Lemez

Estafest!: Bayachrimae

Zene

Hogy kicsoda a micsodával? Ha az első furcsálkodást legyűri az ember, fesztiváli hangulatba kerülhet: négy nagy tudású holland zenész örömzenél, szabadon és vidáman. Ezt akarták hirdetni rögtön az együttes nevében, felkiáltójellel. Harmadik – magyar lemezcégnél megjelent első – albumuk címe ennél kicsit bonyolultabb: a Bayaka egy közép-afrikai nép neve, a Lachrimae pedig egy ettől igen távoli zenei inspiráció: John Dowland angol reneszánsz komponista 1604-ben ki­adott ciklusa, melynek címlapján a szerző megjegyzi, hogy a könny jöhet ám a zene öröméből is. A két pólust a zenekar szerint a dallamvonal elsőbbsége köti össze, és a szokatlan felállású, dob és bőgő nélküli kvartett (brácsa, szaxofon, gitár, zongora) valóban ezzel tűnik ki leginkább, a két utóbbi is meló­dia­centrikusan szólal meg. Az akkordikus talapzatot és néha a lüktetést is inkább a rugékony és könnyed gitár adja, Anton Goudsmit, az együttes meghatározó muzsikusa kezében. Ő egyébként a New Cool Collective, a Ploctones és Eric Vloimans trombitás révén régi ismerőse a magyar közönségnek, aktuálisan ő vezeti a holland ifjúsági jazz-zenekart.

Hárman az Estafestből már külön-külön elnyerték a legfontosabb nemzeti jazzdíjat. Amikor a zenekar nyolc éve megalakult, mind a négyen duóztak már egymással, de a négyes új minőséget produkált kamarázásban. A kultúrtörténeti és zenei nyitottság nemcsak a kéttételes (előbb a második tétel!) címadó kompozícióban érhető tetten, hanem hosszú, öntetszelgő szólóktól teljesen mentes, befogadható, de sosem konvencionális formákra épülő, rövid, mesélős, rögtönzött számaikban. Magával ragadóak a groove-osabb darabok, de értem, hogy a harmadik albumukon miért főleg a kevésbé kicsattanó, elmélkedőbb témákat és ötleteket dolgozták ki. Ez a műhely, újra szögezzük le, már rég odagombostűzte Pestet az európai jazztérképre.

BMC Records, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.