Tartalom

Narancs XVIII. évf. 8. szám (2006-02-23)

Egotrip
Publicisztika

Publicisztika

Vár Kufstein

Ha David Irving elsőfokú ítélete jogerőre emelkedik, gyászolhatnak az erre specializálódott bécsi szabók: a ká-európai nácibarátok kétszer is meggondolják majd, hogy a császárvárosban újítsák fel ruhatárukat.

Parászka Boróka

Publicisztika

Hátrább a magyarakkal

Nacionalista hisztéria Romániában

Az utóbbi hetekben olyan nacionalista hullám söpör végig Románián, amilyenre az elmúlt években nem volt példa. Nem(csak) ez a meglepő, hanem az is, hogy ennek a hullámnak gyakorlatilag nincs magyarországi visszhangja.

Félix Péter

Publicisztika

Johan Béla érinthetetlensége

A XXI. századi magyar történelem egyik legotrombább hibáját orvosolta február 6-án a parlament, mikor eltávolította Johan Béla nevét a népegészségügyi program nevéből. A politika belátta végre, hogy bár Johan Béla a magyar közegészségügy nagy alakja, a Sztójay-kormány deportálásért felelős Belügyminisztériumának egyik államtitkáráról, a gettókban és gyűjtőtáborokban állati sorban tartott zsidók egészségügyi helyzetéért első helyen felelős Johanról okosabb, ha nem neveznek el az égvilágon semmit.

Publicisztika

Sötét középkor - A Magyar Királyok Panteonjáról

"Möchte Walhalla förderlich sein der Erstarkung und der Vermehrung Deutschen Sinnes!" Vagyis a Walhallának a német eszme erősödését és népszerűsítését kell szolgálnia. I. Lajos bajor király 1842. október 18-án ezekkel a később kőbe vésett szavakkal nyitotta meg a Walhallát, a németség panteonját.

Publicisztika

Faltól falig

Budapest VI. kerületének vezetése a választási kampány kellős közepén csoportos politikai öngyilkosságra készül. Ez akár a magánügyük is lehetne.

Belpol

Belpol

Háztól házig - Parlamenti életünk 2002 és 2006 között

Ismét magunk mögött tudhatunk egy eltelt parlamenti ciklust. S bár meglehet, alkalmilag még összeül a 2002. évi képviselőház, hogy az otthonteremtésről, a nyugdíjemelésről, a szabad királyválasztásról vagy tudj' isten, miről peroráljon, azért az összegzés lehetősége adott.

Belpol

"Megelégszem egy sima világcsúccsal" - Cseh László úszó

Hosszú végtagok, majd' 190 centis magasság, roppant széles váll, hatalmas barna szempár, gyerekfej - egy nappal a verseny előtt tarkopaszra borotválva. Asztmásan lett világszínvonalú versenyző egy olyan úszásnemben, ahol amúgy "valamennyi testnyíláson" szedik a levegőt. Céljaiért naponta kétszer fal-fehérre hajtja magát. Vagy mikro- és makroökonómiát meg digitális technikát bifláz a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Belpol

Cserebere - Ellenzett nagyberuházás Kőbánya-Kispesten

Tizenöt-húsz milliárd forintos beruházás keretében magánbefektetők építik be a Kőbánya-Kispest közlekedési csomópont (Köki) zöldterületeket magában foglaló környezetét, ahol a város egyik legnagyobb bevásárlócentruma jöhet létre. A tervekre a főváros a túlzott beépítettség miatt tavaly nyáron nemet mondott, de a közgyűlés decemberben mégis elfogadta, holott lényegében nem változott.

Belpol

Tripla vagy semmi - Jelöltek és esélyek Kecskeméten

Jó ötven nappal a választások előtt Kecskeméten nincs olyan érzése az embernek, hogy ezerrel zúgna a kampány. A bevezető utak mentén látható pár "Rosszabbul élünk" és - kevesebb - "Igen. Megcsináltuk", de a helyi jelölteket alig néhány helyen népszerűsítik.

Képzőművészet

Képzőművészet

Partraszállás - Forgács Péter és a Labyrinth Project: A dunai exodus (kiállítás)

Joggal, ám a kelleténél talán szelídebben veti föl a Duna forrásának problémáját Esterházy Péter tárgyunk szempontjából forrásértékű művében, a Hahn-Hahn grófnő pillantásában - melyből Forgács Péter a "Hogy mi a Duna, azt én mondom meg" idézetet veszi a kiállítás (egyik) mottójaként. Merthogy ez a forrásügy több mint gyanús: két meglévő folyócska derűsen együvé csörgedező párosába harmadikként belefolyni, nevüket félretolva a magunkét rájuk kényszeríteni - ezt a hivalkodóan pimasz és erőszakos tolakodást még az sem menti, hogy a Breg is, a Brigach is sutábban hangzik, mint az, hogy Donau. Vagy Dunav, Dunaj, Dunarea, Duna. És ha a Breg- vagy a Brigach-párt skandalumot kiált, akkor bizony jól tesszük, ha csendben kivárjuk, míg elül a zaj, megfárad a felhorgadás. A Duna meg úgyis Duna marad, s miközben lágy, iszapos nyugalmat (mondják: bölcsességet) tettet, folytatja titkos-piszkos kis üzelmeit, jól meghalásztat mindenkit a zavarosában.

Képzőművészet

Házak jósága - Debreceni Egyetem Élettudományi Központ és Könyvtár

Debrecen manapság a nagy formátumú építészeti termelés éllovasa Magyarországon. Kósa Lajos polgármester első négy évének ujjlenyomata a Kossuth tér rendezése volt, a második ciklus presztízsberuházása a Kölcsey Központ (lásd: Magyar Narancs, 2005. október 27.). Ha csak a belvárosban maradunk, akkor is tovább sorolhatjuk az úgynevezett polgári Magyarország első számú városának készülő és új emlékműveit: a Debreceni Egyetem Élettudományi Központ és Könyvtárat, a hamarosan átadandó új Debreceni Ítélőtáblát, no meg a piac és kul-turális, kereskedelmi (stb.) központ tervét. A mennyiség mindenesetre a kulturális főváros esetére borítékolt üveghegy nélkül is lehengerlő. Mindez azért is különösen érdekes, mert a négy újabb projekt egyike, az egyetem bővítése a 2005-ös év - szerintem - legjobb középület-együttese; Golda János, Szenderffy Gábor és Megyik János munkája. Ám nem mindenki osztja ezt a véleményt (sőt), ezért utánajártunk.

Zene

Zene

Életműtöredék - Kurtág 80

A Kurtág-zene fesztiválja a 15-i felvezetés után 16-án, két magyarországi bemutatóval indult el igazából. E két honi premier kapcsán most fölösleges a megkésettség miatt panaszkodni, mivel a koncert első felében elhangzó Hipartita (op. 43) 2004-ben, a Six moments musicaux (op. 44) 2005-ben készült el.

Zene

A sötét ló - Szabó István: Rokonok (színház)

Elsőre azt mondanám, hogy csalódást kelt. De ha jobban meggondolom, ez így nem igaz, pontosabban nem igazságos. A Rokonok szép is, jó is, míves kivitele egyenesen lenyűgöz, a néző nem unatkozik, és nem tartja kidobott pénznek a jegy árát. Ha még ennél is többet vártunk, arról nem a film tehet. Márpedig tagadhatatlan, hogy a magyar filmhez lassan visszacsábuló közönségben egy ideje él valamiféle csodavárás: jönnie kell immár annak a mozgóképnek, amit egyként imádnak a nézők, ünnepelnek a kritikusok, és díjesővel árasztanak el a nemzetközi fesztiválok. E titkos reményünket most a Rokonokhoz kapcsoltuk, és a tétet csak emelte, hogy egy irodalmi klasszikusunk adaptációjáról volt szó.

