Összeesküvést orrontanátok mindenben? Nesztek konspirációelmélet! És nem ám az agyonkalapált New York-Tel-Aviv-tengely, a lerágott Kennedy-gyilkosság és efféle kispályásoknak való gumicsont, hanem egy történelmi és történelem előtti korokat átívelő, konkrét személyeket (név, cím, született, anyja neve, rendszám) és személytelen, evilági és túlvilági hatalmakat, szerves és szervetlen, természetes és mesterséges anyagokat összefogó, nagyszabású rendszer, ami végre mindent megmagyaráz.
Mert mi más szüli a konspirációelméleteket, mint a régi és az új kőbaltás ember nagy felismerése, hogy a dolgok összefüggenek egymással? De milyen dolgok és hogyan? "A rendszer a fontos - oktatja Kalóz Prentice a kezdő paranoid Roger Mexicót. - Hogy az adatok hogyan rendeződnek el benne."
Az ember, aki nincs
A közel 800 oldalas regénymonstrum hatalmas tényanyagot, számtalan szereplőt és történetszálat, bonyolult utaláshálót mozgat, maradéktalan követésükre semmi remény, sőt az is rejtély, hogy maga a szerző hogyan volt képes dolgozni velük. Megkérdezni nem tudjuk, Thomas Pynchon nevű személy nem létezik a köztérben, nem ad interjút, nem megy be a tévébe, nem vesz át díjakat, s mivel utolsó ismert fotói az ötvenes évekből valók, a celeb spotting sem vetheti ki rá a hálóját; A Simpson családban papírzacskóval a fején léptették fel. Eddig kizárólag az összegyűjtött elbeszéléseihez (Slow Learner, 1984) írt előszavában árult el magáról valamit.
Annyit tudunk, hogy 1937-ben született, WASP felmenői ha nem is a zarándok atyákkal, de igen korán, 1630-ban hajóztak át az Újvilágba - a család története nagyjából megfelel a Súlyszivárvány hőse, Slothrop családtörténetének. Az "ötvenes évek szűk levegője" nem volt ínyére, egyetemi tanulmányait két évre megszakította és beállt a flottához; kezdetben fizikát tanult, végül angolból diplomázott. A Súlyszivárványt a V (1963) után kezdte el írni, A 49-es tétel kiáltása (1966) kedvéért megszakította a munkát, de így is közel egy évtizede fekszik a posztmodern egyik első nagyregényében. Tudjuk, többek között a könyvkritikáiból, hogy széles körű az olvasottsága, nemcsak a világirodalom, hanem a természet-, társadalom- és történettudomány terén, és imponáló ismeretei vannak a tömegkultúráról, a zenei műfajokról, a filmekről és a tudatmódosító szerekről. Alig túlzunk, ha nagy teljesítményű információfaló, -feldolgozó és -kibocsátó gépnek látjuk, ezért is nehéz megmondani, kik hatottak rá. Túl sokan. Joyce és Borges feltétlenül, de Melville, Conrad éppúgy szóba jöhet, mint Kerouac és Hunter S. Thompson.
Erektálni képes műanyag
Az enciklopédikus Súlyszivárvány olvasható akár a második világháború utáni új világrend eszelős geneziseként is. Az "Angol-Amerikai Birodalomban" (1939-1945) kezdünk Londonban, ahol szárnyas bombák (V-1) és ballisztikus rakéták hullanak az égből. Nem lehet vitás, írva is áll fekete-fehéren, hogy 1944 ősze-tele van, az olvasó mégis gyanakszik, mert egy ismeretlen világban találja magát, ami sehogy sem felel meg előzetes tudásának. A történelemkönyvek és filmek a D-day után szó szerint hátat fordítanak Angliának és meg sem állnak Berlinig. A front a kontinensen mozog, az diktálja az eseményeket, a hátország már nem érdekes, a térben visszaszoruló, erőforrásaikból kifogyó németek "csodafegyverei" komikusak, a V-1- és V-2-epizód elsikkad. A regény londoni színe (Túl a Zéruson) a történetírásnak erre a vakfoltjára esik, ezért lehet olyan benyomásunk, hogy megállt az idő és ez a háború már sosem ér véget. Így éreznek a fásult rutin és apátia állapotába dermedt lakosok, különösen a fiatalok, akik az angliai csatában érettségiztek és rögtön utána bezupáltak. A normandiai partraszállás sem enyhítette a nyomást a hátországon, mert épp azzal egy időben kapták a nyakukba a V-1-et, s nem sokkal rá a V-2-t.
