Ekotrip

  • .
  • 2010. március 25.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2010. március 18. A lap A mentőöv mi vagyunk című írásban valótlan, illetve pontatlan állításokat közölt, ezért kérjük az alábbiak megjelentetését: 1.
Nem nyújtott az EBRD 200 millió eurós alárendelt kölcsöntőkét az OTP Banknak. Keretmegállapodás ugyan született, de hitelfolyósításra nem került sor. Ily módon megalapozatlan a más bankok tényleges feltőkésítésével kapcsolatos összehasonlító következtetés is.

2. Megalapozatlanul kelti az írás azt a látszatot, hogy a bankcsoport 150 milliárd forintos nyeresége és a Garancia értékesítéséből keletkező mintegy 120 milliárd forint összege - azaz 270 milliárd forint - szükséges volt a kelet-európai érdekeltségek feltőkésítésére. Tőkejuttatásra ugyan sor került, de nagyságrendileg kisebb összegben.

3. A bankcsoport tőkejövedelmezősége 2009-ben 13,4 százalék volt, szemben a cikkben említettel, amely szerint a mutató megközelítette a 20 százalékot. (Valószínűsítjük, hogy a használt szám kapcsán az írás szerzője a magyarországi alaptevékenységre gondolhatott.)

Médiakommunikációs osztály

OTP Bank Nyrt.

Figyelmébe ajánljuk