2008. október 23-án reggel akkora robbanás rázta meg a horvát fővárost, amilyet a krajinai szerbek 1995-ös rakétatámadása óta nem hallott Zágráb. Az autóbomba az ország egyik legismertebb újságírójának, Ivo Pukanicnak, a Nacional c. politikai hetilap főszerkesztőjének és a lap marketingmenedzserének az életét oltotta ki. Az eset nem volt egyedülálló. Nem sokkal azelőtt gyilkolták meg az egyik neves zágrábi védőügyvéd lányát. A sajtó kényes ügyeket feszegető munkatársai sem érezhették magukat biztonságban, maga Pukanic is csak nagy szerencsével élt túl egy merényletet 2008 áprilisában: hónapokig rendőrségi védelem alatt állt, alig pár héttel a halála előtt szüntették meg.
A merénylet hatása olyan volt, mintha egy teli pohárba az utolsó csepp helyett még fél pohárnyi hullott volna. A társadalmi miniszökőár nyomán a horvát kormány lefröcskölt öltönynadrágban, zavartan mérlegelte, mi lenne a megfelelő reakció. Ivo Sanader miniszterelnök sebtiben kirúgta a belügy- és az igazságügyi minisztert, egyben új harcot hirdetett a szervezett bűnözés és a korrupció ellen. Ezzel ugyan beismerte, hogy a korábbi küzdelem nagyrészt eredménytelen volt, de a nyilvánosság értékelte, hogy a kormány hamut szórt fejére, és reménykedett, hogy valami megváltozik.
A háború üledéke: Horvátország
Horvátországban a szervezett bűnözés jórészt háborús örökség. A kilencvenes évek elején a csempészek még patrióták voltak, akik fegyverrel látták el a túlélésért küzdő államot. Ám az új horvát és a bosznia-hercegovinai horvát fegyveres erők tábornokai, tisztjei a saját zsebükre is gondoltak. Az egyikük, Vladimir Zagorec ellen jelenleg is bírósági eljárás zajlik, a vád ötmillió dollár értékű gyémánt eltulajdonítása, amit elvileg fegyverbeszerzésre kellett volna fordítania. Az összefonódások olyan erősek voltak, hogy még Tudjman elnök nagy hatalmú fiának, Miroslav Tudjman hírszerzési vezetőnek is beletört a bicskája a rendteremtésbe. Még a 90-es években történt, hogy nyomozásba kezdtek egy, a boszniai horvátoktól kiinduló droghálózat ügyében: a zágrábi kormány borsot akart törni a határon túli atyafiak orra alá, akiket a fővárosban mindig is nagyképű, rossz modorú bajkeverőknek tartottak. Ám amikor Gojko Susak, a legendás védelmi miniszter fia nevére bukkantak, meghűlt bennük a vér. Egy ilyen botrány akkoriban hazaárulásnak minősült volna: a nyomozás határozatlan időre el is akadt.
A szervezett bűnözés elleni határozott fellépés csak Tudjman halála után kezdődhetett. Az egyik legnagyobb port kavaró esemény Hrvoje Petrac kétes hátterű üzletember letartóztatása volt 2005 szeptemberében. (Róla és a többi nehézfiúról lásd Veteránok c. keretes anyagunkat - a szerk.) A hágai törvényszék által körözött Ante Gotovina tábornok bújtatása fő finanszírozójának fejét a nyugati hatalmak követelték, Horvátországnak pedig nem volt mozgástere: 2005 tavaszán az uniós csatlakozási tárgyalásokat a tábornok kézre kerítéséig befagyasztották. Gotovinát tehát el kellett vágni az illegalitáshoz elengedhetetlen pénzforrásaitól. Az elmélet működött a gyakorlatban is: Petrac letartóztatása után hat hónappal a tábornok már Hágában volt. (Pukanic egyébként igen jól ismerte Petracot, s a főszerkesztő a már szökésben lévő Gotovina tábornokkal is készített interjút, amiért 2004-ben a Horvát Újságíró-szövetség nagydíjában részesült.)
A kormányzati fellépés ellenére a horvát szervezett bűnözés azóta is virágzik. Az országon kedvező földrajzi fekvése és jó közlekedési infrastruktúrája miatt számos csempészútvonal halad át. Az albán marihuána és az afganisztáni heroin nagy része Bosznia és Szerbia felől jut az országba. A kokain Dél-Amerikából, a tengeren érkezik, a rijekai kikötőben kétszer is volt nagy fogás az elmúlt években, az összmennyiség megközelítette a másfél tonnát. A szintetikus szerek, amelyeket a horvát ifjúság mellett a tengerpartra érkező turisták is szívesen fogyasztanak, egy ideig Hollandiából és Belgiumból jöttek, ma már inkább balkáni és más kelet-európai laboratóriumokból. A heroinkereskedelem mögött zárt, klánok szerint szerveződő kosovói és macedóniai albán csoportok állnak. A marihuána piacán a hercegovinai horvátok építettek ki erős pozíciókat, ők boszniai és horvát állampolgársággal is rendelkeznek. A kokaincsempészetben a jó latin-amerikai kapcsolatokkal bíró szerb, horvát és albán bűnözők vesznek részt.
De nem csak drog utazik át az országon. Az emberkereskedők Moldávia, Bulgária, Románia, Albánia, illetve az Orosz Föderáció, Ukrajna, Montenegró, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Horvátország területén toboroznak fiatal nőket, akiket nyugati országokba csempésznek és prostitúcióra kényszerítenek. A leánykereskedelem a nyugat-balkáni hálózatok és az olasz maffia ellenőrzése alatt áll, míg Moldávia, Ukrajna, Románia és Bulgária gengszterei a toborzást, az útiokmányok hamisítását és a nők átcsempészését bonyolítják saját területükről Horvátországba. Az, hogy ki futtatja a nőket a nyugat-európai városokban, mindig a pillanatnyi erőviszonyok függvénye. Egy időben az olasz maffia pár olasz városban átadta a futtatást a lelkes albánoknak, ám utóbb az újonnan jött románok kitekerték az ő kezükből is az üzletet.
Gazdasági menekültek is igyekeznek Horvátországon keresztül az unióba jutni. Túlnyomó többségüket a zöld határon csempészik be, a Száva határfolyó vizében nemegyszer bukkannak Albániából, Törökországból és Kínából érkezett illegális migránsok holttestére, akikkel felborult a zsúfolt csempészcsónak. A horvát rendőrség 2007 áprilisában felgöngyölített egy hálózatot, amely két év alatt mintegy ezer albánt csempészett a horvát határról Ausztriába és Olaszországba, amivel másfél millió dollár bevételt kasszíroztak.
Hazafiak határok nélkül: Bosznia-Hercegovina
A Pukanic elleni merényletnek számos gyanúsítottja van. Az egyikük Zeljko Milovanovic, egy boszniai szerb polgár, akinek doboji lakásában fegyvereket, mobiltelefonokat és egy olyan sisakot is találtak, amilyet a biztonsági kamerák felvétele szerint az autóbombát elrejtő tettes is hordott. Milovanovic a horvát sajtónak írt levelében tagadott, szerinte csak azért merült fel a neve, mert szerb, illetve a 90-es években a lázadó szerbek oldalán részt vett a háborúban.
Milovanovic szerepének tisztázását meghagyjuk a horvát rendőrségnek, de jó, ha tudjuk: nem ez lenne az első eset, hogy a piros-fehér sakktábla maffiafigurái a Száván túliakkal cseresznyéznek egy tálból. A csempészeknek Bosznia-Hercegovinában is jelentős katonai szerep jutott az 1992-95-ös háborúban, hiszen az összes harcoló fél nemzetközi szankciók alatt állt és nélkülözött. A bekerített, ostromlott területeken, amilyen Szarajevó is volt, élelmiszerhez és alapvető használati cikkekhez csak a feketepiacon lehetett hozzájutni, iszonyatos áron. A kulcsszerepet a hercegovinai horvátok játszották, akik horvátországi kapcsolataik révén szereztek fegyvert, hadianyagot és élelmiszert. Katonai feladatuknak megfelelően ennek egy részét eljuttatták a szerbek és bosnyákok által szorongatott közép-boszniai horvát enklávéknak (Vitez, Travnik, Kiseljak), de jó pénzért a "csetnikeknek" és a "törököknek" is árusítottak.
A gyilkos merényletektől a háború utáni boszniai szervezett bűnözés sem riadt vissza. Jozo Leutar belügyminiszter-helyettes kocsiját a szarajevói amerikai nagykövetség mellett robbantották fel 1999 márciusában. Az ENSZ rendőri missziója által támogatott verzió az volt, hogy a hercegovinai horvát "maffia" áll a gyilkosság mögött - csakhogy a bíróság elé citált hat hercegovinai horvátot felmentették. Más spekulációk szerint a horvát etnikumú Leutar a bosnyák-muzulmán körök korrupciós ügyeibe tenyerelt bele. Az ügy végére sosem sikerült pontot tenni, jóllehet a kétezer fős nemzetközi rendőri misszió teljhatalommal nyomozott a nemzetközi protektorátusként működő országban.
