Visszhang: film

Én vagyok az apád

  • 2023. december 6.

Visszhang

Az I. világháború francia hadseregbe sorozott afrikai, elsősorban szenegáli katonáit azért küldték fehér elöljáróik az első vonalba.

Egy támadás sikertelensége esetén értük nem kár, ha meg sikerül az attak, akkor nem kell hadifoglyokról gondoskodni. A hazájuktól ezer kilométerekre elszakított, erőszakkal katonává tett páriákkal könnyebben zárójelbe lehetett tenni a genfi konvenciót. Ilyen ágyútöltelék a félénk természetű, még nem is nagykorú pásztorfiú, akit kényszerrel hurcolnak a háborúba és az ő apja, aki önként jelentkezik a seregbe, hogy onnét fiát megszöktesse.

S mikor ez nem lehetséges és el kell menni az európai háborúba, legalább a frontvonaltól megóvja, s amikor ez sem lehetséges, akkor legalább feláldozza magát érte.

A csavar ott van a történetben, hogy a fiú bátorsága megtetszik a (francia) századparancsnoknak, az előléptetés biztosította hatalom pedig megtetszik a fiúnak, aki lépésről lépésre kezdi feladni a parancsnoksága alá került apa értékrendjét, s átvenni hadi dicsőséget hajszoló mentora látásmódját, akit viszont egy generális apuci elvárásai nyomasztanak.

A filmbeli dráma a háború értelmetlenségét hangsúlyozni hivatott csatajelenetek helyett az arcokon jelenik meg. A főszereplő és ezúttal az anyanyelvén játszó Omar Sy, akinek személyes ügye lehet az apa alakja, nézéssel, testtartással, hallgatással közöl valami archetipikus tudást az emberhez méltó létezés alapparamétereiről. Ehhez képest afféle „vörös faroknak” tűnik a filmet a francia birodalmi pöffeszkedés szimbólumával, a párizsi Diadalívvel zárni.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk