- Neonáci párt a Jobbik?
- Hát maguk mindig náciznak mindenkire, aki egy picikét ki meri jelenteni, hogy Magyarország meg mindenféle… Hát mitől lenne náci?
- És szélsőjobboldali?
- Mitől lenne… Kérdezzék meg őket, kedves uram. Na, Isten vele!
Harmadik rész és előzménysorozat is érkezik.
A DK a Fidesz és a Tisza Párt listájának második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjét, a Momentum a Tisza Párt "valódi listavezetőjét" várja vitára.
Azt kéri a miniszterelnöktől, "ne legyen gyáva, ne bújjon a mentelmi joga mögé!"
Azzal, hogy a nyugati fegyverszállítmányok leállítását szorgalmazza.
A politikai irányvonal nem változik, azonban a történtek után „rendet kell teremteni” Szlovákiában.
Fordított esetben ő sem ugorna el, ha Karácsony felkérné helyettesének.
Zalában minden ötödik lakásvásárló külföldi.
Ha nem teszi, az adója egy százaléka az államnál landol.
A hamburgi St. Pauli klubjában a futball csak egy sokkal nagyobb dolognak a része, amiben még ott van valami azokból az alapértékekből is, amelyek már szinte teljesen eltűntek a profi sportból.
A rendőrség több mint 40 közösségi médiában elkövetett gyűlöletkeltést vizsgált.
A vita a város központjában kezdődött, egy bozótvágó is előkerült.