Zene

Előttünk a múlt - Oidipusz / Nemzeti Színház (színház)

Miközben minden porcikám rettenetesen berzenkedik Szophoklész Oidipusz királyának "üzenete" ellen (ami könnyűipari zanzában nagyjából így hangzik: "hiába menekülsz, hiába fucc, a sorsod elől futni úgyse tucc"), mindig rettenetesen kíváncsi vagyok arra, hogyan mutatják meg a színházban a fölismerések letaglózó láncolatát. Azt tehát, amit a darab igazi erejének tartok: a szembenézés tragikus szükségszerűségét.

Zene

Ment-e elébb? - Lucien Febvre - Henri-Jean Martin: A könyv születése (könyv)

A sapkás, zekés szedősegéd talán éppen a Példabeszédek 24.20. versének utolsó sorát rakná ("a bűnösök mécse kialszik"), a hosszú hajú, tunikás nyomólegény már nem tudja meghúzni a kart a présen, amely többek között e sort is papírra nyomná: "Aki hazugságot tanúsít, elvész", és maga a könyvárus mester sem silabizálja tovább a bolthajtás alatt kedvenc Vergiliusát ("kelj, Bosszú Szelleme, csontom hamvaiból"), mert mindhármukért kinyúlt már a Halál csontkarja - legalábbis ezt a rémdrámát közvetíti az 1500-ban készült lyoni Haláltánc sorozat egyik képe. Vajon mi bűnük lehet e közkedvelt szakma művelőinek, hogy így lesújt rájuk a "megfékező nagy Úr" vagy annak három aszalék testű segédje? Mit tettek?

Könyv

Interjú

Könyv

Nem kanonizált kánonok

Bojtár Endre irodalomtörténész

A közeljövőben esszésorozatot indítunk az elfelejtett, de értékes vagy érdekes magyar prózaírókról. Taglaljuk majd többek közt Abody Béla, Birkás Endre, Darvas Szilárd, Granasztói Pál, Karácsony Benő, Kádár Erzsébet, Kellér Dezső, Kellér Andor, Komor András, Kolozsvári Grandpierre Emil, Laczkó Géza, Pap Károly, Örley István, Szabó István, Szász Imre, Szobotka Tibor, Tabi László, Zsolt Béla munkásságát. Beszélgetésünk ennek bevezetője.

Film

Film

"Nem vettem át" - Prieger Zsolt, Anima Sound System

We Strike címmel jelenik meg február 24-én az Anima Sound System új lemeze, rajta számos neves előadóval, Kanadától Pakisztánig, Los Angelestől Londonig. A lemezt, melyen megtalálható a Beatles Revolution című számának cimbalmos reggae-verziója is, egy koncertfelvétel zárja, amit az Asian Dub Foundationnel közösen rögzítettek.

Film

Korlátok között - Hajdu Szabolcs rendező

A Fehér tenyér tarolt az idei szemlén: elhozta a legjobb rendezőnek, operatőrnek, producernek, vágónak járó díjat, megkapta a külföldi kritikusok díját, a diákzsűri különdíját és a közönségdíjat is. A nyolcvanas évek Debrecenjében, a jelenkor Kanadájában, Las Vegasában játszódó mozi a tornászok világába nyújt bepillantást a direktor öccsének, a hajdanvolt válogatottnak, a kanadai olimpiai bajnok (Kyle Shewfelt) edzőjének, a Cirque du Soleil artistájának, Hajdu Zoltán Miklósnak az életén keresztül.

Trafik
Lélek
Lokál

Lokál

Istenek szemete - Däniken és kora

Civilizációnk külső eredetű, az istenek űrhajón érkeztek, s mielőtt ideértek volna, mi emberek olyan buták voltunk, hogy a cipőnket sem tudtuk bekötni - főleg, hogy még a cipő sem a mi ötletünk. Ilyen a világ Däniken szerint - vagy mégsem?

Tudomány