Kósa Lajos és a fideszes fül

  • narancs.hu
  • 2013. augusztus 23.

Villámnarancs

Tényleg nem zavar senkit a pártban, amit az alelnökük a nevükben mondott?

Lassan kerek egy napja, hogy megjelent az Index tudósítása a kőszegi Tranzit fesztiválon zajlott beszélgetésről. A fideszes építőtáborban Kósa Lajos fogának kerítésén e szavak szökkentek ki:

„Amikor Gyurcsány eljött a Loki–Bruges-meccsre, a helyi tévé megkérdezte, támogatja-e a stadionépítést. Azt mondta, hogy nem. Erre utána két évig ment a B-középben a buziemeszpé, mondtuk is nekik, ne csinálják, a szocialista szurkolókra is szüksége van egy csapatnak. Pedig egy fideszes fülnek amúgy ez a rigmus kedves."

Bizsereg a fülem, ha csak rágondolok!

Bizsereg a fülem, ha csak rágondolok!

Fotó: Nyikos Péter – MTI

 

Ha mi fideszes fül volnánk, vagy egyenesen viselői e fülnek, hát volna ehhez egy-két szavunk. Mert már az is elég kínos, ha – mint a múltkor – Kósa Lajos a saját nevében buzizik, hiszen mégiscsak ő a párt második embere. De ha ezt kollektív véleményként adja elő, mármint hogy a fideszesek kimondottan szeretik, ha politikai ellenfeleiket lebuzizzák – itt azért csak elvárnánk néhány halk elhatárolódást.

Még egyszer: a tudósítás, amelyet átvett a fél magyar sajtó, tegnap jelent meg. Vajon meddig kell várni, míg akad az országban legalább egy fideszes, aki azt mondja: bocs, én nem szeretem a buzizást?

Figyelmébe ajánljuk