Magyar Narancs: Miért épp Kanadába vándoroltál ki?
Fülöp Péter: A rendszerváltás után nagyot csalódtam a magyarországi helyzetben. Ennek főleg politikai okai voltak. Először Amerikába akartunk menni, de reménytelennek tűnt, így maradt 1993-ban Kanada. Az első néhány év nagyon érdekes volt: megismertünk egy új világot, a bankrendszert, és annyi telefonvonalunk lehetett, amennyit csak akartunk. A pech csupán az volt, hogy akkor még nem igazán ismertem a nyugati lemezeket, így azzal sem voltam tisztában, hogy a kanadai kiadványok csapnivaló minőségűek. Emiatt főként Amerikába utaztam lemezeket venni. Emlékszem, egyszer egy chicagói gyűjtőhöz mentünk, aki váltig állította, hogy gyönyörű lemezei vannak, de olyannyira nem voltak azok, hogy egy darabot sem vettem tőle. Azóta, ha öt utcát kell gyalogolnom egy lemezért, amit végül meg sem veszek, már nem bosszant, mert mindig arra gondolok, hogy utaztam én nyolcszáz kilométert is a semmiért.
MN: Nemrég a Budapest Music Centerbe került a Mahler-gyűjteményed. Pontosan mit tartalmaz a világ legnagyobb Mahler-kollekciója?
FP: A gyűjtemény negyvenévnyi szisztematikus munka eredménye, Mahler műveinek összes fellelhető felvételét tartalmazza. Amikor elkezdtem, akkor jelent meg Jerome F. Weber Mahler-diszkográfiája, és először az abban szereplő lemezeket próbáltam meg összegyűjteni. 1984-ben megjelent a Mahler-diszkográfiám első kiadása, amit 1994-ben követett a második, 2010-ben pedig a legújabb, harmadik kiadás készült el.
MN: Mi volt a feltételed azért cserébe, hogy a BMC kaphassa meg az archívumot?
FP: A gyűjtemény továbbra is az én tulajdonomban marad, de a BMC lesz az otthona. Az itt létrejövő Gustav Mahler-hangarchívum kutatható lesz, bárki meghallgathatja a felvételeket.
MN: Kanadában nem lett volna jobb helye?
FP: Ami nekem kulturálisan fontos, az ott úri huncutságnak számít. Sok tekintélyes gyűjteményt láttam már elporladni, ezért arra gondoltam, hogy amíg aktív vagyok, keresek neki egy jó helyet. Több helyre küldtem szívhez szóló levelet - sehonnét, így Kanadából sem kaptam rá választ. Ekkor találkoztam Gőz Lászlóval (a BMC igazgatója - a szerk.), akinek a lelkesedése lenyűgözött, ahogy az is, hogy gyakorlatilag mindenét feláldozva költözteti új épületbe a BMC-t. Úgy gondoltam, ehhez képest csekély áldozat, ha oly módon kapja meg az intézmény a gyűjteményemet, hogy az archívumot továbbra is saját költségemen kell bővítenem. Továbbra is igen sok Mahler-lemez jelenik meg, ami öröm és kötelezettség is egyben, mert minden új felvételt be kell szereznem. A Mahler-diszkográfia 2010-es kiadásában 2774 tétel szerepel, azóta 287 új felvétel jelent meg, tehát három év alatt több mint tíz százalékkal növekedett a kiadványok száma.
MN: Az is motivált, hogy korábban senki nem készített még komplett Mahler-katalógust?
FP: Nem volt bennem olyan elhatározás, hogy Mahlert fogom gyűjteni, egyszerűen így alakult. Az első lemezem még mindig megvan, David Ojsztrah vezényli rajta a IV. szimfóniát. Eleinte bele sem gondoltam, hogy Mahler életműve milyen jól áttekinthető: a tíz szimfóniájáról, néhány dalciklusáról és az egy fennmaradt zongoranégyes-tételről készült felvételek Mozart vagy Bruckner életművéhez képest sokkal jobban szemmel tarthatók.
MN: Emlékszel, hogyan szerezted meg a gyűjteményből hiányzó utolsó hanglemezt?
FP: Évekig hiányzott négy-öt cím. Ezek előbb-utóbb felbukkantak, de maradt egy lemez, amit sehogy sem sikerült beszereznem. Erre a bizonyos Euromarche-kiadványra végül másfél éve bukkantam rá. Két eurót fizettem érte, és hatalmas öröm volt megtalálni, amire éveken át hiába vadásztam, több száz dollárt ígérve jó pár francia kereskedőnek. Jelenleg már csak azokat a 78-as fordulatú lemezeket keresem, amelyeket legendák alapján ismerünk. Jó ideig ilyen fantomkiadvány volt a IV. szimfónia felvétele is Paul van Kempennel, aminek a létezéséről senki nem tudott, mígnem egy holland könyvtárban sikerült rábukkannom egy példányára. Ez a felvétel a Mahler-diszkográfia mellékleteként jelent meg CD-n.
MN: A könnyűzene soha nem foglalkoztatott?
FP: Dehogynem! Amivel először komolyabban foglalkoztam, az a popzene volt. Aztán varázsütésre elkezdett érdekelni a klasszikus zene: először a popfeldolgozások, az Emerson, Lake & Palmertől az Egy kiállítás képei, Jacques Loussier Bach-átiratai, majd kíváncsi lettem, hogyan szólnak ezeknek az eredetijei, végül pedig már csak azok kötöttek le. Hozzáteszem, eleinte fogalmam sem volt a klasszikus zenéről: A fúga művészetéről azt gondoltam, hogy egy válogatásalbum Bach legjobb műveiből.
MN: Lehet még manapság jó lemezeket találni?
FP: Lehet, és tulajdonképpen semmivel sem drágábbak, mint húsz évvel ezelőtt. Bizonyos dolgokat felkaptak, de a nagy átlagnak inkább lement az ára. Kevesebb a gyűjtő, mint húsz évvel ezelőtt.
MN: Azt gondolnám pedig, hogy a használt lemezeknek új piaca nyílt Kelet-Ázsiában. Dél-Koreában például - Japánnal ellentétben - a nyolcvanas években sem volt jelentős komolyzenei lemezkiadás, ezért a gyűjtők kénytelenek külföldről pótolni mindent.
FP: Jelenleg még szűk ez a réteg, ráadásul Kínában azonos trendet követ mindenki. Ugyanazt a háromszáz audiofil lemezt keresi az összes tehetős gyűjtő, amiből viszont nem tud megélni egy kereskedő. Ami ennél sokkal érdekesebb és fontosabb számomra, az a japán piac. 'k generációk óta nagyon jól értenek a lemezekhez, és a gyűjtőik műfajokra szakosodnak. Egy ilyen, differenciáltabb piac sokkal jobban kiszolgálható.
MN: Leonard Bernsteinnek létezik egy nyolcvanas évekbeli Mahler-ciklusa, amit a Deutsche Grammophon kiadótól átvett a Hungaroton is. Az eredeti német lemezek mellett a magyar kiadású sorozat példányai is eszméletlen áron kelnek el mostanában.
FP: Ez a sorozat kimondottan a hifisták által keresett audiofil lemezek közé tartozik, amire a Távol-Keleten és Európában is van kereslet. A nyolcvanas években a Hungarotonnak már volt pénze licencek vásárlására, és tervben volt egy komplett Mahler-ciklus kiadása is. Tőlem kértek tanácsot, én pedig ezt a sorozatot javasoltam nekik, mert zeneileg talán ezt tartom a legjobbnak az összes Mahler-ciklus közül. A Hanglemezgyárnak akkoriban már kiváló volt a technikai felszereltsége, ezért az eredeti Deutsche Grammophon kiadványokhoz hasonló minőségben tudták megjelentetni a lemezeket. Ennek köszönhető, hogy a német mellett a magyar kiadás is nagyon keresett.
MN: Volt olyan, hogy te is tudtál alakítani a trenden?
FP: Tévedés, hogy egy kereskedő azzal tudná formálni a piacot, hogy odaírja egy ismeretlen hegedűs neve mellé, hogy híres tanára volt, és fantasztikusak a felvételei. Úgy gondolom, hogy a távol-keleti gyűjtői trendeket a fontosabb japán szakfolyóiratok diktálják. A japánok egy-egy cikk nyomán nagyon könnyen felkapnak előadókat - főleg karmestereket -, majd ugyanolyan gyorsan el is dobják őket. Pár éve Jevgenyij Szvetlanov orosz dirigenst hajtotta minden japán gyűjtő, aztán hirtelen megszűnt iránta az érdeklődés. Valaki megírhatta, hogy mégsem ő az évszázad karmestere. Van olyan divat is, ami hosszabb ideje tart: Furtwängler például évtizedek óta a karmesterség istenének számít Japánban. Ezek a furcsa jelenségek sarkalltak arra, hogy elkezdtem japánul tanulni, de be kellett látnom, hogy nagyon nehéz nyelv.
MN: A fukusimai katasztrófa sem tett be a japán piacnak?
FP: Kértünk egy listát azokról az irányítószámokról, ahová nem kézbesített a posta. Volt olyan vevőm, aki a cunami sújtotta területen belül lakott, ennek ellenére továbbra is zavartalanul küldte a rendeléseit. Jelenleg is több száz japán vevőm van, de időről időre sokan lemorzsolódnak. Ennek az egyik oka valószínűleg az lehet, hogy Japánban a lakások átlagos alapterülete elég kicsi, és hamar megtelik lemezekkel, ezért nem tudnak többet hazavinni.
