A Szíriusz, e kivételes égi objektum egyetlen amatőr csillagász vagy csupán esztétikai célokból az eget bámuló laikus figyelmét sem kerüli el. Nem véletlenül. A milliárdnyi pislákoló csillag közül az ő látszólagos fényessége a legnagyobb: -1,46 magnitúdó, bár abszolút fényesség terén már nem nyújt ilyen kiemelkedőt. Az 1,42 magnitúdót számos csillag veri, ám ezt ellensúlyozza relatív kozmikus közelsége. Voltaképpen csak egyetlen csillag látszólagos luminozitása haladja meg az övét, Napunké. Ezenfelül a bolygók közül a Jupiter és a Vénusz is ragyogóbb nála - nagyon ritkán a Mars fényessége közelítheti még meg, de annak meg feltűnően vörös a színe. Neve valószínűleg görög eredetű: a seirios ógörögül ragyogót, sőt perzselőt jelent. Alighanem e szót is kölcsönözték valahonnan a ravasz görögök - mindenesetre a Szíriusz az egyik legrégebbi csillagnév, melyet a görög gyökerű (felületesen nyugatinak is nevezhető) csillagászat használ. (Mellette még a tőlünk nem látható Canopust és a sárga óriás Arcturust szokták emlegetni ebben a vonatkozásban.)
Hé, szomszéd!
Igen közel van hozzánk: mindössze 8,6 fényévnyire - vagyis a csillag derült éjszakákon megpillantható fénye kevesebb, mint 9 éve indult útjára. Őt is magában rejtő csillagrendszere úgyszólván a szomszédunk, sőt a Szíriusz a legközelebbi csillag, amely puszta szemmel is látható. Ráadásul csak látszólag stabil a helye az égbolton. Már az elmúlt évszázadok égi tudósai is érzékelték, hogy lassan elmozdul, ráadásul egy sajátos hullámvonal mentén, s 1400 évente egy teliholdnyi mérettel araszol tovább. Mindez asztronómiai léptékkel nem csekély távolság. Gondoljunk bele: az ókori egyiptomiak, akik kultikus jelenségként tekintettek rá, mostani pozíciójához képest vagy 3-4 teliholdnyival odébb látták az égen. Ráadásul mozgása Földünk szempontjából is kitüntetett iránnyal bír: átmenetileg éppen Naprendszerünk felé mozdul el, így a következő 50 ezer évben fokozatosan egyre fényesebb lesz. Az átmeneti (pár tízezer éves...) csalóka közellét után persze majd távolodik tőlünk - de annyi biztos, hogy a következő 210 ezer évben még mindig ez lesz a legfényesebb pislogó az égbolton! (Tudtak arról, hogy eleink még "húgynak" is nevezték a csillagot?)
A Szíriusz nem óriáscsillag, de átmérője így is kétszer akkora, mint Napunké. Színe ragyogóan fehér, bár ezen a földi légkör alkalmanként képes némi átalakítást végezni és prizmaszerűen megtörni fényét, amely ezek után a szivárvány minden árnyalatában tündököl. Ráadásul némely ókori és középkori megfigyelő határozottan vöröses színűként írta le, ami a csillagászattörténet (s meglehet, az asztronómia!) máig feloldatlan rejtélye. A figyelmes távcsövezők már a 19. században észrevették, hogy a Szíriusznak (ezek után már csak Szíriusz A) van egy halovány kísérője. A Szíriusz B fehér törpe, amely nem sokkal nagyobb (nem egészen háromszor akkora), mint Földünk - a tömege viszont csaknem megegyezik Napunkéval -, képzeljék, milyen iszonyú sűrűségű lehet ez az apró csillag! Ráadásul anyaga nagy részét már elvesztette, a hipotézisek szerint egykoron felfúvódott vörös óriás volt, ám tömege átáramlott a későbbi Szíriusz A-ra, amely vámpírként szívta magába ikercsillagát.
A Szíriusz nem magában mutatkozik az égen: ő a Nagy Kutya (Canis Major) csillagkép legfényesebb csillaga, tudományos nevén Alpha Canis Majoris (kevésbé tudományos nevén pedig Kutyacsillag). Ráadásul környezetének legfényesebb távoli objektumaival, így a Kis Kutyában (Canis Minor) fényeskedő Procyonnal, az Ikrek legfényesebb csillagával, a Polluxszal, a Szekeres (Auriga) csillagkép díszével, a Capellával, a Bika csillagképben található vörös óriás Aldebarannal és az Orion lábcsillagával, a Rigellel együtt alkotják az úgynevezett téli hatszöget, amit hideg téli éjszakákon csodálhatunk meg.
