Magyar Narancs: Úgy tudom, azzal lehet kikergetni a világból, ha karrier-tanácsadónak neveznek.
Madai Krisztina: Erre valóban kényes vagyok. Én ugyanis nem adok tanácsokat. A tanácsadói szerep eleve olyan, hogy az ügyfél alárendelt szerepben van, megoldást vár. Noha a coach fontos szerepe, hogy inspirálja az ügyfelet új ötletek megszületésére és a következő lépések megfogalmazására, én abban hiszek, hogy mindeközben a valódi megoldásokat csak az ügyfél ismerheti a saját kérdéseire. A coaching célja, hogy az ügyfél maximalizálja szakmai és személyes potenciálját azáltal, hogy másképp látja személyes kihívásait és lehetőségeit, megerősödik a gondolkodása és döntéshozó képessége, fejlődik személyes hatékonysága, nő az önbizalma, és közelebb kerül munkája és élet-szerepe beteljesítéséhez. Gyakori eset, hogy olyan, hosszú ideje nehézségeket okozó szakmai kérdéseken dolgozunk, melyekre a szokásos tréningek nem adnak választ - és a coachingban a tudatosság, a célok pontos tisztázása által konkrét, új megoldások születnek.
MN: Mennyi idő kell, hogy egy ilyen horderejű kérdésben megoldás szülessen?
MK: Egy átlagos coaching folyamat három-öt alkalom. Ez elég egy-egy kérdéskör alapos körbejárására, és arra, hogy az ügyfél úgy álljon fel a folyamat végén, hogy nagyon hasznos és fontos tapasztalatokkal lépjen tovább - önállóan. Például erősödjenek vezetői készségei, vagy javuljon a kommunikációja, méghozzá úgy, hogy a saját képességeibe vetett hite is erősödik - ami aztán számos későbbi dilemmán lendíti túl.
MN: Három-öt alkalom kevésnek tűnik.
MK: Az ülések között legalább két hét telik el, tehát nem abban a másfél órában váltjuk meg a világot, amikor találkozunk. A változás egy folyamat, az eredmény pedig ülésről ülésre jelentkezik. Mire az ötödik ülésnél tartunk, eltelt három hónap.
MN: Négygyermekes anyukaként a nemrégiben megrendezett Születés hete rendezvénysorozat egyik "arca" volt. Kizárólag nők az ügyfelei?
MK: Coachként ugyanúgy dolgozom férfiakkal, mint nőkkel, de más szakmai szerepeimben fontosnak tartom a női kérdés tudatosítását - ami egyébként a női vezetőkkel való közös munka és a családi rendszer változása miatt a férfi vezetők számára is fontos kérdés. Magyarországon kifejezetten tradicionálisak a nemi szerepek, miközben nálunk is hatnak a világszerte jellemző társadalmi-kulturális tendenciák. Ma már egyáltalán nem jellemző itthon sem a sokat hangoztatott "klasszikus családmodell" kizárólagossága, gondoljunk csak arra, hányan nevelik egyedül a gyermekeiket. Ám nemcsak erről van szó, az igények is megváltoztak. Egyre több nő gondolja, hogy az anyaszerep nem nyomhatja el például azt a hivatást, amit a magáénak érez, amiben tehetséges. Fontosnak tartom, hogy mindenki szabadon és tudatosan dönthessen arról, hogyan szeretné megélni a szakmai szerepeit és az anyaságát. Nem mondok újat azzal, hogy itt Magyarországon még mindig nagyrészt a nőkre hárul a háztartási munka, noha másutt ez egyáltalán nem ennyire evidens, s ráadásul az efféle tradicionális szerepekhez nagyon erős elvárások is kapcsolódnak, amik persze mások a nőkkel és mások a férfiakkal szemben. Úgy tűnik, a magyar nők helyzetét nagyon bonyolult, gyakran egymásnak ellentmondó rejtett és nyílt elvárások nehezítik meg, és nagyon nehéz ebből kibogozniuk, hogy én mint egyén valójában mit is akarok, és mitől érzem jól magam. Nem könnyű választ adni arra a kérdésre, hogy milyen anya vagy milyen vezető szeretnék lenni. Néha úgy tűnik, hogy bármit csinálhat egy önállóan gondolkodó nő a munkahelyén, nem úszhatja meg, hogy megbélyegezzék. Olyan az egész, mint egy labirintus.
MN: Mit tehet ilyenkor a coach?
MK: Azt próbáljuk megfejteni, hogy mi lehet a valós igény, mi az, amitől a helyén érzi magát, hogyan lehet sikeres - az adott lehetőségekkel és felelősséggel a háttérben. Vagyis meg kell fogalmazni azt a célt, amit az ügyfél el szeretne érni, legyen ez a vezetői szerepben való előrelépés vagy például a különböző szerepei összehangolásának kérdése. Utána mindezt hozzá kell illeszteni ahhoz az élethelyzethez, amiben van, hogy akár egy kilátástalannak tűnő helyzetben is találjunk olyan belső és külső erőforrásokat, amelyek segítik az előrejutást, a "töltekezést", az energia elosztását a szerepek, feladatok között, segítenek szétválasztani az összegubancolódott szerepeket és helyreállítani az egyensúlyt.
MN: Akkor nézzünk egy konkrét példát: van egy kétgyerekes anya, aki szereti a munkáját. Beteg lesz az egyik gyerek, aztán két hét múlva a másik. Hiába szereti a munkáját, betegállományba kell mennie. Aztán újra. Ki lehet ebből a körből lépni?
