Nem érdektelen előzmény, hogy csak a harmadik nekifutásra sikerült összeállítani a debreceni MODEM mostani kiállítását. Az első változat szerint a moszkvai Tretyakov Képtár kortárs részlegének vezetője, Andrej Jerofejev készítette el a reprezentatív "szoc-art" listát, de őt júniusban kirúgták az állásából, a Tretyakov pedig visszakozott. Másodszor a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ a moszkvai Műgyűjtők Társaságánál próbálkozott, de az orosz-grúz háború miatt a társaság felmondta a szerződést, mondván, hogy a politikai helyzet nem kedvez az Oroszországot kedvezőtlen színben feltüntető művek bemutatásának. Mivel a moszkvai Art4.ru Kortárs Művészeti Múzeum (Igor Markin volt rádióműszerész műgyűjteménye) és a pARTner Project Gallery anyaga éppen Szlovákiában szerepelt, ez a válogatás jutott el hozzánk.
Oroszországban máig él a cenzúra: a tavalyi, szintén Jerofejev által rendezett és egy-egy kiállításról felsőbb utasításra visszavont alkotásokat bemutató Tiltott művek 2006 című tárlat eredménye az volt, hogy a kurátor és a kiállításnak helyet adó múzeum igazgatója ellen vallás- és oroszellenesség címén vádat emeltek. A Blue Noses Rendőrcsók című fotóját pedig az orosz kulturális miniszter személyesen vonatta vissza egy párizsi kiállításról - a kétszemélyes művészcsoport ugyancsak a MODEM-ben megrendezett kiállításán viszont látható. S hogy nem csak a posztszovjet államban probléma egy-egy orosz mű vagy akció értékelése, azt jól mutatja Oleg Kulik esete: már 1996-ban letartóztatták Berlinben, amiért egy kutyafuttatóban meztelenül, négykézláb sétált, és nemrégiben egy installációját a párizsi rendőrség pornográfia gyanúja miatt kivetette a Nemzetközi Kortárs Művészeti Vásár anyagából.
A debreceni kiállításról semmiképpen sem állítható, bár nem is elvárható, hogy a bemutatott majd hetven alkotó életműve teljes mértékben lefedi az 1945 utáni orosz művészetet. Az sem, hogy nagyon provokatív volna, bár ha a látogató tud valamelyest oroszul, némi izgatásba is belefuthat, s elolvashatja - a karrierjét az első kiállításán a sarokban részegen fekve kezdő, ma a műgyűjtők kedvencének tartott - Ter-Oganjan semmitmondó festményeit felértékelő szövegeit (például: Ez a mű arra késztet, hogy 14 éven aluli személyek szexuális aktusra, szodómiára és leszbikus kapcsolatra lépjenek az alkotóval). A kiállítás egyértelmű középpontjában a kommunizmus vörös színével játszadozó, a "dicső" múlt elemeit gátlástalanul felhasználó, egyúttal a fogyasztói társadalomra is reflektáló művek állnak. Látható az óriási vörös Lenin-kitűző előtt meglepetten a fejéhez kapó Miki egér (Koszolapov), egy vörös selyemre varrt Lenin-büszt kétfejű Donald kacsa társaságában (Bugajev), falucska templomtoronnyal, a háttérben vörös folyóval és éggel (Bulatov), a meztelen Kulik, kezében vörös zászlóval, lábát meghágó kutyákkal, valamint híradófelvételekről ismerős partizáncsoport vörös-narancs, félig konstruktív háttér előtt (Sutov). A Magyarországon tütüt viselő bányászairól, temetői divatfotóiról is ismert Szavadov kétrészes, Kollektív vörös című, többek közt vörös zászlókat szorongató, agg kommunistákat felvonultató fotósorozata mellett egy kisplasztikán Lenin néz farkasszemet egy jellegzetes giacomettis figurával (Szokov), de szerepel a warholi litográfiákra emlékeztető vörös Mona Lisa huszonöt példányban (Puzenkov), s maga Warhol is, trópusi állatokkal körülvéve (Vinogradov).
A kiállításon bemutatott művek többsége az utóbbi húsz évben keletkezett, de szerepelnek művek a nagy öregektől is (a "kornissos" Jankilevszkijtől, a "morandis" Vejszbergtől, illetve Szvesnyikovtól egy szovjet koncentrációs táborról készített grafikai sorozat), s jelen van a hetvenes évek fotókonceptje is (Infante-Arana, Csezsin). Az összkép igen vegyes, de kellemes meglepetés a fiatal Mamonov lírai sztereokép-sorozata, vagy azok a hátsó folyosón elbújtatott videomunkák, melyeken egy teniszező hölgy bugyija vagy egy obszcén mozdulatot gyakorló kopasz férfi (Bulnyigin), továbbá a PG Stúdió művészettörténeti referenciákkal terhelt "video-szara" látható.
Az anyagban több nemzetközi sztár munkája is helyet kapott. A némaszínészként induló, önnön identitását megsokszorozó Mamyshev-Monroe itt nem az elmaszkírozás eszközével él (alakított már fáraót, pápát, Uszáma bin Ládint, Hitlert), hanem egy végtelen bárgyú szovjet film női főszereplőjének arcára vetíti kövérkés vonásait. Míg ez a manipulált film élvezhető, addig Komar és Melamid szerepeltetése kétséges: az 1972-es utcai akciójuk után ("Baszd meg az anyád" feliratú vörös zászló köztéri bemutatása) Nyugatra kényszerített, majd rögvest keresetté váló párostól egy horogkeresztmintás "képidézet-gyűjtemény" látható, amely erősen reflektál az általunk kevéssé ismert orosz művészeti életre.
A MODEM-ben bemutatott legfontosabb mű Ilja Kabakov Közös konyha című installációja (amely szerencsére Debrecenbe került, pedig ki akarták állítani a mostanában zajló és a milliárdos Abramovics által finanszírozott négy [!] moszkvai Kabakov-kiállítás egyikén is). Kabakov konceptuális művész, idegen tőle a harsány kritika, a peresztrojkát is túlélő kommunista ideológia szimbólumainak használata, munkái nem a zsigeri érzelmekre, hanem a gondolkodásra hatnak - igaz, hogy hírnevét nem 1989 után, a "vad orosz művészet" (szoc-art) műpiaci felfutásának idején, hanem korábban szerezte. Annak idején nálunk is voltak társbérletek, de ezekhez képest is szinte elképzelhetetlenek azok a viszonyok, amelyek közepette egy moszkvai kommunális lakás leválasztott lyukaiban 10-12 család is szorongott. A tárlókban bemutatott 1963 körüli dokumentumok a közös helyiségekkel (konyha, fürdőszoba, vécé) kapcsolatos személyes feszültségekről, indulatokról árulkodnak - faliújságra írt, néhol rajzos üzenetek a főzési és takarítási rendről, a lopásokról, verekedésekről. A hulladékok (törött sámli), a hasznavehetetlen tárgytöredékek és a szemétté vált emlékmorzsák azt dokumentálják, hogy a szovjet életben a személyes tárgyi világ sem lehetett több, mint hulladék; a papírszimbólumok, rajzmaradékok az emlékezés tanújelei, általuk lehetséges egyfajta időutazás és rekonstruálható a múlt. A Kabakov által felkínált narratíva sokkal többet árul el Oroszországról, mint a forradalmi ikonokon és tárgyakon szórakozó, rugózó szoc-art mozgalom, amely a politikai vezetők szemében természetesen vörös posztó maradt, és művészeti legitimitásuk is nagyrészt ebből táplálkozik. Ezeknek a műveknek egyetlen, bár igen tanulságos üzenetük van: a Birodalom élt, él és élni fog.
MODEM, Debrecen, Baltazár Dezső tér 1. Nyitva december 15-ig, hétfő kivételével 10-18, csütörtökön 12-20 között.