A fenti konstellációk elhelyezkedése amúgy nem független a magas fokú mitológiai tudatossággal megáldott görög csillagászok elmemunkájától. Orion, a vadász (magyarul ő Kaszás, de ez meg népünk képzeletét dicséri) két kutyájával járta a földet, míg az irigy istenek halálra nem maratták egy skorpióval (s valóban: a Skorpió és az Orion soha nem látható egyszerre az égen!).
A Kutyacsillag mindenkori égi pozíciója amúgy rendre fontos következtetésre sarkallta eleinket. Az égi Egyenlítőtől délre elhelyezkedő Szíriusz még tőlünk jóval délebbre is eltűnik vagy 70 napra a szem elől - ekkor túlságosan is a Nap közelében tartózkodik ahhoz, hogy meg lehessen figyelni. Az egyiptomiak nyelvén Sopdet, görögös átírásban Sothis akkor tűnt fel hajnalban, közvetlenül napkelte előtt a keleti égbolton (ez az úgynevezett heliákus felkelés), amikor a forrásvidéken beköszöntött nyári monszunidőszak miatt megindult a Nílus áradása. Szokás még a Szíriuszhoz kötni a kánikula beköszöntét, illetve tombolását is. Logikus magyarázat, hogy a Kutyacsillag (canicula - annyit tesz, mint kiskutya) nevéből jön a latin dies caniculares (abból meg az olasz canicola, a francia canicule), lefordítva pedig az angol dog day, a német Hundstage és a magyar kutya meleg kifejezés is ebből származik (bár tudjuk, nyelvünkben a kutya szónak más tekintetben is létezik fokozó hatása). A lényeg, hogy a mi szélességünkön a kánikula leginkább a Szíriusz rejtőzködő korszakára esik - amikor a hajnali, keleti égbolton napfelkelte előtt láthatóvá lesz, az már az ősz közeledtét jelzi. Ha mostanában keresnénk az égen, jól tesszük, ha kivárjuk az este 9 óra körüli felkeltét, és még rászámítunk némi időt, amíg a csillag kiemelkedik a horizont felett vastagon megülő szutyokból. Ehhez képest december közepén már este nyolckor is látható lesz - valamivel a keleti látóhatár felett. A Szíriusz pozíciójára a Föld tengelyének precessziója (körülbelül: forgás közbeni periodikus billegése) is hatással van. Ennek következtében fokozatosan dél felé mozdul el a fényes égitest. Szomorúan jelenthetjük, hogy 7000 év múlva már nem lehet Közép-Európából megfigyelni legfényesebb csillagunkat.
Dogon, magyar, két jó barát!
Az egyiptomiak Szíriusz-kultusza számos kultúrára öröklődött át - ennek egyik módozata volt az egyiptomi elemeket is magukba ötvöző szinkretikus vallások elterjedése. A Szíriusznak afféle második, illetve spirituális Nap-szerepet tulajdonítottak, amelynek persze csillagászati szempontból van némi relevanciája. Annál rejtélyesebbek azon Szíriusz-kultuszok, melyeket a nyugati tudományosságtól látszólag elzárt közösségek fejlesztettek ki. Sokat emlegetik például a nyugat-afrikai (mostanában már megint polgárháború sújtotta) Maliban élő dogon népet, amelynek hiedelemrendszerében nem csupán kulcsfontosságú a Szíriusz, de megdöbbentően sokat tudnak is róla. Az etnológusok szerint határozottan gyarmatosítás ideje előttről származó ismereteiket csupán távcsövek segítségével szerezhették volna a dogonok - ilyenekkel viszont tudomásunk szerint akkoriban még biztosan nem rendelkeztek.
