Havanna-lakótelep: Vannak jobb helyek

szerző
Legát Tibor
publikálva
2004/40. (09. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sokak szemében a több mint hatezer lakásos blokk Budapest legfélelmetesebb terepe. Lepusztult panelvidék, ahol fényes nappal, a nyílt utcán árulják a drogot, kilopják az ember alól az autót, és legfeljebb a bandaháborúk visznek színt a tökéletes szürkeségbe. Itt annyiért lehet kétszobás, összkomfortos lakást vásárolni, mint más - szintén rossz hírû - környéken egy garzont. Valóban a Havanna-lakótelep lenne Budapest legsötétebb árnyéka?

n "Havanna Napok 2004". A közösségi ház elõtti tér díszbe öltözött, kirakodóvásár, vurstli, gulyásfõzõ verseny. A színpadon népviseletbe öltözött gyerekek, az egyik asztalnál Antal Imrét látom, rajongók társaságában. A közönség sem tûnik riasztónak, egyszerû, hétköznapi arcok, megpróbálnak derûsnek látszani.

"Panaszkodhatnék, de minek? Múltkor például valaki beleszart a liftbe. Mit csinálhattam volna, befogtam az orrom, meg nem léptem bele - mondja egy erõsen festett nõ, akinek kövér tacskó dörgölõzik a lábához. - Tudja, élnek itt olyan emberek, akiknek semmi sem szent, mindent összetörnek, megrongálnak, de nekem már mindegy, engem úgyis innen visznek el tepsiben."

"Az a baj, hogy szegények vagyunk - szól közbe egy idõsebb férfi. - Magas a rezsi, nem lehet kijönni a nyugdíjból. Komolyan mondom magának, hogy amit itt lát, az az egyetlen szórakozásunk. Ide még lejövök, de különben ki sem mozdulok otthonról. Minek? Hogy addig kirabolják a lakást?"

Szedett-vedett

Az 1921-ben létrehozott Állami lakótelep elnevezésû barakkváros (lásd Arzenál City címû keretes írásunkat) "rekonstrukciójának" ötlete már a hatvanas évek közepén terítékre került, de konkrét elképzelést csak több mint tíz évvel késõbb tettek le az asztalra, az éppen aktuális (ötödik) ötéves terv jegyében. Miután a terv a legfontosabb feladatként a "munkáskerületek gyorsabb fejlesztését" jelölte meg, felgyorsultak az események a XVIII. kerületben is. A "Fõvárosi Tanács központi beruházással megvalósításra kerülõ rekonstrukció (sic)" során az Állami lakótelepet eltüntették a föld színérõl, és már 1977-ben megkezdõdhetett a nagyszabású, ötmilliárd forintos beruházás, melynek célja 5600 lakás megépítése volt. Egy évvel késõbb átadták az elsõ házakat, a teljes munka 1985-ben fejezõdött be. A hatvanhektáros területen összesen 6020 lakás épült, több mint húszezren költöztek ide, többségében a felszámolt újpesti, angyalföldi, kõbányai dzsumbujok lakói. Iskolázatlan, korábban nyomorban élõ emberek, akik számára már az is újdonságnak számított, hogy a lakásban van a vécé, fürdõszobáról, központi fûtésrõl pedig legfeljebb csak elképzelésük lehetett. Az "idegenek" tömeges megjelenése nyomán a Havanna-lakótelepet már az elsõ a pillanattól "életveszélyes környékként" emlegették, ahová épeszû ember nem teszi be a lábát. Noha 1985-ben a helyi közösségi ház vezetõje lelkesen nyilatkozott a kerületi lapnak, hogy "az 1978-as év elsõ beköltözését követõen példás közösségi élet alakult ki, 1983-ban a Közös Otthonunk vetélkedõt is megnyerték az itt élõk", már az átadás után olyan pletykák terjedtek el városszerte, hogy a Havannán élõk tüzet raknak a lakásban, és disznót - sõt lovat! - vágnak az erkélyen. Azt persze a szakemberek is kezdettõl fogva látták - ahogy egy tisztiorvosi jelentésben olvashatjuk -, hogy "a Havanna-lakótelepen koncentrálódtak a szociális jellegû problémák", de az ilyen észrevételek hivatalosan csak az 1990-es évektõl láthattak napvilágot - amikor már sokkal nagyobb volt a baj.

Teljes napfogyatkozás

A rendszerváltást követõen a Havannán élõk jelentõs része a teljes elszegényedéssel és reménytelenséggel találta szemben magát. "Abban az idõben jóval többen laktak itt - emlékszik vissza Hámori Tibor alpolgármester, aki 1981 óta él a telepen. - Többségük a környékbeli gyárakban, a Lõrinci Fonóban, a Kistextben, a Vörös Csillag Traktorgyárban dolgozott, és miután ezek az üzemek bezártak, munka nélkül maradtak. Nem csoda, hogy a bûnügyi statisztikákban hamarosan listavezetõvé vált a lakótelep, a vagyon elleni és az erõszakos bûncselekmények megsokszorozódtak, ráadásul megjelent a kábítószer is." Egy 1994-es rendõrségi jelentés elkeseredetten állapította meg: "A Havanna-lakótelep továbbra is a kerület legveszélyesebb övezete kriminalisztikai szempontból. Itt koncentrálódik a lakosság egyharmada. Mivel sok lumpen és büntetett elõéletû jutott itt lakáshoz, ez a terület a nagy-városi bûnözés tipikus jeleit viseli magán." Csakhogy a bûncselekmények nagy részét nem a lakáshoz jutott "lumpen és büntetett elõéletû" követte el, hanem az "új generáció". A statisztika szerint az elkövetõk kilencven százaléka 16-25 év közötti fiatal volt, akiknek erõszakos cselekményeit gyakran drogos, de még inkább alkoholos befolyásoltság motiválta. Nagygyõr Csilla 1993-as szociográfiai felmérése (Fiatalkorúak a Havanna-lakótelepen, kézirat) tizenegy utcai banda jelenlétérõl számol be, Rácz József és Hoyer Márta két évvel késõbbi vizsgálatában (Pörgés és punnyadás, Szenvedélybetegségek, 1995/4-6.) ezt mondja az egyik tizenéves megkérdezett: "Nyáron berúgtam, odamentem egy emberhez, mondom neki: a kurva anyádat, és szájba rúgtam. Olyan kedvem volt éppen." A vizsgálat szerzõi megállapítják: "A szlamosodási spirál már elõrehaladott állapotban van: a lakásárak és bérleti díjak itt a legalacsonyabbak a fõvárosban, folyamatos az elköltözés is. A külföldi tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy a második lépésben a vállalkozók távoznak a negyedbõl. (É) A szegénynegyed-spirál végeredménye egy olyan nyomornegyed, ahol gyakorlatilag nincsenek közösségi szolgáltatások, a lakók munkanélküliek vagy segélyezettek."

"Drogtanya"

"Elég gáz a hely. A mittoménmilyen nevû utca 5. helyett egyszer szombat este a 3.-ba mentem be. Lépcsõház, elsõ emelet: 12-15 éves forma gyerekek szipuznak. Második: cigó ribik meg néhány extra, sötét bõrû jó mázsás tezsó >>bizsua linóleum." Az internetes fórum hozzászólójának véleménye még az enyhébbek közül való, a lakótelepet sokan a "drog fellegvárának" tartják, ahol a "gyerekkocsi-tárolók belövõszobák" és "mindenki be van állva". Hámori alpolgármester - bár megítélése szerint is súlyos a helyzet - árnyaltabban fogalmaz: "A közvélemény összemossa a dolgokat. Nemrégiben az egyik lakásban kábítószerraktárra bukkantak, és letartóztattak egy albán bûnözõi csoportot. De ennek valójában semmi köze nincs a lakótelepi drogfogyasztáshoz. Már csak azért sem, mert itt többnyire olyanok laknak, akik a drágább kábítószereket nem engedhetik meg maguknak. Ezért inkább a szipuzás terjedt el, ritkábban a marihuána, esetleg a rossz minõségû heroin. Évente egy-egy haláleset is elõfordul, de az áldozatok többsége nem a telep lakója, inkább hajléktalanok." Az elmondottakat a már említett Rácz-Hoyer vizsgálat is megerõsíti. "Dominál a ragasztó- és a marihuánahasználat. A beszélgetésekben sokszor megjelennek drogos (elsõsorban ragasztós) élmények. (É) Egy megfigyelõ résztvevõ jegyezte fel: >>Általában többen, nyitott térben csinálják (a ragasztózást). Kezdetben többen, 15-17-en is szívtak. Most viszonylag rendszeres kb. 10. Az élményekrõl gátlástalanul beszéltek. Ha akarnának, mindent be tudnának szerezni - mondja H. (É) -, de a fõ jellemzõ a Palmatex és a csavarlazító.Segíthetünk? címû kiadványából kiderül, hogy már a fórum megalakulása elõtt is jelentõs felvilágosító munka folyt a Havannán. "A kerületben évek óta folyó mentálhigiénés munkát, ezen belül a drogprevenciós tevékeny-séget összekovácsolódott szakembergárda végzi, az orvosok nagy része lokálpatrióta, mindenki ismeri egymás szakterületét" - olvashatjuk a kiadványban, mégis mindenki szükségesnek tartja a kef megalakulását, mivel - ahogy egy szakmabeli fogalmazott - "másképpen nem lehetne pályázati pénzekhez jutni". Pályázati pénzbõl rendezték idén nyáron azt az egyhetes nyári "bûnmegelõzési" tábort is a Balatonnál, amelyen ötven 10-14 éves "veszélyes" gyerek vett részt. Pápai Hajnalka, a kerületi mentálhigiénés központ munkatársa szerint a táborban világossá vált, ezek a gyerekek nem azért lopnak, mert drogot akarnak venni, hanem mert éheznek. A mentálhigiénikus nyolc éve végzi munkáját nemcsak a Havannán, de más lakótelepeken is, és úgy látja, ez a telep "sem roszszabb" a többinél. "Természetesen nincsenek illúzióim. A csoport-foglalkozásokra nem azok jönnek, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre. Mégis úgy érzem, hogy a kortársképzéssel komoly eredményeket érhetünk el, hiszen a fiatalok sokkal hatékonyabban tudják befolyásolni barátaikat, ismerõseiket, mint mi. Már csak azért is, mert gyakrabban találkoznak az utcán, az iskolában."

