Pedig a kormány tervezi a Szabadság téri szobrot, az ő projektje a "Sorsok Háza", a kormány nevezte ki Szakályt, és tagadta meg a felmentésére irányuló kéréseket. Éppen a választási kampány elején. Gulyás, majd a hozzá csatlakozó Kövér László nyilván azt várta volna el a Mazsihisztől, hogy a választási kampányra tekintettel értsen egyet az általa képviselt közösséget ért legsúlyosabb tragédia elhazudásával, és hallgasson fenntartásairól. A Mazsihisz természetesen kampányol, de kizárólag önmagáért teszi ezt. Ha a kormány és a Mazsihisz közötti vitát egyes ellenzéki erők felhasználhatják saját kampányukban, azt a Fidesz csak saját magának köszönheti.
Ám téved, aki azt gondolja, hogy a Fidesz ezzel a manőverével jégre szaladt. A kormánypártnak ugyanis elsőrangú érdeke, hogy a kampány leginkább ideológiai vitákról szóljon, és ne a négyéves teljesítményéről. A spin doktorok és a Fidesz vezetői is tisztában vannak a Mazsihisz igazságával, de a szavazatmaximálás szempontjai minden más szempontot felülírnak - már ha egyáltalán létezik bármilyen más szempont. A Mazsihisz tárgyalásai Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral azért futottak zátonyra, mert Lázárnak nem volt felhatalmazása semmire, ami önmagában is abszurd. Orbán Viktor taktikája az volt, hogy miután a Mazsihisz - mint eddig mindenki más - meghunyászkodik, ő kiáll, és bölcs, jó királyként tesz valami homályos ígéretet. Ez a Mazsihiszt benntartja a holokauszt-emlékévben, ő pedig szabad kezet kap a Jobbik választóival való további kacérkodáshoz.
Orbán kiváló taktikus, ám ezúttal két hibát is vétett. Megszokta, hogy mindenki kitér az erőszakossága elől, és ezúttal lebecsülte ellenfelét. A Mazsihisz nem ijedt meg tőle, hanem február 9-i közgyűlésén korábbi nyilatkozataihoz hűen fenntartotta a távolmaradás, tehát a bojkott lehetőségét. A másik hiba apróságnak tűnhet. Orbán február 11-ére, a múlt keddre ígérte megszólalását. Ezen ígérete már csak azért is elhamarkodottnak tűnhetett, mert február 11-én Kínában volt; de feltűnő, hogy Orbán a hazaérkezését követően sem szólalt meg.
Bizonyosan sok szempontot kell mérlegelnie. A mérleg egyik serpenyőjében saját korábbi kijelentései vannak: számára a szobor "személyes ügy". Ráadásul a kormány semmitől sem tart jobban, mint a meghátrálástól. A kompromisszumot a gyengeség jelének értékeli, ezért maga sem kész kompromisszumra. Afelől sem lehet kétsége, hogy a jobbikos szavazók és a nem jobbikos antiszemiták száma többszörösen haladja meg a Soá iránt érzékeny szavazók számát.
A másik serpenyőben pedig a készülő világméretű botrány van. Hiszen hogyan néz az ki, ha a holokauszt-évforduló eseményein a kormány történelemferdítése miatt éppen a zsidó szervezetek nem képviseltetik magukat? A világsajtót már bejárta a Mazsihisz-bojkott lehetőségének a híre, demokratikus kormányok százai értesültek róla, a világ legbefolyásosabb zsidó szervezetei szolidaritásukról és támogatásukról biztosították a Mazsihiszt. A helyzet egyre veszélyesebb. A kormány hosszú éveken át sikerrel gyakorolta a kettős beszédet, kifelé beszámolt az amúgy valóban helyes kezdeményezésekről, jogszabályi és tantervi gesztusokról, míg befelé dőlt a kódolt antiszemita szöveg a bankárkormányról és az idegenszívűekről. Beemelték Nyirőt, Tormayt és Wasst a Natba, a Horthy-kultuszt állami politikává tették. Orbán Viktor minden bizonnyal nem szeretné annyira húzni a húrt, hogy kokettálása a hazai nácikkal az egész világ számára világossá váljon. Meglehet, a nemzetközi közvélemény annak hallatán, hogy a magyarok "szabadságharcot" folytatnak azokkal szemben, akiktől milliárdokat kapnak, csak felhúzza a szemöldökét; de kevéssé lesz elnéző a holokauszttal kapcsolatos szerecsenmosdatással. Nem kívánom Orbánnak azt sem, hogy az iráni forradalom évfordulójára küldött üdvözletét a világ egy olyan országnak nyújtott gesztusként értékelje, amely tagadja még a holokauszt megtörténtét is.
