Vida Virág

  • Vida Virág

Vida Virág cikkei

„Inkább a megoldásokra fókuszálok”

  • Vida Virág

A klímaválságot a középpontba állító családregényei világszerte szerepelnek a könyvkiadók toplistáin és a könyvklubok népszerű olvasmányai között. A norvég írónőnek a napokban jelenik meg a negyedik „klímaregénye”, és idén ősszel Budapestre is ellátogat.

„Sokszor csak jönnek”

  • Vida Virág

Valóság és szürrealitás, véres mesék és költészet ölelkeznek többszólamú munkáiban. Debütáló regénye, A bánat egy tollas állat eddig több mint harminc nyelven jelent meg. A brit szerző ősszel a PesText vendége lesz. Munkamódszeréről és a készülő új könyvéről is beszélgettünk vele.

„Egyszerűen nem gyilkos”

  • Vida Virág
A Steve Martin, Selena Gomez és Martin Short főszereplésével készült Gyilkos a házban című amerikai bűnügyi vígjátéksorozat showrunnerével, John Hoffmannal Los Angelesben beszélgettünk az alkotás folyamatáról, inspirációkról, személyes élményekről.

„Láttuk a büszkeséget”

  • Vida Virág
Colin Trevorrow tinédzserként látta az első Jurassic Parkot, 2015-ben, 38 évesen pedig már rendezte az aktuális részt, s utána folyamatosan részt vett a Jurassic Worldhöz köthető projektekben. A magyarországi mozikba megjelenésünk napján kerülő Jurassic World: Világuralom ismét az ő rendezése. A forgatás hátteréről beszélgettünk vele.

Ember, állat, gép

  • Vida Virág

Huszonhárom évvel ezelőtt rendezték meg az első SzólóDuó Fesztivált Budapesten, de akkor még csak hazai alkotók jelentkezhettek rá. A fesztivál 2005-ben megnyitotta platformját a külföldiek előtt is. Az idei fellépőket öt jelölőkörben – magyar, német, lengyel, holland és egy nemzetközi videós válogatókörben – választották ki. Az online fesztivál gáláját élőben követhettük.

Képtelenség

  • Vida Virág

A Pécsi Balett fennállásának 60. évfordulójára készült előadásban Vincze Balázs koreográfus és alkotótársai nem kevesebbre vállalkoztak, mint arra, hogy a tánc nyelvén és a Pécsről elszármazott világhírű op-art művész, Victor Vasarely munkásságán keresztül megfejtsék, hogy mi is lenne a művészet értelme.

A túlvilág kapujában

  • Vida Virág

Bár a Győri Balett folyamatosan megbízható színvonalat hoz, elhelyezésük a magyar táncpalettán távolról sem egyértelmű: a népszerű együttest a szakmai körök a kortárs táncművészet kívülálló szereplőjeként kezelik. Ebbe az is belejátszhat, hogy a legfontosabb ismertetőjegyeik évtizedek óta változatlanok.

Fifika

  • Vida Virág

A Magyar Mozdulatművészeti Társulat a tánc világnapjára időzítve, tíz év után újította fel az előadást, negyedszázados működésüket is ünnepelve.

Mégis menthető

  • Vida Virág

Duda Éva koreográfus évek óta kutatja a közösség és az egyén viszonyát, társadalmi folyamatokat, problémákat analizál sajátos – de mindig változó – formanyelvén.

A földön kívüli selyemszörny

  • Vida Virág

Amióta online térbe kényszerült a színház, új, alkalmazott műfaj jelent meg a művészetek palettáján, amelyet leginkább „előadás-közvetítésnek” lehetne nevezni, és abban különbözik a korábbi színházi közvetítésektől, hogy eddig soha nem látott nyomatékot kap benne az operatőri munka.

Kövess minket: