Középpontban a városi rendőrség egyik hírszerzési osztálya áll - a csapat nincs olyan színes-szagos, ahogy azt a hasonló sorozatokban megszokhattuk, mégis kedvelhető arcokból áll, s remekül működik közöttük a kémia. A főnök persze kimagaslik. Jason Beghe Frank Voightja igazi tökös, régimódi profi, akiről már az első pillantásra tudhatjuk: a cél érdekében bármikor az erkölcsi szürkezónába téved, lelkiismeret-furdalás nélkül vágja ki a gyanúsított szemét további információkért, vagy köt kétes alkukat alvilági figurákkal. A fején olvadó vaj tömege akár több tucat rész mellékszál-munícióját adhatja, még úgy is, hogy részenként alig pár homályos perc jut erre a vonalra. A Chicago PD nem az a lelkizős széria: a figurák hétköznapi élete épp csak közlésszinten, tónusszerűen van jelen.
A mű a realista igényű akciósorozatokhoz sorol be, s ezt nem féktelen kézikamerázással és egyéb olcsó eszközökkel kívánja elérni. A készítők úgy számoltak, hogy az élvezet két kanállal érkezik, mi pedig szoros árukapcsolással párhuzamosan követjük a chicagói tűzoltók és rendőrök életét: előbbi az érzelmi kielégülésért, utóbbi az adrenalinért felelős. Ettől függetlenül a Chicago PD nemhogy megállja a helyét magában is, de a város parkőreinek vagy jegyellenőreinek spin-off kalandjaira már nem is vagyunk kíváncsiak, annyira jóllakunk tőle.