A csodatevõ térfigyelõ

"Nem tagadom, hogy a Havanna rossz hírû, rideg lakótelep, lakóinak nagy része igen szerény körülmények között él, ám azok az elõrejelzések, amelyek a kilencvenes években a gettósodás veszélyére hívták fel a figyelmet, alaptalannak bizonyultak - mondja a XVIII. kerület polgármestere, Mester László. - Ne feledjük, a lakótelep a kerület szociális intézményi centruma, itt van a családsegítõ szolgálat, a mentálhigiénés központ, a nevelési tanácsadó, a pedagógiai intézet és a helytörténeti gyûjtemény, sõt itt kaptak helyet a kisebbségi önkormányzatok, tehát nem mondhatja senki, hogy az itt lakókat magukra hagytuk volna. Az elmúlt években csökkent a bûnelkövetések száma. Úgy vélem, jelenleg a Havanna sincs rosszabb helyzetben, mint más, hasonló méretû fõvárosi lakótelep." A polgármester a szlamosodási folyamat megállását azzal magyarázza, hogy a bérlakások értékesítését követõen éppen azok hagyták el a telepet - nem mindig önszántukból -, akikkel a legtöbb gond volt. "Kilakoltatások csekély számban voltak - teszi hozzá Hámori alpolgármester -, mindezt inkább valamiféle tisztulási folyamatnak nevezném. Amikor az önkormányzat értékesíteni kezdte a bérlakásokat, azok is megvásárolták, akik nem tudták a lakbért fizetni, majd drágábban továbbadták. Emellett a bíróság és a rendõrség is aktívan tevékenykedett, a kilencvenes évek végén nagyon sok itteni bûnözõt kivontak a lakóteleprõl. A korábbi négyezerbõl jelenleg nyolcszáz lakás van az önkormányzat tulajdonában. Tény, hogy ma is még sokan vergõdnek az adósságcsapdában, a felhalmozott közüzemi tartozások százmilliós nagyságrendûek. Ennek ellenére csak azokkal a deviáns családokkal szemben jártunk el nagyon szigorúan, amelyek a szó szoros értelmében ellehetetlenítették szomszédjaik életét. A közüzemi adósságokra visszatérve, noha részletfizetési lehetõséget és egyéb, kedvezményes fizetési konstrukciókat ajánlottunk, egyértelmûvé vált, hogy ezt a problémát csak kormányzati támogatással lehet megoldani."

A lakótelepi bûnözés jelentõs csökkenését a "tisztulási folyamat" mellett a 2002-ben kiépített térfigyelõ rendszerrel indokolják. Míg korábban hétszáz, közterületen elkövetett bûncselekményt regisztráltak a telepen, 2003-ban már csak százat. "Ilyen nagy sikert mi sem reméltünk - mondja büszkén Hámori Tibor. - Persze a térfigyelõ önmagában még nem hatásos, aktív rendõri közremûködés is szükséges, az önkormányzat egy járõrautó folyamatos jelenlétét is finanszírozza, õk két perc alatt a helyszínre érnek, ha a térfigyelõ diszpécsere valami gyanúsat észlel. Az viszont már nem annyira jó hír, hogy amióta a Havannán mûködik a rendszer, a kerület másik két lakótelepén, illetve Kispesten nõtt az ilyen jellegû bûnelkövetések száma."

