megabájt körüli szintre emelkedett, és további károkat okozott a bizalmas információkat tartalmazó dokumentumok kiszivárgása. A július végén elterjedt Code Red féregvírus mintegy 400 ezer számítógépet fertőzött meg, hogy összehangolt DoS-támadást indítson a Fehér Ház központi szervere ellen. A Code Red a Microsoft webkiszolgáló szoftverének hibáját kihasználva indult gyors terjedésnek, és "Welcome to http://www.worm.com! Hacked by Chinese!" feliratra változtatja a webszervereken tárolt honlapokat. A Microsoft egy hónapja közzétette a javítást szervereihez, ám azt csak kevesen telepítették, így a vírus augusztus 1-jéig mintegy 1,2 milliárd dolláros kárt okozott - George W. Bush amerikai elnök rendszergazdái viszont sikeresen hárították a Code Red támadását a szerver IP-címének megváltoztatásával. A hét elején feltűnt a vírus második verziója is, amely az eredeti változattal szemben egy olyan kiskaput telepít a rendszerekbe, amellyel teljes ellenőrzési lehetőséget ad a fertőzött számítógépek felett. A Code Red II gyorsabban terjed az első verziónál, és nehezebb kiirtani is.

n Deep Fritz Vlagyimir Kramnyik sakkvilágbajnok október 12-én Bahreinben kiáll a Kaszparovot megverő Deep Blue utódja, Deep Fritz ellen. Kaszparov 1997-ben 4-2-es vereséget szenvedett a Deep Blue ellen, ám az idei visszavágón változnak a szabályok: Kramnyik áttekintheti a számítógép addig játszott mérkőzéseit, illetve a meccs csak napi hat órán át tarthat - ezzel kompenzálják, hogy a számítógép nem fárad.

n Marskamerák Webkamerák segítségével immár az internetezők is betekinthetnek a Haughton-Mars Projectbe, amelynek során Kanadában egy sarkköri szigeten tesztelik a Marsra szállásnál alkalmazandó űrruhákat és egyéb eszközöket. A Föld legnagyobb lakatlan szigetének számító Devon-szigeten folyó kísérletet jelenleg két webkamera figyeli a www.arctic-mars.org webcímen.

n űrfilm az Erosról Az internetről már letölthető az a film, amit azokból a képekből szerkesztettek, amelyeket az első aszteroidán landoló űrhajó készített leszállás közben. A Near Earth Asteroid Rendezvous (Near) szonda eredetileg nem szállt volna le az Erosra, de küldetése befejeződött, így elvesztése nem okozott volna gondot. A leszállás előtti percekben exponált hatvannégy felvétel összekötésével készült "film" a near.jhuapl.edu/iod/20010731/ címen hozzáférhető.

Figyelmébe ajánljuk