Orbánék érzik a veszélyt: ezért a függönyök mögött megkérték a Mazsihisz vezetőit, írjanak egy olyan levelet, amely megkönnyíti számukra a döntést. Ám ezúttal sem tudtak felülemelkedni saját kisstílűségükön, és a levelet feltették a kormány honlapjára. (A kormány elenyésző mennyiségben teszi közszemlére a neki címzett leveleket.) Azért tették ezt, hogy ezzel viszályt szítsanak a Mazsihisz vezetése, tagjai, támogatói között. Az ilyen taktikázásban kiváló kormány a célját el is érte: a szövetség vezetőit többen árulással, a közgyűléssel való szembehelyezkedéssel vádolták, egyesek azonnali lemondásra szólították fel őket. Szokatlan helyről is érkezett bírálat a Mazsihisz címére: Ilan Mor, Izrael nagykövete először a Jerusalem Postnak, majd a Heti Válasznak nyilatkozott arról, hogy a közgyűlés döntése idő előtti, és a szervezetnek értékelnie kellett volna a kormány békülő hangú üzeneteit. Kérdésemre, hogy a kormány melyik üzenetét tekintette őexcellenciája békülékenynek, a nagykövetnek még nem volt szerencséje válaszolni. Ám az izraeli külügyminisztérium időközben berendelte a jeruzsálemi magyar nagykövetet, és a Mazsihisz közgyűlésén megfogalmazott kifogásokat rótta fel neki: ez pedig arra utal, hogy az izraeli diplomáciában is nagy viták folyhatnak arról, miként lehetne az Orbán-kormányt jobb belátásra bírni. Egy nagykövet személyes érdeke, hogy a fogadó ország kormányával jó viszonyt ápoljon, különben nemigen tud sikerekről szóló táviratokat küldeni haza. A magyar nagykövet berendelése viszont arra utal, hogy az izraeliek saját nagykövetüket is felülbírálták. A kéretlen beavatkozást Zoltay Gusztáv ügyvezető igazgató egyébként világos szavakkal utasította vissza: ez akkor is kellemetlen lehetett a Mazsihisz számára, ha Ilan Mor csitító bírálata segíthet kioltani a belső radikális bírálatokat.
Mozgástér és kompromisszum
De a Mazsihisz vezetőinek levele nem árulta el a közgyűlést, és érdemben nem tért el annak tartalmától. Mind a közgyűlés határozata, mind a levél a kormánynak és a Mazsihisznek is mozgásteret hagy az ésszerű kompromisszumra. A határozata szerint "a Mazsihisz akkor tud részt venni a Holokauszt 2014 kormányprogram folyamatában, és abban az esetben fogja felhasználni a Civil Pályázati Alaptól elnyert támogatásokat, ha a magyar kormány a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos gyakorlatán jelen határozatunk figyelembevételével változtat". Nevesíti ugyan a konfliktus három forrását, de a kormánytól a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos gyakorlat változtatását kéri. Bölcsen nem köti meg a kormány kezét, hogy pontosan miben változtasson, csak annyit kér, hogy a változtatások a határozat figyelembevételével történjenek. Ezzel fenntartja magának a lehetőséget, hogy a kormánypolitika esetleges megváltozását értékelve hozzon végleges döntést. A határozattal szemben a levél a három sérelem közül kettőt bővebben kifejt, míg a harmadikat, Szakály Sándor ügyét nem említi; ugyanakkor a levél hivatkozik a közgyűlés határozatára. A labda tehát a kormánynál marad: vajon miképp reagál majd a közgyűlés döntésére?
