Küzdelem a birkózószövetséggel

A szőnyeg szélén

Sport

A Váci Forma SE hajdan az ország egyik ígéretes birkózóegyesülete volt az utánpótlás területén, ma már csak papíron működik. A háttérben egy félresiklott együttműködés, valamint a Magyar Birkózó Szövetséggel való pereskedés áll. Utóbbi miatt a klub korábbi vezetőjének gyereke is bűnhődik.

Elküldték egyesületétől a többszörös magyar bajnok és nemzetközi címeket, egyebek mellett junior világbajnokságon bronz-, egyetemi világbajnokságon aranyérmet szerző ifjabb Nagy Pétert. A birkózótól néhány nappal azután váltak meg, hogy a Magyar Narancs megkereste a Magyar Birkózó Szövetséget (MBSZ) abban az ügyben, amelyben a fiatal versenyző édesapja hadakozik az MBSZ-szel. Az idősebbik Nagy Péter 2003-tól irányított egy váci birkózóegyesületet, majd 2010-ben két klub összeolvadása után a Váci Forma SE elnöke lett. Az utánpótlás korosztályokban ki­emelkedő sikereket értek el, 2012-re már több saját nevelésű válogatott is Nagy keze alatt versenyzett. Az egyesületet részben a saját pénzén tartotta fenn, éves szinten 4–5 millió forintot fordított erre, más szülők gyerekeinek is biztosítva a sportolás lehetőségét; a költségek összességében több tízmillió forintra rúgnak.

A növekvő forrásigény miatt Nagy megállapodott az ESMTK Birkózó Szakosztályának elnökével, Losonczi Ottóval. Ennek lényege az volt, hogy a váci egyesület ígéretes birkózóit ifi korosztálytól kezdve (köztük Nagy Péter két fiát) átigazolják a másik klubba, amiért cserébe a pesterzsébeti vállalkozó biztosítja a Váci Forma SE anyagi hátterét, a versenyeztetések, edzőtáborok költségeit. Az együttműködés kezdetben bevált, ifj. Nagy Péter az ESMTK színeiben aratott nemzetközi sikereket. A két egyesületi vezető viszonya is jól alakult egy ideig, ám utóbb megromlott a kapcsolatuk. A viszály következményeként a Váci Forma SE ma már ténylegesen nem működik, nincsenek sem birkózói, sem eredményei.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk