Boros János

  • Boros János

Boros János cikkei

Boros János: Fölülrõl érkezõ demokrácia? (Az európai alkotmányról)

  • Boros János
Európa lakóinak többsége feltehetõen örömmel veszi tudomásul, hogy a kontinensnek rövidesen alkotmánya lesz, amely a közös politikai életet szabályozza, és talán az európai szövetségi államhoz is elvezet. Jóval kevesebben vannak azonban, akik minden örömük mellett azt is megkérdezik: vajon ilyen alkotmányt akarunk-e?

Film: Mintha nem tudnánk (A kísérlet)

  • Boros János
Kísérleteznek velünk. Az in vitro még a jobbik eset. Az utóbbi évek, évtizedek nevezetes kísérlete volt, amikor egy önkéntes jelentkezőkből összeállított csoportban kék szemű szőke fehérek tanulhatták meg, milyen érzés sötétebbnek (sárgának, vörösnek, barnának, feketének) lenni. Kísérleteztek még kék és piros sapkás gyerekekkel, de sokan már azt is tudják, hogy ők akkor se nyernek, ha nincs rajtuk sapka. A legújabb, nagy port vert kísérletet főiskolás ifjakkal végezték Amerikában. Ez volt az a börtönmodell, amit időnek előtte le kellett fújni, mert a börtönőr csoport tagjai túlságosan belemelegedtek a smasszerkedésbe. Ez az experiment, illetve a róla írott könyv keltette föl Oliver Hirschbiegel német rendező érdeklődését.

Kövess minket: