Tény, hogy a 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvény 44. cikk (3) bekezdése értelmében a Költségvetési Tanácsnak (KT) jogában áll megvétózni Magyarország költségvetését. Tény, hogy az alaptörvény 3. cikk (3) bekezdés b) pontja értelmében a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést, ha az adott év március 31-ig nincs központi költségvetés. Még nem tény, de mérget lehet venni arra, hogy 2014-ben és 2015-ben a KT tagjai egytől egyig Orbán Viktor bizalmasai lesznek. Az Orbánt és pártját esetlegesen leváltó új kormánynak számolnia kell azzal az eshetőséggel, hogy a KT megvétózza a költségvetést, majd Schmitt Pál feloszlatja az Országgyűlést, és új választást ír ki.
Az új kormány olyan alkotmányos rendet örököl tehát, amit az alaptörvényben előírt módon nem áll módjában megváltoztatni. Ám ha nem tesz semmit, az alaptörvénybe épített alkotmányos puccs miatt hiába nyerte meg a választók többségének a bizalmát, okkal tart attól, hogy egy éven belül elveszti a hatalmat. Mit tud tenni az új kormány? Erről szólt 2014 c. írásom.
*
A cikkre érkező, nekem szóló e-mailek egyike túlzott optimizmusomat rótta fel. Azt írta, hogy az MSZP képtelen megújulni, az LMP - érthetően - tart az MSZP ölelő karjaitól. Az egyfordulós választás kizárja az első forduló utáni koalíciót, arra pedig ma nem látszik esély, hogy az MSZP és az LMP a választás előtt kössön választási szövetséget. Nem lesz tehát senki, aki 2014-ben megverhetné Orbánt. Meglehet. Erről így írtam: "Ha 2014-ben a ma regnáló erők nyerik a parlamenti választásokat, akkor ennek az írásnak itt vége is van." Valóban: az alkotmányos csapdákról elmélkedni csak akkor van értelme, ha Orbán 2014-ben veszít.
Stumpf András a Heti Válaszban szórakoztató antiutópiának minősítve ironizált írásomon. Érvelése szerint a KT részletes szabályait még meg sem állapították, tagjai nem fogják reputációjukat kockáztatni egy nem kellően megindokolt döntéssel. Stumpf szerint még Schmitt Pál is "vesztene", a nép pedig nagyon dühös lenne, ha a parlamentet így oszlatnák fel. Túl azon, hogy Orbán kinevezettjei meg sem kísérlik elhitetni, hogy a pártérdekeken felülemelkednének, az Alkotmánynak mégsem a szereplők jóhiszeműségére kell alapoznia, hanem minimálisra kell szorítania az alkotmányos puccs lehetőségét. És ajánlok Stumpf Andrásnak egy gyakorlatot: a Horn-Kuncze-kormánynak kétharmados többsége volt az Országgyűlésben. Vajon milyen publicisztikát írt volna Stumpf, ha az 1998-ban hatalomra jutott Orbán Viktort fenyegette volna a vétójoggal felruházott KT és az Országgyűlést feloszlató joggal felruházott köztársasági elnök?
Szigetvári Viktor és Felcsuti Péter kritikája már izgalmasabb. Szigetvári azt állítja, hogy "Eörsi útja tévút. Nemcsak megtagadja azokat az elveket, amelyek bennünket polgári demokratává tesznek, hanem fundamentálisan antidemokratikus is". Felcsuti úgy véli, "Eörsié a klasszikus haszonelvű álláspont"; és lényegében erkölcstelenséget hány a szememre. Talán elkerülte bírálóim figyelmét, hogy én nem programot hirdettem, hanem megkíséreltem elemezni az 2014-ben az Orbán Viktort esetleg leváltó miniszterelnök lehetőségeit arra, hogy kikerülje az alkotmányos puccs eshetőségét előrevetítő csapdát. Mintha engem vádolnának kegyetlenséggel azért, ha azt írnám, hogy tragédiák tömkelegével kell számolni, mert több tízezer olyan korengedményes nyugdíjastól elveszik a nyugdíjat, akik nem lesznek képesek visszatérni a munkaerőpiacra, és tízezrével maradnak megélhetés nélkül. Az általam vázolt kimenetel - az új miniszterelnök szorult helyzetében népszavazással igyekszik kikényszeríteni az Alkotmány megváltoztatását - nem kívánatos fejlemény. Csakhogy - amint levezettem - nemigen látok más lehetőséget előtte. Vagy megállapodik a Fidesszel (ezt Felcsuti is kizárja), vagy keresztülerőszakolja az alkotmánymódosítást. Vagy pedig okkal kell tartania attól, hogy megbukik egy éven belül.
*
És ki merne ellentmondani Felcsuti Péternek, amikor így ír: "A Fidesz-kormány leváltására készülő demokratikus ellenzék ezért nem engedheti meg magának, hogy kormányra kerülése és aztán a hatalom megtartása érdekében szemléletében, értékrendjében és gyakorlati politizálásában relativizálja a jogot és az erkölcsöt." Mégis, megkérdezhetném tőle: ő, aki feltételezésem szerint a fizikai agressziót is elítéli, vajon el tud-e képzelni szerettei védelmében olyan helyzetet, amelyben maga is erőszakhoz folyamodik? Kérdésem nem feltétlenül a vitatott helyzetre reflektál - inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy az erkölcsi szabályok relativizálása éppen úgy nem helyes, mint azok abszolutizálása. Ha Felcsuti Péter Guantánamóval érvel, felveszem a kesztyűt: a halálbüntetés megrögzött ellenfeleként helyeslem Uszáma bin Ládin kivégzését. Helyeslem, hogy Izrael állam nem gyakorolja a halálbüntetést, és helyeslem, hogy Adolf Eichmann esetében kivételt tettek.
Felcsuti okfejtéséből csak annyi világos, hogy mit nem szabad tenni: de azt nem tudom meg, mit ajánl helyette. És lehet szellemes megoldás, amikor annyiban marad magával: "Elfogadom, nem lesz könnyű dolga" - mármint az új miniszterelnöknek. De ezt mindenki tudja. Szigetvári már szolgál megoldási javaslattal: a mai kormány demokratikus ellenzékének el kell érnie a kétharmadot, és így alkotmányosan visszaállítható az 1989-es alkotmány. Nos, én ezt támogatom! Ha a jelenlegi alaptörvény csapdáit népszavazás útján megoldó Eörsi és a választást kétharmaddal megnyerő, így az alaptörvényt alkotmányosan megváltoztató Szigetvári útja között kell választanom, habozás nélkül Szigetvárinak szurkolok saját magam ellenében. Ám attól tartok, a kétharmados terv aligha beteljesülő ambíció marad - és az új kormánynak ennek híján is meg kell találnia az eszközöket az alkotmányos puccs eszközeinek kiiktatására. Szigetvári erre a helyzetre már nem kínál megoldást. Varga J. Ferenc (lásd: Olvasói levelek, Magyar Narancs, 2011. május 12.) pedig arra venné rá az értelmiséget, hogy követelje ki a politikai osztály kompromisszumait: ehhez szintén sok sikert kívánok, és drukkolok neki.
Kocsmai verekedés kitörése esetén a leghelyesebb távozni. Ám ha a politikában tör ki verekedés, nem lehet azt ajánlani a demokratáknak, hagyják el a terepet, mert akkor csak a verekedők maradnak. Az Orbánt 2014-ben leváltó többség egy kocsmai verekedés kellős közepén találja magát. S bár nekem sem ízlésem szerint való a részvétel a bunyóban, azt még kevésbé támogatnám, hogy az új többség adja vissza a terepet a legfőbb verekedőknek. A népfelséghez való fordulást nem tekintem kívánatos fejleménynek, de inkább ezt támogatom, mint azt, hogy Magyarországon kizárólag Orbán Viktornak legyen legitim joga a kormányzásra.
Hálás lehetek bírálóimnak, ha valóban elkezdődik a vita, a felkészülés a poszt-orbáni korszakra. Ám pusztán fanyalogni kevés lesz. Elemzésemben azt vezettem le, miért fogja az új miniszterelnök úgy érezni, hogy nincs más választása, mint a népszavazás. Reméljük, hogy létezik egy másik kimenetel is - amely alkotmányos is, és a választás győztesének is lehetővé teszi mandátuma kitöltését. Ilyen forgatókönyvet tudomásom szerint még senki nem álmodott meg. Ha megszületik, örülni fogok neki, és elsőként emelem meg nem létező kalapomat.
