"A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az" - még el sem kezdődött az Anna Karenina, a világirodalom máris gazdagabb lett egy csodálatos felütéssel. Még el sem kezdődött Todd Field hevesen díjazott második rendezése, Tolsztoj máris büntetésbe került, szegény feje, egészen a végefőcímig fel sem kelhet a szamárpadból. Boldog családok márpedig nem léteznek, a boldogtalanok viszont mind olyan fenemód egyformák - erről tudósítanak Field filmjei, bár meglehet, a színészből lett rendező ennek éppen az ellenkezőjét kívánta bizonyítani. Sebaj, ettől az apró gikszertől eltekintve még mindig emberünk tűnik a legbiztosabb választásnak, ha az amerikai kertvárosba szeretnénk kikocsizni, mondjuk azért, hogy szemrevételezzük, virágba borultak-e a frissen csíráztatott elfojtások. Borultak, persze, hogy borultak, de hogy melyik neurózis mennyit is nőtt tavaly óta, azt centire pontosan csak a szakember mondhatja meg. Annak kicentizésében, hogy milyen eredménnyel csalják magukat és szeretteiket a jómódú helybéliek, két újabb Field-film lehet a segítségünkre, igaz, ezek közül az egyiket nem is ő rendezte. A jobb videotékákban fellelhető Már nem lakunk itt című dolgozatot (heti DVD-premierünk) John Curran jegyzi, a szembetűnő hasonlóságokért azonban mégsem neki, hanem az irodalmi alapanyag beszállítójának, bizonyos Andre Dubusnak kell felelnie. Dubus ismeretlen ismerőseink egyike, hazájában (USA) nagyra tartott, majdnem kortárs (1999-ben hunyt el) prózaíró, az amerikai kertvárosban termő embertípus, a testkultúrára és a társasági normák betartására sokat adó kis- és nagycsaládosok, a tetterős tettetők szorgos krónikása. Egy jó tanuló a Raymond Carver-suliból, szenvtelen megfigyelő, akit írásai helyett jobb híján az azokból készült filmfeldolgozásokból ismerhetünk. Hogy miként gyilkolják egymást a szó szoros és átvitt értelmében a jelzálogkölcsönükre büszke rezervátumlakók, azt először Sissy Spacek és Tom Wilkinson játszotta el a fullasztó csendekben és modoros beállításokban egyaránt gazdag legelső Field-mű, A hálószobában decens kispolgáraként. Nevezett alkotás kedvező fogadtatásából látszott, Dubus írásai a részletek felett elmélázó, a filmidőt rezdülésben mérő szépészek kamerájára kívánkoznak, lett is nagy tülekedés a filmjogokért. A két új Dubus-feldolgozás közül az a jobbik, amelyhez valóban Dubus írásait használták. Curran kevésbé ünnepelt filmje, a We Dont' Live Here Anymore és az Adultery című írásokból készült Már nem lakunk itt kevésbé filmszerű, mint Field Apró titkokja, túlbeszélt színpadiassága - értelmiségi házaspárok párbajoznak egymással egészen az első vérig - mégis őszintébbnek hat, mint Field nagyszabású mozifilmmé felduzzasztott Dubus-imitációja. Mindkét mű ugyanabban a létállapotban utazik, az előbbi azonban színház, az utóbbi míves szappanopera. Van miért átkozni és szeretni mindkettőt.
Az Apró titkok az InterCom bemutatója. A Már nem lakunk itt forgalmazója a Fórum Home Entertainment