MK: Általános receptek nem igazán vannak. De egy ilyen esetben is érdemes elindulni onnan, hogy mi is az, amire igazán vágyik az ügyfél. És utána nézzük meg a realitások figyelembevételével azt, hogy mi az, amit már most azonnal megtehet a célja eléréséért. Fontos lehet például, hogy az ügyfél ne csak azon gondolkodjon, hogy mitől lesz jó a gyereknek vagy a férjének, vagy mit szólnak a tetteihez a kollégák.
MN: De ezeket a dolgokat nem lehet függetleníteni egymástól. Ha például valami nem jó a gyerekemnek, akkor én is rosszul érzem magam.
MK: Ugyanakkor az is igaz, hogy ha úgy teljesíti a környezete igényeit, hogy a sajátját elnyomja, akkor hosszú távon senkinek nem lesz jó. Természetesen a másokkal való együttműködés nagyon fontos, és így már egyáltalán nem meglepő, hogy ha "tisztába jön" magával, akkor a környezetére is jobban oda tud figyelni, és máris nagyobb lesz az összhang. Egy csomó apróság fölülírható, ha megtalálja a lényeges pontokat. Például csinál valamit, amiről azt hiszi, hogy a másiknak lényeges, miközben szó sincs erről. Evvel viszont magára vett egy olyan terhet, amire semmi szükség. Egy előadáson például így panaszkodott egy nő: "Nekem kell a férjem ingét vasalnom, mert egészen másképp megy a munkába, ha tudja, hogy azt az inget én vasaltam, nem a tisztító embere". Ez persze egy egyszerű eset - és nem kizárt, hogy van olyan egyedi helyzet, amikor ez is fontos lehet -, de jól példázza azt a sémákban való gondolkodást, amitől érdemes megszabadulni.
MN: Önnek sikerült?
MK: Négy gyerekünk van, és úgy kezdtem, hogy az elsőnél egyáltalán nem dolgoztam, de utána egyre többet, a negyedik pedig már úgy született, hogy egyáltalán nem hagytam abba a munkát. Sokféle dolgot csináltam, de mindmáig a "munkanapom" egy részét a gyerekek teszik ki. Azaz abban az értelemben nálunk is a hagyományos családmodell érvényesül, hogy a férjem a fő kenyérkereső. De közben mégsem evidens, hogy én lennék a háziasszony, aki minden háztartási munkát elvégez. Nálunk ezt az csinálja, akinek az adott pillanatban van rá ideje. És az sem következik, hogy le kellett mondanom arról, hogy a szakmai életemben előrelépjek. A lényeg, hogy mindig igyekszünk segíteni egymást, amitől "mellesleg" sokkal szorosabb lesz közöttünk a kötelék is. Ez persze a mi példánk és a mi megoldásunk, amiért sokat dolgoztunk együtt, hogy ma is így működjön, de jól példázza, hogy egy csomó mindent felül lehet írni. És mindenki tehet azért, hogy a saját megoldásához közelebb kerüljön. Én például ahhoz, hogy miközben négy gyereket nevelek, egy olyan munkát is végezhessek, ami akkor is feltölt, ha egy átalvatlan éjszaka után indulok el reggel.
MN: Ehhez megfelelő partner is kell.
MK: Tény, hogy női ügyfeleim egy részénél az derül ki, hogy a párjuk nem igazán nyitott az efféle együttműködésre. Erre is figyelnünk kell, mert nyilván nem az a cél, hogy egy-egy ilyen ülés után egyből keressenek egy válóperes ügyvédet.
MN: És ha az jön ki, hogy mégis a válás lenne a legjobb megoldás?
MK: Én nem mondhatok ilyet, és ezt komolyan is gondolom. Volt például egy ügyfelem, aki olyan dolgokat mesélt, hogy többször összeszorult a gyomrom. Ám ebből még egyáltalán nem következik, hogy az ügyfél számára feltétlenül az a jó megoldás, ha elválik. Azt, hogy az ő életében mi a jó megoldás, lehet-e a dolgokon javítani és hogyan, csak ő tudhatja. Én azzal segítem, ha rálát arra, hogyan szeretne élni, és mit tehet ezért. Itt végül az történt, hogy a nő megtalálta az útját annak, hogy a saját legfontosabb igényeit is kielégítse. Mindez azt eredményezte, hogy a férj valahogy megérezte a feleségben zajló változást, és ő is valamelyest megváltozott. Lehet, hogy most úgy tűnik, valamiféle idilli helyzetet próbálok felvázolni, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal, de talán éppen ezek a pozitív példák bizonyítják, hogy csak akkor lehet változtatni a dolgokon, ha mi magunk teszünk érte - és ez a munka persze nem mindig könnyű.
MN: A coachingot csak egy nagyon szűk réteg ismeri nálunk, és nem hinném, hogy a jövőben ez megváltozna, mivel egy - az átlagos pénztárcához mérten - elég drága szolgáltatásról beszélünk.
MK: Én nem ebből az irányból közelítenék. Pár évvel ezelőtt még egyáltalán nem ismerték idehaza a coaching fogalmát, ma már sokan veszik igénybe. Egyre többen keresnek meg, akik úgy döntenek, időt és pénzt áldoznak arra, hogy elérjék a céljukat - mert ez a befektetés sokszorosan megtérül. Folyamatosan azt tapasztalom, hogy egy-egy ülés is hatalmas előrelépéseket indíthat el, és az egyén változása hatással lesz a környezetére is - így a változás további változásokat hoz. Számomra az jelenti a sikert, ha mindazokat, akik előre szeretnének lépni egy kérdésben, támogathatom, hogy kimozduljanak egy olyan állapotból, amit nem éreznek a magukénak.
