Troché és Sztupa mindenképpen kerülni akarták a feltűnést, igyekeztek minél hétköznapibb ruhát viselni, ugyanúgy húzták maguk után nevetséges kis troli bőröndjeiket, mint bárki más a reptéren. Még a taxit is hagyták, zokszó nélkül zsúfolódtak fel a belvárosi buszjáratra - végül is a Piazza Garibaldi tényleg nincsen olyan fene messze. Ott is voltak hamar, ám a Circumvesuvianán ha lehet még nagyobb volt a tömeg, el is engedtek egy szerelvényt, úgy került csak ülőhely. Sztupa kibámult az ablakon, de még nem látta a tengert, csak a rémes emeletes házakat. Troché szemérmetlen leplezetlenséggel bámult egy nőt; kétségkívül figyelemre méltó jelenség volt: színes filmeken képzelik ilyeneknek a helyi szépségeket, huszonéves Sophia Loren nagyon fekete hajjal, néha ő is visszanézett. Hirtelen Sztupának is feltűnt, mit művel a barátja, de különösebben nem izgatta, amikor Troché hirtelen hozzáfordult: Te, hogy is hívták ezt a repülőteret? Capodichino vagy mi a fene, de azt is láttam valahol, hogy Ugo Niutta. Na, az meg ki lehet? Ilyenekről beszélgettek aztán egészen Sorrentóig. Metánál megkérdezte még Troché: Te, mit is mondtak az oroszok? Hogy kiküldenek valakit elénk. Egy darabig ácsorogtak az állomáson, amikor újra előkerült az előbbi nő: Sztupa úr? Troché úr? Bianca Cera vagyok, a Központi Ásványtani Kutatóintézet munkatársa. Csekalov úr már várja önöket, kérem, fáradjanak utánam! Mi meg fáradjunk tévézni!
Pénteken (2-án) délután ötkor Orson Welles híres múzeumi darabja 1946-ból; Az óra körbejár indítja a hetünket az m1-en. Este tízkor az m2-n Tarr Béla barátjának, Gus Van Sant-nak/nek hajlik maga felé keze - kulturális értelemben, ha tetszik érteni. Mindenesetre talán az Otthonom, Idaho talán az egyetlen nézhető darabja a mondott félnek. Van benne egy narkolepszia nevű betegség, ami aztán a Kontroll című magyar filmben is visszajátszik; azóta az orvostudomány feketén-fehéren bebizonyította, hogy az unalmas filmektől lehet megkapni. Tizenegykor az AXN-en Existenz, na, tudják a híres nevezetes izé, asszem tán kanadai majsztor. Mindegy, úgyis kihagyom.
Szombaton csak bámul rám a vombatom: un caffe corretto grappa per favore. Este nyolckor, amikor tán épp lelép a Mediawave-ről a három napig ott fellépő Jirí Menzel, a hálás Filmmúzeum bemutatja azt a Magány az erdőszélen c. filmet, ami voltaképpen a 1968 utáni szilencium végét jelentette hősünknek a hetvenes évek közepén - erőtlen darab a szokott (s mára úgy unt) stílben. Tíz előtt öt perccel a két hete e lapban elemzett időskori Wajda-darab, a Katyn következik a Dunán. 22.25-kor egy itt gyakran, ám különösebb ok nélkül ajánlott Woody Allen-opus, az Agyament Harry kezdődik az m2-n. Éjfél után tíz perccel a tv2-n Spike Lee lendületes ostobasága, a Szemet szemért.
Vasárnap kezdjük a napot a korán, ha aranyat nem is lelünk, de el sem mozdulván az MGM-ről, demonstrálhatjuk, hogy munkaszüneti nap van. 7.30-kor Idegen a cowboyok között, Gregory Peckoryval. 10.15-kor A dicsőség ösvényei Kirk Douglasszel vagy inkább Stanley Kubricktól. 12.45-kor pedig a Van, aki forrón szereti evvel és avval és őtőle. S mert ilyen jók voltunk, éjfél után választhatunk: 0.20-kor a tv2-n A mások élete c. német Stasi-tárgyú önmarcang vagy már 0.05-kor vissza az MGM-re, mert A rét c. 1990-es Jim Sheridan-rettenetben Richard Harris és Sean Bean is fellépnek.
Hétfőn ebédre Don Siegel kínos westernje 1970-ből, melyben Clint Eastwood és Shirley MacLaine gyötrik egymást a rémes prérin: Két öszvért Sara nővérnek.
Kedden bepróbálkozhatunk egy jó című (Huddersfield) c. tavalyi szerb filmnél, 19.10-kor a Dunán - legfeljebb leléptet negyedóra alatt.
Szerdán mi lesz a Filmmúzeumon, pupákok? Délután fél hatkor A vörös Pimpernel! Nézni, mert ütök! De tényleg, naaaa, ha megnézitek, kihagyhatjátok utána nyolckor A hetedik pecsétet (sőt, az összes páratlan számút, kezdhetitek az ötödikkel). Esetleg este tíz után öt perccel az HBO-n Durr, durr és csók? Áh, inkább az Én a bablevesekkel vagyok. Csütörtökön végre becsukhatom a rádióújságot, bár ebédre, 12.55-kor a Stadion őrültjei? 1972-ből? A négy Cseplinnel? Azért ebédre, mert van egy spagettievő verseny benne, melyben a csávó egymáshoz köti a tésztaszálakat, s minden spagettit a balek zabál fel. És ezen még röhögtünk is. A Duna sem mozdul persze a Balkánról, a 22.30-kor nyomott Délibáb egy 2004-es macedón-osztrák film. Biztos marha jó lesz.
Ám ahogy a Csontzenész szokta mondani, centrifuga panzió: Macedóniát és hamutartókat az Európai Unióba! Hadd tévézzenek ők is azonnal! Helyettem.
