Ha csak annyi lenne az érdeme, hogy ő illusztrálta Kosztolányi Alakok címmel összegyűjtött zseniális szösszeneteit, máris bérelt helye lenne a nagy illusztrátorok táborában, de persze Molnár C. Pál ennél sokkal többet tett pályafutása során. Az Alakokat méltató Nagy Endre mulatságosan stilizált rajzokként dicsérte Molnár C. art decós alakjait – a húszas évek Budapestjének e jellegzetes és jellegzetesen megrajzolt figuráival minden bizonnyal a művész újságrajzait bemutató tárlaton is sűrűn találkozni, hiszen nemcsak Kosztolányi, de Az Est Lapok illusztrátoraként dolgozó Molnár C. is számos munkaórát töltött szerkesztőségi dolgozóként. A tárlat március 11-ig látható a Molnár C. Pál Műterem-múzeumban.
Korabeli rajzok, kávéházi hangulatok a 20-as évek újságrajzain.
Figyelmébe ajánljuk
Fokozzák a kontrollt a kormányhivatalok az önkormányzatok felett
És ez így marad az új polgármesterek hivatalba lépéséig.
Sőrés Zsolt: A projektjeimnek Magyarországon nincs piacuk
- Bárdos Deák Ágnes
A zeneszerző-intermédia-művész jelenleg is Berlinben él, lemezeket készít, lakáshangversenyt ad és készül a velencei zenei biennáléra.
A Kádár-kockáról szól a Ludwig Múzeum új kiállítása
- narancs.hu
Tetszik vagy nem, a magyar épített kulturális örökség része.
Ukrán főparancsnok: fokozódnak a harcok Harkivban
- narancs.hu
Az orosz csapatok csaknem hetven kilométerrel kibővítették az aktív harci övezetet.
Orbán Viktor visszalépett a 444 elleni pertől, de már fizetnie kellett
- narancs.hu
Korábban a szerkesztőségünket is beperelte a miniszterelnök, veszített.
Orosz hackerügy: Donáth Anna az EU külügyi főképviselőjéhez fordult
- narancs.hu
Egy egész kontinens biztonságát veszélyezteti, hogy Szijjártó eltitkolta az orosz beavatkozást.
Egy Békés megyei kisvárosban szinte felesleges is a választás: minden induló bejut majd a testületbe
Szarvason 26 év után távozik a fideszes városvezető, tizenöt Békés megyei településen csak a jelenlegi polgármester indul, hogy újrázhasson, Csorváson viszont még a képviselőjelöltek között sem lesz verseny. Választási érdekességek a Viharsarokból.
Már forog Enyedi Ildikó új filmje
- Narancs.hu/MTI
A Csendes barát Tony Leung Chiu-Wai főszereplésével készül.
Újabb műtéten esett át Robert Fico
- narancs.hu
Még mindig súlyos az állapota, és bár stabil, ez nem jelenti azt, hogy nincs túl az életveszélyen.
Lánczi Tamás: „Ügyvédek is segédkezhettek tiltott külföldi kampányfinanszírozás lebonyolításában”
- narancs.hu
Folytatódik a csatázás az ügyvédkamarával.
Petíciót nyújtottak be az eutanázia uniós szintű legalizációjáért
- narancs.hu
Sehol sem tart az itthoni párbeszéd az életvégi döntésről.