Film - Reményfutam - Grant Heslov: Kecskebűvölők

  • - borz -
  • 2010. március 25.

Zene

Jon Ronson brit gonzóújságíró és dokurendező szép, igaz történetére az amerikai hadsereg paranormális kísérleteiről legfeljebb a szerző és szűkebb családja mondhatta, hogy megfilmesítésért kiált. A kétségtelenül jó tollú Ronson egy szaftos sztoriért a fél kezét, egy jó poénért mindkettőt odaadná; unalmas szakértők helyett szívesebben mutat be szórakoztató lunatikusokat; szabadon keveri a tényeket a vélekedésekkel és városi legendákkal, a valódi projekteket a fiókban maradt inkább többé, mint kevésbé agyament tervekkel és összeesküvés-elméletekkel. Ebből a katyvaszból nem készíthető nagypályás hollywoodi mozi. Vagy mégis?

Jon Ronson brit gonzóújságíró és dokurendező szép, igaz történetére az amerikai hadsereg paranormális kísérleteiről legfeljebb a szerző és szűkebb családja mondhatta, hogy megfilmesítésért kiált. A kétségtelenül jó tollú Ronson egy szaftos sztoriért a fél kezét, egy jó poénért mindkettőt odaadná; unalmas szakértők helyett szívesebben mutat be szórakoztató lunatikusokat; szabadon keveri a tényeket a vélekedésekkel és városi legendákkal, a valódi projekteket a fiókban maradt inkább többé, mint kevésbé agyament tervekkel és összeesküvés-elméletekkel. Ebből a katyvaszból nem készíthető nagypályás hollywoodi mozi. Vagy mégis?

Hiszen a könyv alapján elkészült a Kecskebűvölők; A kategóriás sztárok tapossák benne egymás sarkát, viszont az eredmény felemás. A műfaját fekete komédiaként lőtték be, ez az a zsáner, amelybe merészebb dolgok is beleférnek, hovatovább a film némely ponton a szatíra felé veszi az irányt, de mindig visszapattan. Dr. Strangelove szelleme lebeg vala a sivatag felett, de kiderül, hogy csak délibáb.

A lúzer vidéki firkász (Ewan McGregor) felesége összeáll a főszerkesztővel; kollégája a redakcióban, az íróasztalánál dobja fel túlsúlyos talpát, s ez már több mint elég ahhoz, hogy hősünk belevágjon egy "változtasd meg életed" programba. Nem pontosan ezeket a szavakat használja, inkább a Nők Lapja életvezetési rovatából visszarémlő szövegeket, de ez mindegy is: a lényeg, hogy 2003-at írunk, dúl a háború, és Bob Kuvaitban vesztegelve már hónapok óta várja, hogy bejuthasson Irakba. A fordulatot az hozza meg, hogy beleszalad Lyn Cassadybe (George Clooney), abba a legendás figurába, akiről még odahaza egy flúgos riportalanyától hallott. Kettecskén vágnak neki a sivatagnak, és az önmagában is kalandos utazás során (visszatekintésekben) fölelevenedik a paranormalitás szép hagyománya az amerikai hadseregben, a hidegháborús kezdetektől Vietnamon és az öbölháborún át a terrorellenes nagy keresztes hadjáratig.

Lyn az "Új Föld Zászlóalj" leszerelt katonája, amelyet Bill Django (Jeff Bridges) vezetése alatt szerveztek meg; a vietnami veterán Billnek egy balul sikerült akció és egy sebesülés következtében megvilágosodása támad, és a "szuperhatalom szupermanekkel" programja nyitott fülekre talál az akkori hadvezetésben, melyet a főcím előtt felvezetett Stubblebine, "aki átmegy a falon" dandártábornok fémjelez. A new age lázában égő Amerika ideális kísérleti és tanulási terepnek bizonyul, Bill a szükséges felkészülés után összetoborozza az alkalmas jelölteket, és indulhat a kiképzés, táncterápiával, meditációs és levitációs gyakorlatokkal, a szex, drogok és rock'n'roll jegyében. A kései virággyermekek idilljének az vet véget, hogy Larry Hooper (Kevin Spacey), a kanálhajlító csepűrágó személyében ártó, bomlasztó erő kerül a rendszerbe, a vége ember- és kecskehalál, s Lyn kiűzetése a paradicsomból.

Bobbal együtt a néző is kapkodhatja a fejét, nem tudja, mit higygyen el mindebből, hol a határ a valóság, a tények komikus eltúlzása és a kitaláció között. A történetet leginkább az hitelesíthetné, hogy a hadseregnél aligha létezik abszurdabb, szürreálisabb intézmény.

Többre vágytunk, de be kell látnunk, hogy mindez nem vehető túl komolyan, nézzük akkor, hol lehet itt mulatni. Grant Heslov rendezőt a jó emlékezetű Good Night, and Good Luckból hozta magával Clooney; a nagyágyúkat, mindannyiunk kedvenceit azért szerződtették, hogy tiszta erőből játsszanak, és ebben nincs is hiba. Az sem tagadható, hogy a filmnek van humora, helyenként egész jó. A lapos Csillagok háborúja-utalásokat, azokat is lassan és többször mondva, hogy mindenki értse, elengedjük a fülünk mellett, a vízvezetékbe juttatott LSD őstoposzára is csak azért figyelünk fel, mert ezzel előjönni tényleg pofa kell. Az iraki foglyok kínzásának egyik sajátos - és dokumentált tényként kezelhető - módszere, Barney, a bíborlila dinoszaurusz bárgyú dalocskájának napi 24 órás kényszerhallgatása, amelyet slusszpoénnak szántak, már nagyobbat üthetne, de érthetetlen okból elmulasztották kidolgozni az alkotók. Az abszolút csúcs a "magánhadsereg benzint vásárol Irakban" jelenet, amire valóban és talán egyetlenként tényleg ráillik a filmet bevezető szlogen: "több igazság van benne, mint hinnéd". A vicces vagy csak annak szánt sztorik füzérében viszont jóval kevesebb, mint azt jelentős erők mozgósításával elhitetni szeretnék.

A Fórum Hungary bemutatója

Figyelmébe ajánljuk