A hangulat azonban itt korántsem oly frenetikus, mint Csíkszeredában lehetett és szokott lenni. Egyrészt a gyergyói hoki múltja se nem fényes, se nem régi, bár erősen feljövőben vannak, másrészt a Csíkszereda hatalmas zakót kapott otthon délután kettőig, a katonaság csapata ugyanis öt-kettőre lealázta a székely legényeket (fontos megjegyezni, hogy mindkét magyar csapatban kizárólag magyarok játszanak), ami kissé rányomta bélyegét az itteni hangulatra is.
Pedig a rendőrség erősen felkészült,
vagy száz kommandós figyelte a rendet (bár vendégszurkoló egy darab sem volt), az alkoholtilalomról nem is beszélve. Az első negyed után, a gyergyóiak kettő-egyes vezetésénél két új, székelyudvarhelyi ismerősünkkel így elszaladtunk italozni, a kijáratnál egyikük románul odaszólt az egyik békésen csámborgó kommandósnak, hogy "sétálgatunk, sétálgatunk, mint egy medve, hát kapd be a faszomat", amire a rendőr nem reagált, legfeljebb kissé csodálkozott; főként szerb rendőrökön szocializálódott énem ezen a mai napig nem is tudja túltenni magát.
A kocsmában aztán Attila és Levente már eleve erősen illuminált állapotban kiöntötte a lelkét, mert megnézték a csíki meccset is, és magyar identitásukra hatalmas csapást jelentett a románok győzelme - mint sokaknak másoknak is, számukra a hokimeccsre járás először is az identitás felturbózásának, ezzel párhuzamosan a románok szidalmazásának a terepe, s csak másodjára és harmadjára a szurkolás, illetve a szórakozás színtere. Visszabattyogtunk a harmadik harmadra, a kétezer szurkoló azonban már teljesen lenyugodott, a csapat ugyanis tizenegy-egyre elhúzott. Így végül csak Attila és Levente kezdett el szurkolni, a Sportul-játékosokat egyként küldve el a román anyjuk picsájába (szakértők szerint a Sportul legjobbja egyébként a csapat egyetlen magyarja, György volt). A helybéliek inkább békésen magukban dünnyögtek, és egyáltalán nem azon morfondíroztak, hogy ma mégiscsak meg lett mentve a magyarok becsülete, mert elsősorban is Gyergyó neve lett itt tovább fényezve. Mivel a hokihoz nem értek igazán, összefoglalásképpen annyit mondanék, hogy közepes iramú meccsen a helybéliek kilyuggatták az ellenfél kapuját (12-2), incidensből viszont csak egy volt egy közepesnél gyengébb öklözés formájában. Botból egy darab tört el, a klozet viszont zárva volt. Ambrus elég jól játszott, igaz, nem az Attila, hanem a Zoltán, előbbi szintén gyergyói születésű, bár Csíkszeredában élt és dolgozott anno.
Hogy Gyergyószentmiklóson
miért ily békés a hangulat,
azt maguk a vezetők sem értik, akikkel a meccs után ültünk le sörözgetni. Szerintük Gyergyón nem is etnikai az ügy, mint Csíkszeredában, a csapat most kezd föltörni a hétcsapatos ligában, és számukra ugyanoly módon ellenfél a Csíkszereda, mint a bukaresti csapatok, ráadásul egy időben a Steaua sokszor náluk edzőtáborozott, ami miatt a csíkiek meg is vetik őket. A gyergyóiakat inkább az érdekli, hogy több száz gyerek edz a fedett csarnokban, aminek a falán egyébiránt a következő hatalmas üzenet köszön ránk a Csau-érából: "Sporttal járuljunk hozzá a népek közötti béke és barátság megőrzéséhez!" És már női csapat is van, állítólag sokkal izgalmasabb is a lányokat nézni, no nem azért, mintha bárminő báj kivillanna a felszerelés alól, hanem mert a csajok lassabban játszanak, úgy, mintha a tévében lelassítanák a fiúkat, így aztán szépen követhető a korong és a lányok mozgása, miáltal a sportág minden szépsége és finesze kifigyelhető. A vezetőktől azt is megtudjuk, hogy mostanság már kiegyenlítettebbek a financiális viszonyok, bár a másik három csapat minisztériumi pénzeket is kap jócskán, míg ők mint helyi vállalkozók viszik a csapatot, bár az önkormányzat is besegít. A játékosok fizetése így általában már mindenütt kettő- és nyolcmillió lej között mozog (ez forintban huszonpár-kilencvenezer forintot jelent), plusz a prémiumok. Aki teheti, inkább Magyarország felé veszi az irányt, hisz itt minimum a hat-nyolcszorosát is megkeresheti egy hokis.
