A Fidesz-kormány lassan hat évvel ezelőtti hatalomra kerülésekor sokat foglalkozott a „jó kormányzás” gondolatával: a kormányzást nem egyszerűen az ügyek menedzselésének tekintette, hanem igyekezett komoly, rendszer-átalakító törekvésekbe fogni. Az „unortodox” gazdaságpolitika, a közmunkaprogram, a rezsicsökkentés mind olyan kezdeményezéseket jelentettek, amelyeket tartalmilag lehetett vitatni, ám komolyan átalakították az érintett szakpolitikai területeket. 2014 óta azonban egyre kevesebb ilyen törekvéssel találkozunk: a Fidesz-kormány erőfeszítései egyre inkább a szerzett pozíciók védelmére, a hatalmi rendszeren belüli átrendeződésekre, a politikai és pénzügyi pozíciók maximalizálására korlátozódnak.
A kormányoldal nagy közpolitikai törekvései közül a CSOK program hasonlít legjobban a 2014 előtti kezdeményezésekre. Csakhogy a CSOK nagyon más, mint annak idején a rezsicsökkentés. Míg a rezsicsökkentést valóban szinte minden család megérezte, a CSOK esetén legfeljebb ígérettel találkozhat a választók nagy része. A rezsicsökkentés kommunikációja azért is lehetett sikeres, mert az emberek többsége úgy érezte, hónapról hónapra kevesebbet fizet. Ezzel szemben a CSOK programot eddig optimista becslés szerint is csak pár ezer ember vette igénybe. A bürokrácia csökkentése, vagy a cafeteria megváltoztatása szintén olyan javaslatok, amelyek jelentősége elmarad a 2014 előtti nagy kezdeményezésekétől.
Több oka is lehet annak, hogy a kormányoldal már nem törekszik nagy változásokra, komoly rendszer-átalakításokra és mindent átszabó belpolitikai kezdeményezésekre. Ezek közül az első, hogy úgy vélheti: nincs erre szükség. 2015 nyara óta a Fidesz egyre inkább úgy viselkedik, mintha elsősorban rendpárti-nemzetbiztonsági dimenzióban szeretné megnyerni a következő választásokat. A menekültkérdéssel a Fidesz találni vélt egy olyan „jolly joker” témát, amely elfed minden más kérdést, és amelyben a kormányoldalnak komoly előnye van.
| ||
Mások mellett a Republikon Intézet kutatásai is azt mutatják, hogy a menekültkérdés ügyében a Fidesznek ténylegesen komoly előnye van: a választók többsége ma elfogadja a kormányoldal érveit a kerítés vagy a különleges felhatalmazás szükségességéről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az emberek számára ez a kérdés lenne a legfontosabb politikai ügy. Részben az oktatási tüntetések, részben az időközi választások azt mutatták meg, hogy a választók számára az általuk is érzékelhető, hús-vér kérdések fontosabbak lehetnek, mint a kormány által tematizálni kívánt „vészhelyzet”.
A másik ok, hogy a jelek szerint egyelőre a kormányfőt is jobban érdeklik az európai szintű problémák, mint a hazai belpolitikai csatározások. A miniszterelnök régóta nem vesz részt a „napi” viaskodásban az ellenzékkel; sokat mondó, hogy a legfontosabb kormányzati lépéseket rendre Lázár János jelenti be, míg a miniszterelnök interjúkban „értelmezi” a belpolitikai helyzetet, és külföldi tárgyalásokon vesz részt. Nagyon gyakori, hogy egy hosszú ideje hatalmon lévő politikust a miniszterelnöki székből kevésbé fontosnak tűnő belpolitikai ügyek helyett a külpolitikai kérdések kezdenek érdekelni.
Legalább ennyire fontos azonban az is, hogy a kormányoldal számára a politikai és gazdasági pozíciók átrendezése korántsem lezárt feladat. Részben a Simicska Lajos által mozgatott gazdasági- és médiarendszer elvesztése, részben a Fideszen belüli csoportok közötti harc vezet oda, hogy a kormányoldal „fontos ügyeiben” egyre nehezebb megtalálni a politikai racionalitást. A kormányfő Várba költöztetése, és ezzel összefüggésben a Városliget beépítése; a földárverések kérdése, vagy akár az olimpiai pályázat egyre kevésbé tűnik úgy, mint ami a szavazatszerzésről, vagy valamilyen ideológiai elképzelés érvényesítéséről szól.
Szemléletesen példázzák ezt az MNB körüli botrányok. Matolcsy MNB-elnöki kinevezésekor a Nemzeti Bank körüli kérdések a jegybanki politika alapjairól szóltak: mekkora legyen a jegybanki függetlenség, milyen árfolyam-politika legyen, és mennyiben indokolható az unortodox gazdaságpolitika. Ma az MNB elsősorban azáltal szerepel a nyilvánosságban, hogy alapítványain keresztül milyen módon próbálja a közpénzt közvetlen politikai – illetve esetenként személyes – célokra használni.
Az ellenzék sokat támadta 2014 előtt a kormányoldal rendszer-átalakító törekvéseit, így akár örülhetne is annak, hogy a kormányzás ma kevésbé ideologikus, mint korábban. Annál is inkább így van ez, mert a menekültválságot leszámítva a kormányoldal mai kezdeményezései jórészt olyanok, amik iránt a fideszes szavazók is nehezen lelkesednek – legfeljebb elfogadják azokat a kormányzati pozíció „árának”. Ám hosszú távon a Liget beépítésére, a kevesek által elérhető CSOK programra és a 2014 előtti eredményekre nehéz lelkesítő politikát építeni.