A ballisztikus rakéta (német elnevezése A-4) a regény vezérmotívuma. "Képzeljünk el egy rakétát, amelynek közeledtét csak a robbanás után halljuk." A hangsebességet túllépő V-2 csúfot űz az emberi tapasztalásból: aki hallja a becsapódást követő hangot, az a páni rémülettel egy időben lélegezhet fel, hogy túlélte. A Súlyszivárvány a rakéta útját követi térben és időben - visszafelé. A becsapódástól az indítóálláson, a föld alatti szerelőcsarnokon, az alkatrészeken, az anyagokon és az emberi tényezőkön át a müncheni műegyetemisták első kísérletéig. És ott sincs megállás, mert valójában 1904 (orosz-japán háború, hererólázadás Afrikában, a kóla kokainmentesítése, Ludwig Prandtl az aerodinamikának lökést adó határréteg-elmélete) az a történelmi csomópont, ahonnét minden kiindult. Sőt és hovatovább, Slothrop kutatásai Amerika hőskoráig, azaz "a nagy szabadkőműves-összeesküvésig" vezetnek vissza.
Tyrone Slothrop, a középosztály átlagos fia aktakukac a szövetségesek valamelyik katonai szervezeténél a sok közül. Ám egyszerre az események középpontjába kerül, s amikor rájön, hogy vadásznak rá, tudni akarja, hogy miért. Elkezd hát önmagára vadászni. De mitől is válik érdekessé Slothrop?
Hullik az égből a V-áldás, ezreket öl meg (esetenként a kilövő személyzet tagjait is), és mintha maga az őskáosz szabadult volna el: senki nem irányít semmit, nemhogy a halottak, akik még azt sem tudják, hogy meghalnak, de a rakéta útnak indítói sem. Gond van a vezérléssel, gyenge vagy dezinformált a német hírszerzés, és a tömegpusztító fegyver többé-kevésbé véletlenszerűen szedi áldozatait. Hősünk a nőknél keres menedéket a háború elől (mások a drogtól, a szerelemtől, válogatott perverzióktól vagy a spiritizmustól várják ugyanezt), és aktatologatás közben a város falitérképén dátummal ellátott színes csillagokkal jelöli a Darlene-ek, Mabelek, Gladysek és Sallyk sorát, mely csillagok kísérteties módon egybeesnek Roger Mexico rakétabecsapódási térképeinek Poisson-eloszlásával. Csak amíg a statisztikus Mexico utólag ikszel, addig Slothrop előre jelez: ahol összejött a mindenkori Darlene-nel, az a hely napok múlva találatot kap. Nem csoda hát, hogy hősünk a dús intézményrendszert növesztett - és a mindig szűkös erőforrásokért egymással élet-halál harcot vívó - hírszerző és lélektani hadviselési szervezetek látókörébe kerül.
A második rész (Un perm' au Casino Hermann Goering) helyszíne áttevődik előbb Franciaországba, s ahogy nyomul előre a front, úgy haladnak a nyomában az angol, amerikai és orosz kémek, hírszerzők és egyéb szakértők, akiket kivált a német ipari potenciál, a fegyverzetkutatási eredmények és a rakétával kapcsolatos dolgok érdekelnek. Kulcsfontosságú, hogy a fő helyszínekre előbb érjenek oda, mint az oroszok, akik után egy rozsdás szög sem marad.
A harmadik rész (A Zónában) címadója legalább annyira időt jelöl, mint helyet. A jók győzelmét követő korszakot, amikor sietve be kell takarítani a jóság és a győzelem gyümölcseit, még a (nukleáris) tél beállta előtt. A Zóna a háború utáni egész Európa, szektorsemlegesen, Svájctól Kirgizisztánig. Különféle katonai alakulatok, hivatalos, hivatásos és műkedvelő zabrálók, félőrültek és totál zakkantak hordái, a táborokból szabadult hontalanok különítményei bóklásznak, randalíroznak, pusztítanak, de legfőképp keresnek - elvermelt krumplit, elégtételt, alkoholt, hazát, testvért, önigazolást, cigarettát, dokumentumokat, feledést, tűzifát, lemminget vagy legalább megváltást - zónaszerte. A keresők egy kisebb köre, mindenféle titkosszolgálatok, tudósok, filmrendezők, a hererókból álló Schwarzkommando és olyan magánzók, mint Slothrop a rakéta és egymás nyomát ütik bottal, különös tekintettel a 00000 sorozatszámú S-Gerätre, amelybe Laszlo Jamf, a korszakalkotó kémikus találmánya, az erektálni képes műanyag, az Imipolex G került. Az S-Gerät jó példa a szerző módszerére: egyfelől nagyon is megvan a valóságalapja (a papíron már létezett A-10 interkontinentális rakéta, amibe második fokozatként épült volna bele az A-4/V-2), másfelől az elrugaszkodott írói képzelet szülötte, amely mágnesként rántja magához az intertextuális jelentéseket és motívumokat.
A nagykönyvben
Tyrone Slothrop sokáig egy hagyományos regény központi hőseként funkcionál, mondhatni, ő az egyetlen biztos pont, ahol a szegény olvasó lecövekelheti magát a (beszélő nevű) figurák, sokértelmű tárgyak, kulturális utalások, betétdalok, epizódok, matematikai képletek és tudományos ismertetések, kabarétréfák, változatos dugások és pszichedelikus tripek egyre gyorsuló, pikareszk forgatagában. Ám Slothrop kifakul és elmosódik az eszeveszett forgásban. Nincsenek többé olyan erőteljes villanásai, mint amikor Rakétaembernek öltözve bejut a potsdami konferencia szigorúan őrzött helyszínére, hogy egy villa kertjéből kiásson hat kiló hasist.
Egyesek szerint a Súlyszivárvány olvashatatlan. A gyanú nem alaptalan, elvégre a kultkönyvvé válás egyik ismert módja, hogy az a maroknyi olvasó, aki meg bírt küzdeni a rágós szöveggel, szektát alapít, amelyben büszkén veregetik egymás vállát, és fölényesen tekintenek alá a profán tömegre. A Súlyszivárvány nem ilyen könyv. Nagyon is élvezetes olvasmány, ha nem lépünk föl azzal az igénnyel, hogy minden szálat elsőre követni tudjunk, minden képletet megértsünk, és minden utalást megfejtsünk. Pynchon eszméletlen menynyiségű adatot zsúfol a regénybe, s úgy tűnik, mindent tud a korról, idős brit hölgyek régimódi kórságait, a BBC bemondóinak hangszínét, az akkori slágereket, filmeket, italokat és társasjátékokat, a kémia és az aerodinamika fejlődéstörténetét, valamint a lehetetlen nevű és ízű töltött cukorkákat is beleértve. Az olvasónak esélye sincs arra, hogy mindezek valóságtartalmát és helyességét ellenőrizze - akinek mégis van ilyen ambíciója, az fordulhat a Gravity's Rainbow megjelenése óta felgyűlt hatalmas mennyiségű szakirodalomhoz, kalauzokhoz, szótárakhoz, kompendiumokhoz úgy papíralapon, mint a neten.