Gyergyószentmiklós már csak azért is érdekesnek tűnt, mert jó kontrollcsoport Csíkszereda tekintetében. Másnap ugyanis itt érdeklődünk a dolog jellege iránt, a Tilos az Á-ban négyen is még a tegnapi meccset nyögik, most már erősen vidám hangulatban, igaz, állítólag ők már péntek délután elkezdték a felkészülést, amit másnap már tíztől a sportcsarnokban folytattak, pontosan a meccs negyedik percéig, ameddig a Steaua bevarrt kettőt a székely kapuba. Innentől kezdve négyezer ember - a populáció egytizede - mély letargiába süllyedve figyelte a pályán zajló magyar fiúk kínszenvedését, és csupán a bukaresti százötven vendégszurkoló megnyilatkozásaira válaszolt, meg-meglobogtatván a koronás magyar zászlót. A bukarestiek "Kifele, kifele az országból a magyarokkal!" rigmusára így a "Jövőre, jövőre útlevéllel jöttök!" a hagyományos válasz ízes román nyelven és a "Ria, ria, Hungária" sem maradhat el, bár most a Steaua-szurkolók (akik a csíkiek szerint nem is igazi hokiszurkolók, hanem lízingelt Steaua-fociszurkolók) a
megsemmisítő vereséget
arra is kihasználták, hogy leimpotensezzék a helybélieket, kifejezve abbéli szándékukat, hogy a magyar lányokat emiatt aztán ők szívesen meg is kefélnék.
Ám még mielőtt azt hinnénk, hogy itt tipikusan csak az etnikai választóvonal a lényeges, nagyot tévedünk. A Csíkszereda és a Steaua már vagy hetven éve örök rivális (azzal, hogy a Steaua messze több bajnokságot nyert meg), tavaly a magyarok nyertek, idén minden bizonnyal meg majd a Steaua. Azaz afféle (egykori) Fradi-Újpest reláció ez, bár kétségkívül meg van spékelve a nemzettudat alkalmi felvirágoztatásával, illetve lelombozódásával is, sőt. Ha nyer a csapat, az egész város részeg örömében, ha veszít, csak a fele, immár bánatában; ottjártamkor például többen is igen szomorúan ecsetelték a tegnapi meccset, a megalázás érzete mind sport, mind etnikai szinten világosan kivehető volt. De mindehhez tegyük hozzá, hogy a csíkiek nem csípik a gyergyóiakat (és viszont), a harmadik nagy magyar központ,
Székelyudvarhely szintén bejön a képbe,
úgy módosítva azt, hogy mindenki utál mindent. A csíkiek például azzal cukkolják a gyergyóiakat, hogy "nincsen gázotok", mert a szocializmusban a helybéliek nem tudták kilobbizni a gáz bevezetését (bár a fedett sportpálya "technikai kísérlet" címszó alatt bejött, mivel egy új fakonstrukciót próbáltak ki, hisz Romániában összesen négy fedett hokipálya van, és Hargita megyének mégsem járhatna kettő).
Így aztán a lokálpatriotizmus gyakorta elmossa az idegen- (in concreto: román)ellenességet is. A korábban már említett két fiú udvarhelyiként mégis elment a csíki és a gyergyói meccsre, vehemensen szurkolva mindkét csapatnak, amit meg azért mégiscsak jó néven vesznek úgy Csíkszeredában, mint Gyergyószentmiklóson, mert azért a hoki itt magyar ügy. Egyébiránt több kis magyar faluban is van hoki, Csomafalva igazi paradicsom, a gyergyói csapat közbeiktatásával különböző korcsoportokban eleddig huszonhat válogatottat adtak a nemzetnek, de hogy melyiknek, azt most meg nem mondanám.
Ahogyan azt sem tudtam megsaccolni, hogy a csíkszeredai sportcsarnok előtt álló szobor két hokisa milyen nemzetiségű, mivel nincsenek klubszínekben kimázolva, csak annyi látszik, hogy az egyik bottal - ily módon szabálytalanul - igyekszik visszahúzni az előretörő csatárt.
Szerbhorváth György
Gyergyószentmiklós - Csíkszereda
A cikk megírásához nyújtott segítségéért külön köszönet Papp Z. Attilának.