Valóban: a levél bírálható alázatos hangvétele miatt, stílusbeli és különösen célszerűségi okokból. Orbán igényli az előtte való megalázkodást, ám megveti a megalázkodókat, csak az erő nyelvén ért. A közgyűlés határozata dúrban íródott, a levél hangneme inkább moll - de tartalmában a határozattól nem tér el. A Mazsihisz-vezetők a Szakály-ügyet nem említették, és ezzel fölösleges támadási felületet nyújtottak a belső ellenzék számára. De ez legfeljebb taktikai hiba volt. Levelükkel úgy hagytak Orbánnak mozgásteret, hogy egyúttal kijelölték annak ésszerű kereteit is: hiszen ha a Mazsihisz is kompromisszumot keres, az leginkább a Szakály-ügyben lehetséges. Egy állami történelmi intézet vezetőjének a kinevezése állami kompetencia, még ha otromba mondatai miatt a Mazsihisz okkal követeli is az illető visszahívását. De ha a kormány leállítja a Szabadság téri szobrot, és érdemben bevonja a Mazsihiszt a józsefvárosi projekt előkészítésébe, a szervezet aligha tarthatja magát távol a holokauszt-emlékév rendezvényeitől csak azért, mert Szakály Sándor a helyén marad.
Orbán erőszakosságával mindeddig kevesen tudtak szembeszállni. Most Heisler András vezetésével a Mazsihisz megtette. A magyarországi zsidó közélet a 90-es évek óta vitáktól hangos - miért is különböznének bárki mástól? -, de most először sikerült a magyarországi zsidó szervezeteket soha nem látott egységbe tömöríteni. A Mazsihisz vezetőinek levele nyilván hagy lehetőséget a bírálatokra - de mi az oka annak az elkeseredett dühnek, amellyel a Mazsihisz vezetését és személyesen Heisler András elnököt támadják?
A szervezet nemrég zaklatott elnökválasztáson esett túl. Heisler a 107 szavazatból 57-et kapott, tehát a közgyűlés megosztott volt, és - felteszem - maradt is. A sebek lassan hegednek. A vele szembeni kritika fő oka azonban más. Orbán uralkodásának legnagyobb "sikere" az ország mély szétszakítása. E szétszakadás egyenes következménye, hogy Magyarországot immár egyetlen kérdés foglalkoztatja: megy-e vagy marad Orbán, és sikerül-e valakinek valamiben legyőznie a miniszterelnököt? A Mazsihisz küzdelmét figyelők és a Mazsihisz tagszervezeteinek tagjai között is sokan arra várnak, hogy valaki végre kiüsse Orbánt. Akik a bukását akarják látni, csak olyan tettnek fognak tapsolni, amely Orbán vesztét okozhatja, nekik minden más csalódást okoz. Innen nézve érthető a felháborodás: a közgyűlési keménykedés után hogyan szólíthatja Heisler "Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr"-nak a legyőzendő Orbánt?
Holott el kellene fogadni, hogy a Mazsihisz missziója más, mint a szocialista-liberális szurkolótábor célja. Ez utóbbi Orbán politikai bukását akarja, és míg ezzel a Mazsihisz vezetői közül sokan egyet is érthetnek, a Mazsihisz feladata az általa képviselt közösség sajátos érdekeinek érvényesítése. Ehhez, ha csak lehetséges, párbeszédben kell állnia a kormánnyal, akármit is gondoljon róla egyébként. A Mazsihisznek a bojkott nem lehet célja. Azért kell mindent elkövetnie, hogy a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos kormányzati politikai gyakorlat megváltozzék, és a hatalommal együtt tudjon megemlékezni a vészkorszakról - mert ez a magyar zsidóság érdeke. Ez most a Mazsihisz dolga, és nem több.
Jól teszi tehát, ha a közgyűlés által megszabott mozgástéren belül megegyezést keres. A mostani taktikázás egyik tétje ugyanis az, hogy ha a megállapodás elmarad, és a Mazsihisz nem vesz részt a megemlékezéseken, akkor melyik fél mutatott nagyobb kompromisszumkészséget, és melyik zárkózott el a kölcsönösen elfogadható megállapodástól. Ha a Mazsihisz sikerrel jár, és a kormány fontos pontokon enged, sikere nemcsak a magyar zsidóság, hanem az egész demokratikus magyar közösség sikere lesz. Ha a kormány ragaszkodik bűnös elképzeléseihez, akkor még mindig lesz mód a közgyűlési határozatban foglalt döntés érvényesítésére és a távolmaradásra az emlékév hivatalos eseményeiről. Ez viszont Magyarország legnagyobb szégyene lesz, amelynek következményeit a kormánynak kell viselnie.