Ám a bogarászásnál többet ér hangosan röhögni például a Fehér Jelenést parancsnokló agg dandártábornok, Ernest Pudding alábbi jellemzésén: "Legnagyobb harctéri diadalát 1917-ben aratta, az ypres-i beszögellés armageddoni, gáz marta mocskában, ahol meghódított egy maximum 40 yard mélységű zsebet a senki földjéből úgy, hogy magasabb egysége mindössze 70%-os veszteséget szenvedett."
Vagy: "Beront egy alacsony, de dögös titkárnő, kis bögyilla, és elkezdi ütlegelni Roger sípcsontját egy olyan angol acélipari cég 1940-44-es többletnyereségadó-bevallásaival, amely történetesen a Vereinigte Stahlwerkével osztozott annak az ötvözetnek a szabadalmi jogosultságán, amelyiket a 00000 sorozatszámú A4-ekben alkalmaztak az S-Gerätig hátravezető csövet tápláló folyékonyoxigén-tartály szerelékeihez."
35 év után jelent meg magyarul, ami azt jelenti, hogy lekéstük a találkozást a 20. század egyik nagy művével, viszont az elsők között terjeszthetjük ki a Súlyszivárvány érvényességét az új évezredre is. Szó se róla, sokat vesztettünk, de fogjuk fel úgy, mint a Háború és békét vagy a 19. század romolhatatlan klasszikusait: azokat se volt módunk a megírásuk idején olvasni. Félretéve a tréfát, a Súlyszivárvány kvázi történelmi regény, évtizedek múltán tekint rá egy korszakra, amelyről a szerzőnek nincs személyes élménye. S persze, mint minden nagyregény, saját világot teremt. Világképe úgy posztmodern, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, amin nincs mit csodálkoznunk, hiszen azt a nagykönyvet Pynchon alapján írták.
Lefordíthatatlan?
A lefordíthatatlan könyvek (első helyen a Joyce-regények jönnek szóba ilyenkor) legendája szívósan tartja magát. A Súlyszivárvány nem lefordíthatatlan, számos nyelven létezik és hat, s végre magyarul is olvasható. Széky János A 49-es tétel kiáltásával bizonyította, hogy avatott tolmácsa a szerzőnek; ez a regény már csak terjedelménél fogva is nehezebb falat, tudományos szakszövegekkel és számos versbetéttel - szonettel, kupléval, limerickkel, filmdallal, bökverssel - súlyosbítva.
A kalapemelés nemcsak a heroikus teljesítménynek szól, hanem a megbízhatóságnak és az élvezeti értéket adó szellemes, kreatív megoldások tömegének; a kettő együtt teszi autentikussá a magyar változatot.
És amit nem sikerült megoldani: természetszerűen eleve visszaadhatatlan Rózsavölgyi Géza magyaros hanglejtése és akcentusa az angolnál nyíltabb magánhangzókkal és kettős mássalhangzókkal. Az eredetiben sok a beszélő név, ezeket Széky részben magyarítja, de még az olyan találatok is elsikkadnak, mint a John E. Badass romboló (McCora Myer), a Hilbert-Spaess helyett Hilbert-Tayre és társai meg végképp; Tantivy hadnagy (Taliho) vagy Rapier atya (V. Y. Vauteur) esetében jobban jártunk volna az eredetivel.
De a fő baj a magyar cím. Nyilván a jobb hangzás miatt választották a Súlyszivárványt, és nem lehetett könnyű döntés, de a "gravitáció", a regény egyik kulcsfogalma nem hagyható el büntetlenül. Ráadásul ez az a ritka eset, amikor az angol és a magyar tök ugyanazt a szót használja, ugyanazokkal a konnotációkkal!
A screaming comes across the sky. Sikolt feléd az égen át.
A regény híres kezdőmondata jól szemlélteti, hogy mit jelent - és miért majdhogynem elkerülhetetlen - a sokat kárhoztatott túlfordítás, ha angolról magyarítunk.
Fordította: Széky János. Magvető, 2009, 768 oldal, 4990 Ft