Marcel Griaule francia kultúrantropológus, a dogon nép elismert kutatója szerint tudomásuk van arról is, hogy a szabad szemmel is látható Szíriusz (A) és kísérője, a Szíriusz B ötvenéves periodicitással kering egymás körül - e tudásuk még az előttről származna, hogy a nyugati csillagászat észlelte volna a fehér törpe kísérőt, és kimérte volna a fenti adatokat. Meglepő, hogy egy harmadik Szíriuszról is beszélnek - erről eddig nekünk sincs tudomásunk. Persze akadtak ennél merészebb vélekedések is. Egy obskúrus szerző, Robert Temple következtetése szerint a dogonok a Szíriusz környékéről származó idegen civilizációval kerültek kapcsolatba. Temple Szíriusz-rejtély című, 1976-os könyvében azt állította, hogy ismerték a Jupiter négy, Galilei felfedezte holdját, és persze a Szaturnusz gyűrűjét - távcsövek és fizikai, csillagászati könyvek ismerete nélkül! A kérdés felkeltette a szkeptikusabb versenyzők figyelmét is - az egyik elterjedt magyarázat szerint tipikus kulturális fertőzésről van szó. Rosszabb esetben maguk a tudós antropológusok hintettek el a dogonok körében modern csillagászati ismereteket - bár meglehet, ez a magyarázat túl leegyszerűsítő (s mondanunk sem kell: bizonyíték erre sincs).
Még ennél is nehezebb dolgunk van, amikor az utóbbi évtizedek paratudományos fordulatáról, a magyarság vagy az egész világnak átadott magyar műveltség állítólagos szíriuszi eredetéről kéne beszélnünk. (E tekintetben mindenkinek ajánlanánk lapunk 2005-ben megjelent, nyolcrészes "Politikai okkultizmus" sorozatát.) A neten és nyomtatott formában is gomba módra szaporodó, faktoidoktól hemzsegő dokumentumok és agyszülemények olvastán könnyen keletkezhet olyan látszat, hogy mind közös forrásból származik - dacára, hogy ilyen alapműről nem tudunk. (Habár Temple műve megihlethette az e téren is jeleskedő emigráns őskutatókat.) Ugyanakkor ezek a dolgozatok szintetizáló modorban gyűjtik magukba a Szíriusszal kapcsolatos misztikus és kvázitudományos spekulációkat, és persze az obligát paranoid képzelgéseket - néha igen szórakoztató módon. Találni olyan értekezést, amely állítja, hogy a szíriuszi rokonok a Szent Koronában elrejtett "időkóddal" üzentek volna nekünk (azaz véreiknek). Ezek szerint legfontosabb történelmi kegytárgyunk egy desifrírozót (időkódolót) rejt magában, amivel azokat az üzeneteket lehet megfejteni, amelyeket a Stonehenge és a Kheopsz piramis közvetít az emberiség számára (és milyen kár, hogy még senki sem járt ezek közelében fején/szatyorban a Szent Koronával). Aki jó helyen keres, az talál ott még egy ismeretlen mértékegységet, a piramismétert, ezenkívül jól látható a koronán a fehér ló szimbóluma és a Szíriusz csillag totemjele is.
Egy ennél is elképesztőbb történet szerint valamikor 1975-ben, Erdélyben, egy közelebbről meg nem nevezett helyen landolt egy földön kívüli űrhajó - aminek kábé száz (sajnos azóta is néma) szemtanúja volt. Az űrhajó utasai a helyszínen hagytak egy hermetikusan lezárt vasdobozt, amely belül kis rekeszekre, fiókokra oszlott - utóbbiak számos fémlemezt rejtettek magukban, amelyek speciálisan kemény és időtálló (naná!) aranyötvözetből készültek. A lemezekre vésett ékírásos szövegek és piktogramok - vonják le a logikus következtetést a névtelenségbe burkolózó szerzők - valamiféle üzenetet tartalmaztak az emberiségnek. Legnagyobb fájdalmunkra az értékes lemezeket - legalábbis a frenetikus történetet közzétevő esemenyhorizont.uw.hu portál szerint - a Securitate elkobozta, viszont a rajtuk található információkat néhány szemtanúnak sikerült előbb lemásolnia, és kalandos úton Magyarországra juttatnia. A szíriuszi törzsanyag (no és az iménti történet) azóta terjed kézről kézre, szájról szájra, s néhány csillagásznak állítólag sikerült is megfejtenie az írásjeleket és ábrákat, melyek (most figyeljünk!) a magyarhoz nagyon közel álló nyelven készültek. Az üzenet magyar-magyar fordítását valamilyen ismeretlen okból máig sem hozták nyilvánosságra. Mi pedig hiába várjuk a menetrendszerű utasszállító űrhajót, hogy hazavigyen Szíriusz-rendszerbéli őshazánkba: aranyozott éves bérleteink máig is a Szeku titkos pinceraktáraiban porosodnak!
