Tanmese a rendszerváltásról - Dézsy Zoltán: Az ügynökök a paradicsomba mennek

  • Tóth Péter Pál
  • 2010. december 16.

Film

Ha van valami, amiről a magyar játékfilm mélyen hallgat, az a rendszerváltás. Úgy értem: maga a rendszerváltás. Nem az akkori évek atmoszférája, a kisember-szemszög, az egyéni drámák és komikus sorsok – az megvan: a Bolse vitától a Moszkva térig. Ám az a valóban történelmi pillanat, amikor egy évszázadokra tervezett birodalom a szemünk láttára összeomlott, s átadta a helyét valaminek, amit egyáltalán nem látunk távlatában – nos, ez a történelmi pillanat, ha leszámítjuk Jancsó blőd filmpublicisztikáit, fájóan hiányzik a magyar játékfilmből. A folyamatok alakítói nem léteznek a mozgókép számára.

Talán a közös realitás hiányzik. Az egyetértés arról, hogy voltaképpen mi és hogyan is történt. A rendszerváltás elmaszatoltsága – leginkább az ügynökkérdés, a privatizációs és kárpótlási metódus – táplálja például azt a közkeletű feltételezést, hogy a nyolcvanas évek derekától induló, s a rendszer fölbomlásához vezető folyamatok nem voltak egyebek, mint a még hatalmon lévő elit célirányosan szervezett vagyon- és hatalomátmentési akciói, illetve a kialakulóban lévő elit megalkuvó hozzájárulása mindehhez, saját formálódó hatalmának megalapozása érdekében. S hogy mindez mélyen egybevágott (s egybevág ma is) az ún. nagyhatalmak érdekeivel.

Ezt az ismert és jelszószinten is jól kommunikálható összeesküvés-elméletet fogalmazza filmmé az ismert tévés, Dézsy Zoltán bombasztikus című, Elio Petri hetvenes évekbeli remekművére utaló (A munkásosztály a paradicsomba megy), azzal azonban semmilyen viszonyban nem álló filmjében. Hőse egy pártkáder házaspár elkényeztetett gyermeke, aki öntudatra ébred a nyolcvanas évek derekán, bekapcsolódik az ellenzéki mozgalomba, szamizdatot terjeszt maga is. Ám míg az illegális tevékenységben részt vevő társai súlyos retorziókat szenvednek el, ő (nem csupán apucinak, de a család magas pozíciót betöltő jó barátjának köszönhetően is) megússza a lázadozást. Mígnem személye valóban kínossá válik az elkövetkező történések forgatókönyve felől igen jól informált főelvtárs számára, aki ekkor alkut ajánl az ifjú titánnak: legyen az ő emberük. Mint ilyen, vegye ki részét a közeledő rendszerváltásból, az egyre népszerűbb ellenzéki szerveződés egyik vezéralakjaként, később parlamenti képviselőjelöltjeként biztosítsa - szigorúan hazafias alapon persze -, a vér nélkülinek nevezett, valójában számonkérés-nélkülinek értelmezett átmenetet. Így lesz azután a tisztának és igaznak indult kezdeményezés egyik fiatal reménysége a történéseket a háttérből mozgató titokzatos erők bábjává, maga a rendszerváltó párt pedig e titokzatos erők helytartójává. Mellesleg a fényes karriert befutó, ám morálisan elbukó fiatalember változásokon nyerészkedő szülei, az egykori hithű pártharcosok átvedlenek kapitalistákká. Hézagmentes tanmese ez, amelyben számba vétetik a rendszerváltás minden anomáliája, s az alkotók előzékenyen az árulások mellé címkézik a kizárólagos felelősöket is.

Aki azt képzeli, hogy a rendszerváltás idején a film által szóba hozott törekvések nem voltak meg, s bírtak jelentős történelemformáló erővel, az valami lényegeset nem lát. Aki azonban azt képzeli, hogy csak ebből levezethető minden, az nem is akar látni. Az kényelmesen hátradől, és átengedi magát a kellemes érzésnek, hogy mindenről ezek tehetnek, hogy már megint áldozatok vagyunk. Mi, magyarok, ki más? Hiszen Márai '56-ra reflektálva - akkor joggal - a "népek Krisztusának" nevezte Magyarországot, s ez úgy megtetszett nekünk, hogy azóta is szeretjük magunkat - túl a konszolidáció árulásain, a frizsiderszocializmus akolmeleg megalkuvásain, és hát igen: túl a rendszerváltoztatás eszelős dilettantizmusán is - ebben az áldozati pózban elképzelni. Az volna egyszer az igazi, férfias tett pedig: a szembenézés.

