csontzene - Sebbe öntött ecet

  • .
  • 2007. május 3.

Trafik

Szerencsétlen dolog: a következő hét két legnagyobb zenei eseményét azonos napokon rendezik, mégpedig 4-én és 5-én.

Szerencsétlen dolog: a következő hét két legnagyobb zenei eseményét azonos napokon rendezik, mégpedig 4-én és 5-én. Az Operaházban új magyar bemutató: Csokonai Az özvegy Karnyóné című műve alapján írt librettót Várady Szabolcs, a zenét Vajda János szerezte, a rendező pedig Ascher Tamás. És ugyanekkor lép fel (MűPa, 19.30) a New York-i Filharmonikus Zenekar Lorin Maazel dirigálásával, az első estén Beethoven-, Brahms-, Bartók-műsorral, a másodikon Dvorák-, Brahms-, Ravel-, Stravinsky-művekkel. Választani nem lehet; nincs mit tenni, sorsolni kell, bár kellemes tény, hogy a Karnyóné még más napokon is (6., 9., 11., 12., 19., 20.) megnézhető.

Régi, ám mostanában kevesebbet foglalkoztatott barátunk, Eduard Hanslick (esztétikai főműve a napokban jelent meg a Typotext kiadónál Csobó Péter György mintaszerű szöveggondozásában) bizonyára tudta volna, hova kell bilétát deponálnia. És nem pusztán azért, mert Dvorák és Brahms a barátai közé tartozott. Hanem mert minden, zenével összefüggő cselekedetét igyekezett tudatosan megalapozni. A zene esztétikai és természeti-érzéki oldalát élesen elkülönítette, és úgy vélte, aki nincs tudatában a zenei szépség esztétikai eredetének, az csak amolyan éberálomban kóválygó, üresen rajongó befogadó. "E zenefantaszták félálomban foteljükbe dőlve ringatóznak a zene hullámain, ahelyett, hogy éles pillantással szemlélnék őket. Hallásuk figyelmen kívül hagyja a szellemi élvezet esztétikai ismertetőjegyét; egy finom szivar, egy pikáns nyalánkság, egy langymeleg fürdő öntudatlanul is ugyanazt nyújtja számukra, mint egy szimfónia." Adta nádpálcás Eduardja! De azt persze nem tagadja, hogy a zene minden más művészetnél gyorsabb és erőteljesebb hatást gyakorol az úgynevezett kedélyre. "Míg a többi művészet rábeszél, addig a muzsika valósággal legázol. Annak, aki fájdalommal telt kedélyállapotban kénytelen zenét hallgatni vagy neki magának muzsikálni, olyan e művészet hatása, akárha ecetet öntenének nyílt sebbe." Ez fájt. És tetszett is, hiszen aligha lehet pregnánsabban kifejezni, hogyan válhat az ember Zenegyűlölővé, aki ekként aztán elismerően csettint a hasonlat plasztikusságától. Melyet sajna félreért majd a fizetőpincér, pedig nem a számlát kiegyenlíteni, hanem egy újabb pohárkát - persze nem ecetet! - és vele jól szelelő szivart rendelni támadt a Zenegyűlölőnek kedve. És ha kedvesen temperált bakkhoszi nedű helyett jéghideg vöröset vág asztalunkra a borostás pohárfogó, akkor egy újabb Eduard-idézettel kotorjuk félre az útból a pimasz cenket: "S noha igaz, hogy a trombitaszó bátorságot önt a lóba, a hegedűtől meg balettozni szottyan a szőrmók medvének kedve, és még a picinyke pók és az ormótlan elefánt is billegetni kezdi magát, ha fülébe ismerős hangzatokat öntenek, na de miért legyen tiszteletreméltó, ha egy efféle társaságban zenerajongó az ember?!"

Figyelmébe ajánljuk