Koncert

Jelenetek egy életműből

Dream Theater

Zene

A Pink Floyd The Wallja, a Who Tommyja, és a Queensrÿche Operation: Mindcrime-ja a három legfontosabb lemez, ami az amerikai progresszív metál úttörőit megihlette, amikor 1999-ben stúdióba vonultak.

Nem szokás megugrani, ha tudatosan helyezik ilyen magasra a lécet, de Metropolis Pt. 2: Scenes From a Memory című albummal ez összejött, sőt, az azóta eltelt húsz évben a Scenest együtt emlegetik a leginspirálóbb konceptalbumokkal a progresszív szcéna birodalmán túl is. A két idősík között laza reinkarnációval ugrándozó, rémálmokkal, szerelemféltéssel, rejtélyes gyilkossággal tarkított történet pszichothrillernek sem utolsó, de a lemeznek ennél is nagyobb érdeme, hogy befogadhatóvá teszi az egyébként csak egy szűk réteg számára értékelhető progresszív metált, azt a műfajt, amelyiket ha nem is kizárólagosan, de elsősorban a Dream Theater keltette életre.

Engedve az óriási rajongói nyomásnak, tavaly ősszel a Scenest újra műsorra tűzték, így húsz év után újra teljes egészében játsszák a világ arénáiban. Persze azóta sok minden változott az együttes életében. Az alapító vezéregyéniség, Mike Portnoy dobos 2010-ben dobbantott, és utódja, Mike Mangini talán megbízhatóbban is teljesít nála, mégis kevesen tagadnák, hogy a gyakran összeférhetetlen kapitány távozásával valami menthetetlenül kiveszett a DT-ből. Az ő hiánya volt a legfájóbb a mostani koncerten is, de nemcsak azért, mert korábbi színpadi jelenléte még ülve is vetekedett az énekes-frontember James LaBrie-éval; Portnoy a Scenes-koncepció megalkotásában, kivitelezésében is meghatározó szerepet vitt, így minden bizonnyal neki fáj a legjobban, hogy a saját gyermekének tartott alkotás nélküle is eredetiben futhat, ráadásul egyre többen lehetnek a közönség soraiban, akiknek egyáltalán nem számít, hogy ki püföli a dobokat.

Már csak azért is, mert ahogy az elmúlt harminc évben szinte mindig, most is a gitárfenomén John Petruccié a főszerep. Mivel a kon­certek olykor egyharmadát is kitevő instrumentális blokkok alatt LaBrie eltűnik a színpadról, a gitáros kvázi frontemberként vonja magára a figyelmet, ami azért is óriási teljesítmény, mert nem egy Jimmy Page-hez vagy Slash-hez hasonlítható karizmatikus alak, így tényleg nincs más eszköze, mint a lenyűgöző hangszerkezelése. De a szakma „ufója” John Myung basszusgitáros is, a másik alapító tag, aki nem mozdul sem az együttesből, sem a színpadon számára kijelölt pontról. Jordan Rudess már a harmadik billentyűs a sorban, bár ez a Scenes esetében nem okozhat gondot, hiszen a zenész a lemez megjelenése előtt lett a DT tagja. Ráadásul Rudess egy olyan, a romjaiban heverő Dream Theaterbe érkezett a kilencvenes évek végén, amely épp kudarcot vallott a kiadójuk halvaszületett ötletével, hogy a progresszív metált a közízlés igényeihez igazítsák. (Ebben az a Desmond Child is segítségükre volt, aki akkor még nem a „halszagú” termékeit hasznosította újra.)

De a lényeg az, hogy a zenekar a Scenes-projektre már szabad kezet kapott a kiadótól, Petrucci és Portnoy ült a produceri székbe, és Rudess is hozzátette a magáét. Portnoy távozásáig öt olyan Dream Theater-lemez jelent meg, amelyből legalább kettőt bármely rajongó magáénak tud érezni, de a 2010 óta kiadott négy albumon már vadászni kell az igazán eredeti momentumokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a 2016-os The Astonishinget hiába reklámozták a Scenesnél is gigantikusabb konceptalbumként, az szinte visszhangtalan maradt, a legtöbb rajongó legfeljebb becsületből hallgatta meg egynél többször.

Nem meglepetés, hogy a mostani turnén a legfrissebb, Distance Over Time című album dalaival vezetik fel a fő műsorszámot, mint ahogy az sem, hogy ezt csak szerényebb lelkesedéssel fogadják azok, akik a két évtizedes lemez miatt szedték elő a DT-pólóikat. Ám abban a pillanatban, hogy elindul a Scenest bevezető metronóm kattogása (a lemez hipnózissal kezdődik), mindenféle nosztalgikus mellékíztől mentesen újra az 1999-es csúcsokon érezheti magát mindenki, miközben a 2020-as elvárásoknak megfelelően szólal meg minden „jelenet”, és szerencsére a máskor gyakran bizonytalankodó LaBrie is jó napot fogott ki. Bár az emlegetett „felfrissített látvány” nem sokat tett hozzá a produkcióhoz, a varázslat így is tökéletesen sikerült: aki ott volt az Arénában, egy felejthetetlen Scenes-előadást őrizhet az emlékezetében.

Papp László Aréna, február 8. (Mike Portnoy a Sons of Apollo nevű formációjával március 25-én lép fel Budapesten, vele lesz a Dream Theater második billentyűse, Derek Sherinian is.)

 

Figyelmébe ajánljuk