A rapper az akkoriban feljövő UK-garage, a hiphop és a gitárzene elemeit keverte dalaiban, és első két nagylemezével (Original Pirate Material, A Grand Don’t Come for Free) nagyot robbantott. Skinner inkább a ravasz szövegeinek és hangszerelési ötleteinek köszönhette sikerét, bár az eszköztelen, szenvtelen szövegmondás kétségkívül jól illett a zenéjéhez.
Idővel az érdeklődés érezhetően lanyhult Skinner anyagai iránt. A családapává lett zenész az elmúlt évtizedben más projektekkel foglalkozott, néhány éve viszont újra elkezdett Streets-dalokat kiadni. A limitált vetítésű mozifilmmel is kísért The Darker the Shadow… 2011 óta az első nagylemeze, és nem is tűnt rossznak az időzítés, hiszen sok, mostanság népszerű brit előadó (Slowthai, Sleaford Mods) kétségtelenül az ő köpönyegéből bújt ki. A visszatérés azonban felemásra sikerült. Az elmúlt időszakban DJ-karriert is építő Skinner saját bevallása szerint a közönségen tesztelte új ötleteit, ennek ellenére (vagy épp emiatt?) az új Streets-lemez első két dala nem igazán húzza be a hallgatót. Vannak egészen jó pillanatok, például a korai időket idéző Walk of Shame, vagy a címadó szám, amely egy majd’ százéves ragtime mintájára épül, de összességében változó minőségű ötletek gyűjteménye a Darker the Shadow…, és nem a korai anyagokat idéző mestermű.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