A boszniai Szerb Köztársaságban, a Republika Srpskában is felderítetlen merényletek garmadája áll a rendőrségi dossziékban. Máig nem tudni, ki és miért kaszálta le egy géppisztolysorozattal Srdjan Knezevic palei rendőrfőnököt 1998 augusztusában. Az ügyben nyomozó egykori háborús parancsnokot, a RS belügyminiszter-helyettesét, Ljubisa Savic Mauzert egy mozgó kocsiból végezték ki géppisztollyal a kelet-boszniai Bijeljinában 2000 júniusában. Kelet-Szarajevó boszniai szerb régiója, amihez Pale is tartozik, különösen gyorsan fogyasztotta a rendőri vezetőket és a gazdag embereket. 2002 szeptemberében Zeljko Markovic rendőrparancsnokot gyilkolták meg, az eset hátterét ma is homály fedi. A Jahorina biztosítótársaság vezérigazgatóját, Risto Jugovicot 2002 májusában lőtték le a háza előtt, Paléban. Még Radovan Karadzic egykori támogatói sincsenek biztonságban: Rato Spaicot 2006 májusában lőttek le egy étteremben, pedig ő igazi nehézfiú volt, 2004-ben az EU beutazási tiltólistájára is rátették a háborús bűnös Karadzic bújtatásában játszott szerepe miatt.
És hogy az alvilág leghatalmasabb figurái sem örök életűek, azt a szarajevói keresztapa, Ramiz Delalic Celo sorsa mutatja. Ez a szandzsáki származású muzulmán vagány a 80-as években még a belgrádi gengsztereknek végzett segédmunkákat. A történelembe viszont azzal vonult be, hogy a háború kirobbanása előtti napokban ő és az emberei provokáltak összetűzést a szarajevói belvárosban egy szerb lakodalmas menettel. Az egy halálos áldozattal járó incidenst a szerb háborús propaganda a boszniai szerb lakosság elleni "muzulmán agresszió" bizonyítékaként tálalta - Celo viszont haláláig büszke volt tettére, lévén ez volt az egyetlen, amit - legalább a sajátjai előtt - nyilvánosan vállalhatónak vélt.
A háború után ő lett a szarajevói alvilág királya, évekig az ő hálózata ellenőrzött minden komoly bevétellel kecsegtető illegális üzletet. Ebben a szakmában azonban nincsenek nyugdíjas állások. Az évtized elején két albán keresztapa, Naser Keljmendi és Ali Gasi vezetésével kosovói klánok telepedtek le Bosznia-Hercegovinában. Keljmendi az egyik legismertebb bűnöző volt Kosovóban, szerbiai források és a kosovói ENSZ-misszió, az UNMIK egyaránt őt tekintették a legfontosabb cigarettacsempésznek és az albán gerillahadsereg, az UCK fő finanszírozójának a nyugat-kosovói Pecü város térségében. A székhelyét egy otthoni klánháború miatt kényszerült áttenni a békésebb Szarajevóba. A kosovóiak részt követeltek az illegális piacból. Delalic felvette velük a harcot, és embereivel nyilvánosan megdolgoztatott néhány betolakodót. Ám az albánok keményen visszaütöttek. Először Delalic alvezéreinek autói robbantak fel, majd 2007 júliusában a főnök is gyilkosság áldozata lett. Az őszülő bosnyák gengsztert fiatal barátnőjének háza előtt lőtte le egy Kosovóból vezényelt bérgyilkos.
A torta, amin a kosovóiak és a bosnyákok hajba kaptak, a balkáni kábítószer-csempészet boszniai tranzitútvonala volt. Itt tárolják és pakolják át kisebb (20-30 kg-os) csomagokba a Törökországból, illetve Albániából kamionokon érkező heroin- és marihuánaszállítmányokat. Ezeket boszniai futárok viszik Horvátországba, Magyarországra, majd tovább Nyugatra. A drog az ellenkező irányban is áramlik. A Benelux államokból szintetikus kábítószer, főleg ecstasy és speed, illetve kokain érkezik, sokszor Magyarországon keresztül, s innen vándorol keletre. Egy boszniai bíróság ítéletet is hozott egy ügyben, amikor szintetikus szereket szállítottak Szarajevóból Isztambulba, ahol heroinra és ezüst ékszerekre cserélték őket. A kábítószernek komoly helyi piaca is van, egyes források százezerre teszik a fogyasztók számát a négymilliós országban. Rendőrségi becslések szerint a kábítószer-kereskedők csak Szarajevóban és vonzáskörzetében évi negyvenmillió euró profitot zsebelnek be.
Dohány és függetlenség: Montenegró
A Nacional tulajdonosának meggyilkolása nem ok nélkül kapott nemzetközi figyelmet. Pukanicot ugyanis tanúként akarták megidézni abban a 2002-ben indult olaszországi büntetőeljárásban, amely a Montenegró-Szerbia-Olaszország háromszögben az 1990-es években zajlott nagyüzemi cigarettacsempészetet tárta (volna) fel. A témában a Nacional még 2001-ben nagy port kavaró cikksorozatot jelentetett meg, amely nem mást, mint Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnököt, az ország 1997 óta első számú politikusát helyezte az eseménynek középpontjába.
Minden úgy kezdődött, hogy szerbiai és montenegrói cégek nyugati cigarettát importáltak. Az árut hamis szállítólevelekkel látták el, hogy papíron úgy tűnjön, az árut az unión kívüli országokba re-exportálják. A valóságban azonban motorcsónakokra pakolták, és Dél-Olaszországba vitték, ahol a szállítmányokat két rettegett maffiatársaság, a pugliai Santa Corona Unita és a nápolyi Camorra vette át. A cigarettát az olasz bűnözők - a meg nem fizetett adók és vámok miatt - mesés profittal passzolták el az EU-ban.
A lap felrajzolta a Szerbia és Montenegró területén 1995 és 2003 között működő hálózatot. Az egyik kulcsfigura Stanko Subotic Cane volt, akit csak "balkáni dohánykirályként" emlegetnek a délszláv sajtóban. Djukanovic és Cane állítólag partnereik közt tudhatták Jovica Stanisicot, a Szerb Állambiztonsági Szolgálat (RDB) akkori vezetőjét (jelenleg vádlott Hágában), valamint Milorad Vucelicet, a Szerb Szocialista Párt magas rangú politikusát is. A munkamegosztás szerint - így a Nacional - Cane végezte a beszerzést és az értékesítést, Stanisic a vámosok előzékenységét biztosította, Djukanovic pedig a konvojok zavartalan áthaladásáról gondoskodott Montenegró területén. Vucelic információkat szerzett a rivális hálózat szándékairól is, amelynek az élén maga Marko Milosevic, Slobodan Milosevic egykori jugoszláv elnök fia állt.
Pukanic lapja nem kímélte Djukanovicot. Egy 2007-es számának címlapsztorijában maffiafőnöknek nevezte, arra hivatkozva, hogy az olasz ügyészség "nemzetközi maffiacsoport" vezetésével vádolja. A csoport 1997 és 2000 között több tízmillió euró profitra tett szert cigarettacsempészetből, amit svájci, montenegrói, liechtensteini és ciprusi bankokban mostak tisztára. Az állítólagos bűnszervezetben való részvétel vádja kiterjed más montenegrói politikusokra és a külgazdasági képviseletek egyes munkatársaira is.
A Nacional vádjainak kivizsgálására Montenegróban parlamenti bizottság alakult, amely a 2002 júniusában elfogadott jelentésében megállapította, hogy túlnyomó többségük megalapozott; a montenegrói államigazgatás legmagasabb körei részesei voltak az országban zajló cigarettacsempészetnek. Tény viszont, hogy a bizottságot Vuksan Simonovic, a szerbpárti Szocialista Néppárt politikusa elnökölte, aki Djukanovicot, az ország függetlenségének bajnokát egy pohár vízben fojtaná meg.
A miniszterelnök ellen 2004-ben az olasz bíróság elfogatóparancsot adott ki. Sokáig nem történt semmi, mert Djukanovic nem hagyta el országa területét. Nyilatkozataiban elutasította a vádakat, törvényes reexportügyleteknek nevezve a tranzakciókat. Ám egy váratlan fordulattal 2008 júniusában Bariba utazott, és informális beszélgetést folytatott az ottani főügyésszel. Ennek tartalma azóta sem vált nyilvánossá, csak a konklúziója: a montenegrói kormányfő ellen diplomáciai immunitása miatt megszüntetik az eljárást.
A dohánykirály Cane és még további tizenöt személy ellen viszont Szerbiában büntetőeljárás zajlik cigarettacsempészés miatt. Az ügyészség adatai szerint csak 1995-1997 között legalább negyvenmillió euró illegális jövedelemre tettek szert, amit Cipruson mostak tisztára. Canét az Interpol is körözte, s amikor 2008 áprilisában az orosz hatóságok horgára akadt a moszkvai repülőtéren, Belgrád azonnal kérte a kiadatását. Az illetékes orosz bíróság azonban felrúgta a pravoszláv testvéri szolidaritást, és két hónappal később - elévülésre hivatkozva - megszüntette a fogvatartott előzetes letartóztatását. Hát igen, Cane sokat tud a Moszkvában politikai menedékjogot élvező Milosevic család szennyeséről - és ha egyszer kinyitná a száját a belgrádi bíróság előttÉ
Veteránok
A horvát függetlenségi háború kezdetén, 1991-ben számos bűnöző bújt egyenruhába, és gazdagodott meg fosztogatásból és csempészetből a honvédelem leple alatt. Kétes figurákból álló, hírhedt alakulat volt a "Farkasok" nevű egység Sisak városában, vagy a katonai rendőrség Gospicban, Sibenikben és Splitben. A legismertebb gengszter-katona Mladen Naletilic Tuta volt; büntetőzászlóalja a horvátországi és boszniai-hercegovinai fronton egyaránt tevékenykedett. Az ő egysége biztosította a kábítószer-csempészet zavartalanságát a Stolac-Mostar-Split útvonalon, a kikötőből Nyugat-Európába ment tovább az "áru". Tuta érinthetetlen volt, mivel baráti kapcsolatot ápolt Gojko Susak védelmi miniszterrel, Tudjman után a legbefolyásosabb zágrábi politikussal. Tuta helyettese, a brutalitásáról ismert Vinko Martinovic Stela elsősorban védelmi pénzek szedésével foglalkozott Hercegovinában. Susak betegségével, majd 1998-as halálával nekik is leáldozott, ám végül nem köztörvényesként végezték rács mögött. Az alakulat háborús bűncselekményekben is élenjáró volt 1991-1995 között; hágai perük 1999 óta tart.
Hrvoje Petrac a 90-es években gründolta vagyonát; magas politikai kapcsolatait jól mutatja, hogy Tudjman elnök unokájával alapított közös bankot. Egy időben a horvát szervezett bűnözés legfőbb figurájának tartották, aki nem riad vissza az erőszaktól sem. Valószínűleg ő gyilkoltatta meg Vjeko Sliskót, a zágrábi rulettkirályt egy ex-idegenlégiós belga bérgyilkossal, és ő raboltatta el egy horvát tábornok fiát is.
Az ostromlott Szarajevóban 1992-93-ban ugyancsak több bűnöző jutott parancsnoki pozícióba a születő bosnyák hadsereg kötelékében. A négy legismertebb közülük Musan Topalovic Caco, Juka Prazina, Ismet Bajramovic Celo 1 és Ramiz Delalic Celo 2. (A celo főnököt jelent.) Mivel az ostrom kezdeti napjaiban, 1992 tavaszán valóban nagy szolgálatokat tettek a város védelmében, a katonai és politikai vezetés egy darabig eltűrte a jelenlétüket. A szarajevói állambiztonság viszont már 1993 elején rendelkezett olyan telefonlehallgatási jegyzőkönyvvel, amiben Juka és Bajramovic hercegovinai drogüzletük részleteit tárgyalták, kitérve az árképzésre is (egy kilogramm heroin ötvenezer német márka). Bár a bosnyák büntetőbíróságok a háború alatt is működtek, ellenük soha nem indult eljárás. A szarajevói vezetés más utat választott: 1993 októberében rövid úton elintézte őket. Caco, több emberével együtt, életét vesztette a belső leszámolásokban; Juka átszökött a horvátokhoz és sajátjai ellen fordult. Ismet Bajramovicot a bosnyák titkosszolgálat mesterlövésze súlyosan megsebesítette, Főnök 1. csak több hónapos németországi kezelés után állt talpra; Delalicot pedig fegyveres lázadás vádjával elítélték.
Cane legális vállalkozások tulajdonosa; a lengyel Wprost magazin szerint 2006-ban ő volt a 86. leggazdagabb ember Kelet-Európában, vagyona elérte a 650 millió dollárt. Futura nevű vállalata újságterjesztéssel foglalkozik. Cane a legnagyobb szeszesital-importőr Montenegróban, az utóbbi években a turizmusba is jelentős összegeket fektetett. Szerbiában a hatóságok bejelentették, hogy felülvizsgálják azokat a privatizációs ügyeket, amelyekben Cane vagy bármelyik vállalata részt vett.
A szerző politikai elemző, európai uniós Balkán-szakértő, exdiplomata.
