A japánok többsége idén nyáron sem akar olimpiát

  • MTI
  • 2021. január 10.

Sport

A megkérdezettek 80%-a szerint törölni kellene az idénre halasztott játékokat.

A japánok mintegy nyolcvan százaléka úgy véli, hogy az idén nyárra halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát törölni kellene, vagy ismét el kellene halasztani.

 A telefonos közvélemény-kutatás résztvevőinek 35,3 százaléka a törlést szorgalmazta, míg 44,8 százaléka szerint az ötkarikás játékoknak ismét új időpontot kellene találni.

    Az olimpiára eredetileg tavaly július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a koronavírus-járvány miatt márciusban mindkettőt elhalasztották. Az ötkarikás játékokat a jelenlegi tervek szerint idén július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

    Japánban ismét növekszik a koronavírusos esetek száma, illetve az egészségügyi rendszer terheltsége. A felmérés válaszadóinak 68,3 százaléka elégedetlen a kormány által végrehajtott óvintézkedésekkel, 24,9 százalék szerint viszont a kormány megfelelően kezeli járványhelyzetet.

Figyelmébe ajánljuk