Úgy tûnik, a Havanna-lakótelep kiféle tart abból a gödörbõl, ahová tizenöt évvel ezelõtt került, és ma már leginkább "csak" olyan gondokkal küzd, mint bármelyik más "tízemeletes" blokk, leginkább azzal, hogyan sikerül megakadályozni az épületek állapotának folyamatos romlását. "Elkészítettünk egy felújítási programot, de tisztában vagyunk vele, hogy önerõbõl sem a társasházak, sem az önkormányzat nem tudja finanszírozni a házak felújítását - mondja Mester László polgármester. - Lakásonként többmilliós hozzájárulásra lenne szükség. Állami támogatás nélkül tehát esélyünk sincs, így csupán reménykedhetünk, hogy jövõre valóban beindul az ún. >>panelprogram>lakónak<< a vackában legalább száz flakon húgyot találtunk. Arra már lusta volt, hogy kivigye. De az embereket nem érdekli itt semmi. A többség igénytelen és közömbös, bezárkóznak a lakásba, otthon kushadnak. Felõlük akár össze is dõlhet a ház" - mondja az ötven körüli férfi, aki lassan húsz éve él a telepen. A panaszáradat végén mégis megjegyzi: régebben sokkal roszszabb volt a helyzet. Most csak "szimplán" reménytelen.

Legát Tibor

(A cikk megírásához nélkülözhetetlen segítséget nyújtott dr. Téglás Tivadar Az Állami lakóteleptõl a Havanna-lakótelepig címû helytörténeti munkája)

Arzenál City

A Havanna-lakótelep helyén 1916 óta mûködõ Lipták és Társa Építési és Vasbetonépítési Vállalat Vasszerkezeti Gyár Rt. lõszergyárának gépeit 1919-ben a bevonuló román csapatok leszerelték és elszállították, ezzel Pestszentlõrincen üresen maradt egy viszonylag nagy területû, fallal körülvett barakktelep. A kísértetgyárat tulajdonosaitól 1921-ben vásárolta meg a Népjóléti Minisztérium, hogy a barakkok lakásokká alakításával, illetve új házak építésével itt szállásolja el a trianoni menekülteket. 1926-ig 6000-en költöztek a 252 itt lévõ épület 1350 lakásába. Tíz évvel késõbb már több mint kilencezren éltek az Állami lakótelep elnevezésû, 130 kat. hold (kb. 60 hektár) területû "kisvárosban", amit továbbra is fal vett körül, és a kapuját minden este zárták.

A többségükben szoba-konyhás lakásokban 10-15 ember lakott, a helyi plébános feljegyzése arról számol be, hogy "a telep gyerekei közül minden ötödik aludt csak egymaga az ágyban, az apróságok öt százaléka üres kenyeret fogyasztott reggelire", de volt víz és villany, 1934-ben pedig elemi iskola, három évvel késõbb közfürdõ épült, így nem csoda, hogy a kortársak szerint az itt élõk sokkal (!) jobb körülmények között éltek, mint a legendás korabeli nyomornegyedek (Mária Valéria, Auguszta, Hangya) lakói.

A második világháború idején hétezer fõs óvóhelyet építettek, 1944. március 19. után viszont kiürítettek néhány házat, és itt rendezték be a pestszentlõrinci gettót, ahonnan több mint 1500 embert deportáltak, akik közül százan sem tértek vissza.

A második világháborút követõen még harminc éven keresztül állt a fallal körülvett Állami lakótelep, a visszaemlékezések szerint "barátságos kis világ" volt, ahol az utcáknak még nevük sem volt.

szerző
Legát Tibor
publikálva
2004/40. (09. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Legfrissebb Narancs

Hoffmann Rózsa öröksége
Legyalult tankönyvpiac
Mítosz és valóság
Az 1514-es parasztháború
Könyvmelléklet
Sofi Oksanen, Norman Manea
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

  • chili&vanília

    Koronázási csirke

    "Életemben először 1985-86 körül jártam Londonban,...

    Kommentek
    0
  • chili&vanília

    Erdélyi lakoma

    Számos, az erdélyi konyhaművészetről szóló cikk...

    Kommentek
    0
  • étel, hordó

    Beerka pub

    A "Gastro Streettel" párhuzamos Lónyay utcába csak...

    Kommentek
    0
még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

„Nekem 14 ezerről 12 ezerre csökkent a rezsim, na ezért szavaztam a Fideszre” – mondta a nyugdíjas János, aki éppen egy padon beszélgetett Éva nevű ismerősével. (…) Jánossal Éva is egyetértett, a szavazókörben szerinte is a Fidesz fog nyerni, aminek egyébként nagyon örül. Arra a kérdésre, hogy ő is a Fideszre szavazott-e, azonban már azt mondta, hogy nem, hanem az MSZP-re. „Csak úgy. Tudtam, hogy a Fidesz mindenképpen nyerni fog” – válaszolta a döntése okát firtató kérdésünkre.

Egy panelház, amely eldöntheti a Fidesz kétharmadát; Origo még több Szüret...