Itt erről szó sincs. A film végigmegy az emblematikus eseményeken, amelyekben emblematikus emberek emblematikus mondatokat szavalnak egymásnak. A szituációk kibontása kifejezetten a botor Szomszédok primitív közéletiségét idézi, még ha ellenkező előjellel is. A lelepleződés dramaturgiailag kulcsfontosságú jelenetei például oly gyermekded naivitással vannak tálalva - a feleség kisöpri a komód alól a gyanús papírt, aztán meg a besúgóvá lett politikus egy perc alatt bevallja, amit nem is kérdezett senki -, hogy képtelenség komolyan venni egyetlen gesztust is. Nem beszélgetnek ebben a filmben, hanem publicisztikai téziseket illusztrálnak emelt hangon. Nincsenek jellemek, csak klisék, nincsenek helyzetek, csak helyzetgyakorlatok. Színészvezetésről nem beszélhetünk. Andorai Péter, Lukács Sándor vagy Kubik Anna még rendelkezik annyi rutinnal, hogy egy-egy színészi értelemben aránylag szalonképes figurát formáljon a rábízott vezércikkszövegből, az ifjabbak (élükön a főszereplő, egykor biztatóan indult, ám filmről filmre egyre hamisabb Karalyos Gáborral) azonban egyetlen hiteles gesztust sem képesek felmutatni, az epizódszerepeket elvállaló másodvonalbeli színészek (hagyjuk a neveket) alakításai között pedig az egészen színfalhasogató ripacséria is megjelenik.

Egészen tragikus a szakmai kivitelezés. Az operatőr Mertz Lóránt nemhogy kísérletet sem tesz az egyes szituációk életszerű hangulatának megteremtésére, de a szappanoperásan túlvilágított helyszínekre statikusan beülő-álló szereplők olykor két-három árnyékot is vetnek, van, hogy a stáb árnyéka is felfedezhető a képen. Vágásoknál összevissza ugrál a szereplők feje. Aki például a kistotálban jobbra fordult, az a félközelinél már előre néz. Van, hogy valaki beül egy kocsi bal hátsó ülésére, majd a vágásnál már a jobb oldalon van. Se az asszisztens nem figyelt oda, se pedig a lórúgásszerű plánváltásokat áthidaló vágóképeket nem vettek vagy használtak fel a film öszszeállításánál (a vágást elkövette: Zimay András). A színvonal messze alulmúlja a hatvanas-hetvenes évek ún. politikai krimijeinek dadogó filmnyelvét is. A gondolatiság és megformáltság tehát hibátlan egységet alkot.

A Videopartner bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A hazai próféta

  • - turcsányi -

Van egy jelenet James Clavell 1975-ben publikált regényének tévéváltozatában: a nagyúr táncol.

Apád, anyád idejöjjön!

Amikor 1976-ban megjelent az eredeti Ómen-film (az azóta tetemes hosszúságúra nyúlt széria első installációja), az mind témaválasztását, mind megvalósítását tekintve tisztes elismerést és közben jeles közönségsikert aratott.

A „titkosegyetem”

  • Földényi F. László

Nevek a szereplőlistáról: Dr. Bódis József, Dr. Horváth Zita, Dr. Palkovics László, Dr. Pavlik Lívia, Dr. Szarka Gábor, és a többi doktor, meg a kancellárok, a miniszterek, az államtitkárok, az államtitkárok helyettesei, meg a helyettesek helyettesei… Upor László könyvéből néznek ki az olvasóra.

A szédülésig

  • Pálos György

A szerző e kisregény megjelenése idején, 2021-ben már befutott író, megkerülhetetlen irodalmárnak számít Katalóniában, és talán a világban is. Katalán identitása is közismert, ami szintén hozzájárul helyi nimbuszához.

Gender a manézsban

A férfi és női szerepkör átalakulása lerágott csont, olyannyira, hogy a nemek szerepkörének egyik legmeghatározóbb új kihívása az, hogy újra és újra meg kell hallgatnunk az átalakulásukról szóló históriát. Nagyon nehéz olyan irányból közelíteni meg a témát, amely (legalább az egyik nemnél) ne szemforgatásba vagy köldöknézegetésbe torkollna.

Teljes elsötétítés

Jánd falujának és az ország 4113. sz. útjának a szélére a korábbi „Isten hozott” vagy valami hasonló szöveget mutató tábla helyére kiraktak egy újat, amelyre ékes külföldi nyelven a következőket pingálták: „No Migration, No Gender, No War” – számolt be az ATV híradója.

Ki vannak fizetve

A múlt kedden jelentette be Magyar Péter, hogy péntek délutánra tüntetést szervez a Belügyminisztérium elé, s azon a kormány lemondását fogja követelni, amiért máig nem kért bocsánatot a bicskei gyermekotthonban elkövetett pedofil bűncselekmények áldoza­taitól.

„Egy névtelen feljelentés miatt”

2021. február 5-én hajnalban rájuk tört a rendőrség, ezután döntöttek úgy a férjével, Szász János rendezővel, hogy Amerikába költöznek. Semmijük sem volt, mindent maguk mögött hagytak. Harminc év színészi pályafutás után egy idegen országban talált új hivatást.

Csak nyelvében élne

  • Domány András

Śląsk lengyelül, Schlesien németül, Slezsko csehül, Ślůnsk sziléziai nyelven – Lengyelország délnyugati csücskének nem csak a múltja hányatott, a jelene sem könnyű. A helyi, alapvetően lengyel tudatú kisebbség és annak nyelve körüli, több évtizedes vita újraéled, mert a szejm regionális nyelvvé nyilvánította a sziléziait. Kaczyński hülyéinek több se kellett.

Lehetnénk barátok

„Pedig barátok is lehettünk volna!” – viccelt pénzügyes kollégánk, és mindenki nevetett. A busz kikanyarodott a repülőtéri útra. A nagyjából harmincfős küldöttség, amelyben ott volt az összes minisztérium európai ügyekért felelős vezetője, elindult haza. Fáradtak voltunk, de bizakodók.