A március 15-i tüntetésen bocsánatkérésre szólította fel Orbán Viktort és Áder Jánost Pukli István, a Tanítanék! mozgalom vezetője. Ellenkező esetben március 30-án országos sztrájkot tartanak a pedagógusok, egy órán keresztül nem lesz tanítás az iskolákban. Pukli arra bátorított másokat is, hogy csatlakozzanak a munkabeszüntetéshez, ami az ő értelmezésében is inkább polgári engedetlenségnek tekinthető. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis ilyen határidővel és direkt politikai eszközként nem lehet sztrájkot alkalmazni. A sztrájk elsősorban a munkaügyi vitákban alkalmazott nyomásgyakorlási forma, a dolgozók, a szakszervezetek végső eszköze arra, hogy megvédjék érdekeiket vagy javítsák pozíciójukat. A sztrájkot azért szabályozza törvény, hogy lehetőség szerint alkalmazása nélkül lehessen megoldani a munkaügyi vitákat, másrészt védje a munkavállalót a retorzióktól, ill. a munkaadót a túlzó kockázatoktól.
A sztrájk jogi szabályozása azonban nem jelentheti annak általános korlátozását, márpedig a második Orbán-kormány olyan törvényt fogadott el 2011-ben, hogy az utóbbi öt évben szinte nem is lehetett sztrájkot tartani. A törvény szerint azoknál az ágazatoknál, amelyeknél a „lakosságot alapvetően érintő tevékenységet” végeznek, meg kell állapodni az elégséges szolgáltatás mértékéről a feleknek, amennyiben azt előzőleg jogszabályban nem rendezték. Amennyiben nincs egyetértés – ami egy munkaügyi vitánál szinte adott –, úgy a bíróság határoz az elégséges szolgáltatás mértékéről. A bírósági eljárás időigényes, így nagy esélye van annak, hogy elmúlik az a helyzet, amikor még mozgósíthatóak lennének a dolgozók. A szakszervezetek ráadásul azokban az ágazatokban reprezentáltak, amelyek a már említett „lakosságot alapvetően érintő tevékenységet” végző ágazatokba tartoznak. Ilyen a közlekedés, a szállítás, a közműszolgáltatás és értelemszerűen az egészségügy, az oktatás is. Ráadásul a törvény szerint a sztrájk a dolgozók gazdasági és szociális érdekeinek védelmére szolgáló eszköz, nem pedig egy politikai ultimátum része. Mindezzel Pukli István is tisztában van, hiszen hangsúlyozta, hogy „polgári engedetlenség formában” fogják alkalmazni az egy órás sztrájkot.
| ||
A sztrájk használata a munka világán túlmutató politikai célok eléréséhez azonban nem egyedülálló. Az általános sztrájkok mint nyomásgyakorlási eszközök közül legismertebb az 1968-as francia és a Szolidaritás által szervezett 1981-es lengyel munkabeszüntetés. Az előző az ismert 68-as eseményekhez kapcsolódott – bár a munkások korántsem olyan posztmateriális követeléseket fogalmaztak meg –, az utóbbi pedig a lengyel ellenzéki mozgalom fontos eseménye volt. Bár formailag nem sztrájk volt, mégis Magyarországon az 1990-es taxisblokád a legemlékezetesebb munkavállalói csoportot érintő megmozdulás. A több ágazatot átfogó országos sztrájkok hazánkban gazdasági jellegűek, nem a hatalomgyakorlás, a döntéshozatal módjával kapcsolatosak. Politikai eszközként tehát Magyarországon nem alkalmazzák a sztrájkot, ellentétben pl. Franciaországgal.
A március 30-i sztrájk újdonság abban az értelemben, hogy politikai eszközként kívánja használni a Tanítanék mozgalom. Abban a tekintetben tulajdonképpen nincs semmi meglepő benne, hogy az ellenzéki pártok és alulról építkező kezdeményezések már az előző ciklus óta próbálkoznak szervezeti és a politikai cselekvés formáját illető innovációkkal. Ilyen volt az Együtt, amelynek volt civil, szakszervezeti és agytröszt szárnya, a kormányváltók összefogása, Várady Zsolt netes platformja, a „kormánybontó” népszavazási kezdeményezés, és ilyen technika a sokat emlegetett előválasztás is. Jogellenes volta miatt nem kapnak védelmet a sztrájkolók, azonban ha retorziót alkalmaznak velük szemben, az csak növelni fogja a felháborodást. A munkabeszüntetés politikai eszközként való használata ugyanakkor nemcsak a jelenlegi pedagógusmozgalom számára jelenthet hatékony eszközt, de új tartalmat és nagyobb jelentőséget adhat a sztrájk intézményének is.
