Ha tudni szeretnénk, mi minden „gyűlik bennünk szenvedélytelenül”, érdemes rászánni az időt, a figyelmet. Szorongásról van szó és a szorongattatásról. Meg arról, hogy lehet úgy élni, mint a finom rügy, amelyet az őz szagolgat; meg a fiúgyerekről, akinek még végtelen a világ, és lelket képzel a fának; meg rozsdamentes acéllábasokba ellő macskákról; a halpucolás közben a kés élén gyűlő kristályszerű pikkelyekről; verekedésben megvakult, mégis repülő galamb összeroncsolódásáról a faágak között. Tisztán látszik ebben a költészetben a szabadság, a szeretet és a félelem természete is. Például a minszki útinaplóversben, amelynek beszélője a diktátor elképzelt jelenlététől eredeztet mindent, a mellráktól való rettegését is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
