Magyar Mandarin

Ekkor gondolkodtam el a helyiek és a nyugatiak közötti baráti kapcsolatokról: valóban úgy tűnhet, mintha ez a két „kaszt” csak varázserő segítségével keveredne?

Szerintem meg „ez az a hely a világon, ahol boldogulhat ugyan az ember, de azért többnyire inkább rábaszik”.

Én a taposóaknákat keresem, ő a rákokat nézi. Mellettünk jókedvű fiatalok rúgják a bőrt. Hirtelen nagyon öregnek és megkeseredettnek érzem magam. Ha nem félnék a kambodzsai tengerpart üvegszilánkos-szemetes homokjától, esküszöm, beállnék focizni.

Eszembe jut, mikor elmesélte, hogy a közelmúltban rengeteg barátjának kellett menekülnie, és a legtöbben Európába mentek, mint aki helyettük hiszi, hogy Európában könnyebb lesz, és nem mertem mondani, hogy a szerb–magyar határon nem lesz az.

A nyár utolsó hónapjának közepe van (Pekingben is), és én ebben a pár hónapban többet fáztam, mint télen bármikor.

Ilyen az, amikor egy helyiségben mintegy száz színes hajú japán képregényfigura szaladgál, mégis mindenki téged néz.

Fél órán át bírtam magamban tartani, hogy félek. Az ablaktól tisztes távolságot tartva lestem a járdának, háztetőknek csapódó esőcseppeket, a fehér villámokat, ezt a hangtalan égi háborút, majd büszkeségemet feladva vad üzenetküldésbe kezdtem.

Kínában úgy tartják, hogy a látszólag domináns és szexi kínai férfiak mellett egy-egy segítségre szoruló, éretlen baba áll, akit a hímek a kedvük szerint irányíthatnak. De Kínában úgy is tartják, hogy ezek a szexi férfiak hülyék.

Kínában nem elég fehér színűnek lenni, ha az embernek nő létére olyan frizurája van, mint az enyém: a fényképes önéletrajzomat átböngésző HR-esek közül nem egy kérdezett rá, hogy mindig ilyen maszkulin külsőm van-e.

Életükben először láttak, és bármit kérdezhettek volna tőlem akár Magyarországról is, mégis csupán az érdekelte őket, hogy férjnél vagyok-e.

„Szerintem az emberek ugyanazért harcolnak a poharukban lévő alkohollal, amiért gyerekkorukban az iskolában ölték egymást: mindenkinek a legfüstösebb whisky, a legkeserűbb gin, a leglegebb cucc kell. Én csak azt akarom, hogy az italom jó legyen.”

Hegyoldalba vésett írásjegyek, jégmadárkék táj, súlyos mínuszok, több száz tiltott gyümölcs és végtelen mozgólépcső… Pekinghez oly közel.

A járólapon és a falon futó határozott repedés eszembe juttatja, hogy földrengés esetén majd biztosan futni kell, de valami miatt mindennél jobban élvezem, hogy Dél-Kínába jöttem vakációzni.

Az égi szankciókat elkerülendő, mindig tartsd észben, hogy Kínában a boldogságot jelentő karakter sem állhat a papíron egyedül!