Ezúttal a szex a téma a Konzervnyitó Akciócsoport estjén; a megannyi jelentést hordozó konyhai segédeszközről elnevezett művészeti csoportot Szandai Mátyás és Dés András hívta életre, azzal a céllal, hogy alapvetően nem zenei témákat zenei eszközökkel járjanak körül. S ha már körüljárják, segítséget kapnak a választott téma szakavatott ismerőjétől is, aki minden alkalommal a közelben tartózkodik. A műsor erősen interaktív, kérdések bármely irányból (zenészek, közönség) és bármely irányba (zenészek, meghívott vendég) feltehetők; ezúttal Mester Dóra szexedukátor, a szexszel nem középiskolás fokon foglalkozó szakember kíséri a zenészeket.
Figyelmébe ajánljuk
Robert Fico túl van az életveszélyen, de állapota továbbra is súlyos
- narancs.hu
Erről Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes számolt be vasárnap.
Hajóbaleset történt Verőcénél: ketten meghaltak, öt embert még keresnek
- Narancs.hu/MTI
A rendőrség tájékoztatása szerint szállodahajóval ütközött egy kisebb hajó.
Az akkumulátor-oroszlán barlangjához is elment Magyar Péter
Magyar Péter előbb a gödi Samsung SDI előtt, majd a váci főtéren tartott beszédet szombaton. Szóvá tette az akkumulátorgyárral kapcsolatos problémákat, de a különleges gazdasági övezetről nem ejtett szót. Több ezren voltak rá kíváncsiak.
Grúzia elnöke megvétózta az orosz mintájú „külföldiügynök-törvényt”
- narancs.hu
Emmanuel Macron francia elnököt pedig Tbiliszibe várja.
Csütörtökön kezdődik a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál
- narancs.hu
Három napon át, négy színpadon, több mint 50 program a Margitszigeten.
Vasárnap és hétfőn is változékony marad az időjárás
- narancs.hu
Záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás és jégeső is előfordulhat.
Négy izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben
- narancs.hu
A Hamász alagútjában bukkantak rájuk, még október 7-én ölték meg őket.
A magyarok többsége megadóztatná a gazdagokat
- narancs.hu
Alakul a Doktor Szöszi-moziuniverzum
Harmadik rész és előzménysorozat is érkezik.
A DK és a Momentum is kiszélesítené a vitát az EP-jelöltek körében
- narancs.hu
A DK a Fidesz és a Tisza Párt listájának második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjét, a Momentum a Tisza Párt "valódi listavezetőjét" várja vitára.
Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort
- narancs.hu
Azt kéri a miniszterelnöktől, "ne legyen gyáva, ne bújjon a mentelmi joga mögé!"
Országosan csaknem 7700-an indulnak a polgármesteri székért
- narancs.hu