MN: Volt egy lemezboltod: a Dob utcai Concertót te alapítottad 1988-ban.
FP: A Concerto akkoriban tényleg nagyon izgalmas hely volt, számomra viszont rettenetesnek bizonyult, mert hamar kiderült, hogy rosszul viselem, ha a vevők osztják be az időmet. Rengeteg gyűjtő jött be, én viszont nem lehettem olyan barátságtalan, hogy nem beszélgetek velük - ez gyakran személyenként másfél órát jelentett, miközben millió dolgom lett volna. Akkor határoztam el, hogy soha többé nem lesz lemezboltom.
MN: Most, hogy egyre több üzlet zár be, nem lehet, hogy az embereknek ismét megjön majd a kedvük, hogy a kedvenc lemezboltjukba járjanak?
FP: Régen élmény volt bemenni egy lemezboltba. Külön tudomány volt felismerni az érdekes és értékes lemezeket. Bármerre jártam, az első dolgom mindig az volt, hogy kikerestem a boltokat a telefonkönyvből. De ez sajnos a múlté. Teljesen érdektelenné váltak a lemezboltok, mégpedig azért, mert az interneten minden információ elérhető, és mindenről percek alatt ki lehet deríteni, hogy ritkaság-e. Így aztán annak az esélye, hogy az ember pont egy lemezboltban bukkanjon rá egy régóta keresett darabra, gyakorlatilag nulla. És ez nem csak a lemezekre érvényes: a teljes antikvárszakmát tönkretette az internet.
MN: Egy antikvárius tudása nem csak abból áll, hogy be tudja árazni a lemezeit.
FP: Ideális esetben a kereskedő tudása mögött komoly ismeretanyag áll, amivel szóban is el tudja adni a lemezeit: el kell tudnia mondani a vevőnek, hogy ki az érdekes előadó, és miért érdekes a felvétel. Pár éve halt meg Norvégiában egy kereskedő, aki három másodpercnyi zene alapján felismerte, ki az előadója, mikor készült a felvétel, valamint hogy hol és mennyiért vette a lemezt. Sajnos ötvenéves korára betelt a memóriája, képtelen volt új információt befogadni, végül egy szeretetotthonba került. A fénykorában viszont fejből vágta a vevők minden kívánságát. Sajnos az ilyen tudás ma már kevésbé fontos, mert az emberek sokkal céltudatosabban keresnek, mint régen. A katalógusszám is bőven elegendő nekik, nincs szükségük tanácsokra. A másik fontos dolog - talán a legfontosabb egy olyan kereskedőnél, aki lemezküldéssel is foglalkozik - a bizalom: a megrendelt lemez állapota olyan legyen, amilyet a leírásban feltüntetett.
MN: Prosperáló dolog lemezküldő céget üzemeltetni, miközben mindenki az eBayt használja?
FP: Igen, ennek továbbra is van létjogosultsága, bár hozzá kell tennem, hogy amikor elkezdtem a szakmát, 1988-ban, akkor Észak-Amerikában és Európában még száz cég szállított komolyzenei lemezeket. Közülük ma már csupán három működik Észak-Amerikában, Európában pedig egyről sem tudok, amely rendszeresen publikálna listát.
MN: A gyűjtők rémálma az olyan kereskedő, aki szintén gyűjt, azaz a legjobb darabokat megtartja magának. Ez az időszak nálad meddig tartott?
FP: Semeddig. Ezt soha nem engedhettem meg magamnak. Sok vevőm nagyságrendekkel jobb anyagi körülmények között él, mint én. 'k megtehetik, hogy megvesznek valamit kétszáz dollárért, én viszont nem tarthatom meg ezeket a drága lemezeket. Mahlernél azért a szívemre szoktam hallgatni, abból tényleg a lehető legjobb kiadásoknál maradok.
MN: A Mikrokosmost az év eleje óta csökkentett kapacitással működteted. Más terveid vannak?
FP: A kéthavi listázásnak egyszerű az oka: egyre nehezebb jó gyűjteményekhez jutni, és úgy gondoltam, ha ritkábban nyújtok többet, azzal mindenki jobban jár. Legfőképpen én, mert nagyon komoly verkli volt huszonöt éven keresztül minden hónap elejére elkészíteni a listát. Elfáradtam benne. Sok olyan dolog van, amivel még foglalkozni szeretnék, és a lemezekhez kapcsolódik. Körülbelül tíz éve jelent meg a labelográfia (lemezcímkék katalógusa - a szerk.), amit azért tartok fontosnak, mert egyszerűen lehet vele azonosítani a lemezeket, ezért nagyon sokan át is vették a rendszeremet. A Mahler-archívum fejlesztése mellett nagyon szeretném kiadni a Hungaroton-labelográfiát, és izgalmas terület a Melogyija kiadó is, ami szintén katalogizálásra vár még.
