lemez - JUNIOR BOYS: IT'S ALL TRUE

  • - minek -
  • 2011. szeptember 1.

Zene

Jeremy Greenspan és Matt Didemus duója minden egyes albumán képes volt megújulni: a legfrissebb, It's all True című lemezen pedig egészen nyilvánvaló az előrelépés. A két kanadainak volt mire építenie: korábbi dolgaikból is nyilvánvaló volt, hogy sokszor vadromantikus dalaikat képesek gusztusos, vonzó és többnyire megkapó (jórészt elektronikus) zenei köntösbe öltöztetni.
Jeremy Greenspan és Matt Didemus duója minden egyes albumán képes volt megújulni: a legfrissebb, It's all True címû lemezen pedig egészen nyilvánvaló az elõrelépés. A két kanadainak volt mire építenie: korábbi dolgaikból is nyilvánvaló volt, hogy sokszor vadromantikus dalaikat képesek gusztusos, vonzó és többnyire megkapó (jórészt elektronikus) zenei köntösbe öltöztetni. Greenspan dalszerzõi és elõadói képességei figyelemre méltóak, s az is kivételes, ahogy a nyolcvanas évek elektropopjából, a soul/r&b-hagyományból és modern elektronikus tánczenékbõl képesek voltak egy saját, egyedien érzékeny zenei formanyelvet teremteni. Bár a hozzávalók gyakorlatilag nem változtak, az eredmény sokkal meggyõzõbb, mint a 2009-es Begone Dull Care esetén. Helyükre kerültek a dolgok, s létrejött a megfelelõ kényes egyensúly - úgy a számokon belül, mint az egész album szerkezetét tekintve. Egyrészt maguk a dalok is rendkívül erõsek, jól kidolgozottak, másrészt sikerült úgy csoportosítani õket, hogy a lemezanyag folyamatos izgalomban tarthassa a hallgatót. Az Itchy Fingers dinamikus, grúvos indítása után sem ül le a lemez, következzen bár rá egy afféle bájos elektro-blues (Playtime). A jórészt keserédes darabok a késõbbiekben is szórnak a lassabb sodrású (de ritmikailag ekkor is hangsúlyos) kivitel és a funkosabb lüktetés között - s mindeközben feltûnõ, ahogy Jeremy Greenspan, ha lehet, még jobban uralja a hangját, és éppen azon pontokon teszi oda magát, ahol kell. Például a szinte euforikus kifutású elektro-soul fináléban: a Banana Ripple az egyik legerõsebb szám, amit a JB valaha rögzített, s ugyanez vonatkozik az egész albumra is.

Domino/Neon Music 2011

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.