- hierror -

"Alegendák olyanok, mint a hit: erősítenek minket" - mondja László herceg a nagyszabású magyar történelmi játékfilm egy pontján szép, beleérzős hangon, s ezzel korántsem véletlenül megfogalmazza Koltay Gábor (és a vele szorosan szövetséges Nemeskürty István) immár évezredeken átívelő ars poeticáját. Volt István, volt Attila, régi szép idők, volt Árpád, ez most László, a következő, felteszem, Lajos lesz, a címe: Három tenger. Koltay legalább olyan kitartóan és következetesen gyártja ezeket a zivataros századainkból merítő filmeket, mint ahogyan példának okáért az USA-i Oliver Stone rakosgatja össze a maga alternatív amerikai történelmét moziról mozira. Nyilvánvaló, a Koltay-életműből is össze kell állnia egy végiggondolt, egységes, művészi értelemben irányzatos történelemértelmezésnek, a 21. századra alkalmazott magyarságagendának? Bizonyára mind e filmek úgy vannak megírva és elkészítve, hogy miközben látványosságuk lebilincseli a nézőt, a sztori a székhez szögezi, bensejében óhatatlanul átrendeződnek, sőt új értelmet nyernek az iskolai történelemórákon tanult, egykor száraznak hitt tények s a korábbinál gazdagabb s tán büszkébb lesz a belső kapocs, amely történelméhez, nemzetéhez köti?

Kérdés, ki véd. Ez nem kérdés, ő, csak ő, csak ő. Pedig az a potya, ilyenre csak álmában gondol a kapus, hogy aztán sokszor előjöjjön, valóban. Barátom, kapus, mondotta, ezt ő is kivédte volna. Vagyis hogy nem védi be. Zubi a vébé előtt megsérült, a kapitány sietve szólt: nem gond, majd betolják a betegágyat a kapuba, Zubi a helyén. Nem, ez még nem a palliatív részleg. Kapus, elfekvő. A másik meg, óriás sómen, magabíz és magamutogat, udvarol, hogy Zubi a világ legjobb kapusa, még élő legenda, de azért rúgni fog neki. Két capus, kezet fognak, ki-ki ketrecébe, bolondok. Jól van, Zubi védi az első gyönge lövést, szurkolok neki. Chila fölnyúl, elnyúl, Zubi fogja a fejét, ez nála gól. Chila mosolyog, ő már tudja, ma se kap, Butrague-o és Juanito még csak nem is kispados. Ezek a mai fiatalok, Enrike Lajos, mit akarsz. Én is nyugodt vagyok, Zubinak úgy sincs semmi dolga, egyedül Benitez veszélyes, ő ad, idézet a sportlapból, munkát a hálóőröknek - közülük is természetesen Zubizarretának, jé, később is Benitez csikart ki tapsot a nézőktől, idézett mű. Ez a meccs Chiláról szól, bűvészkedik, Chili-Chalavári Chilavert, s eljő az ő pillanata, fölmegy, szemben Zubi, két kapus közt a sorfal, labda kipattan, Chila rohan vissza. De szép lenne, ha Zubi beívelné! Zubizarr, éta. A spanyolok utolsó esélye, szabadrúgás tizennyolcról, veszélyes is lenne, ha Chila rúgná, Chila ezt is védené. Hierro emberbe, vége, armada horgaszt, de minek örül Chila? Jön Nigéria, a spanyolok a bolgárokkal, bármelyik továbbjuthat, vébét is nyerhet, vicc. Mindegy, egyik se érdemli meg, Chiláék se, mindegy, a franciákkal kerülnek össze, és elszállnak, lesz igazság. Ezt olvasván már tudható.