színház - FIGHT CLUB: UNDERGROUND KING

  • - vincze -
  • 2010. november 25.

Zene

A frissen felbukkant Fight Club zenekar ötlete annak a Csordás Tibornak az agyából pattant ki, aki a Junkies énekese volt annak idején, majd onnan kiszállva - a Green Day és társai kilencvenes évek közepén történt előretörése idején - megalapította saját punkos, rock 'n' rollos zenekarát, a budapesti klubokban szép sikereket arató, lemezt viszont soha nem készített Psychót. Ezek után, szakítva a rockzenével, évekig közepes súlyú celebként fungált a Fiesta nevű harmadosztályú latinpopduó élén, most pedig úgy gondolta, hogy Fight Club néven visszatér a Psycho által favorizált irányhoz, kábé ugyanoda, ahol tizenöt évvel ezelőtt tartott az egykori zenekara.
A frissen felbukkant Fight Club zenekar ötlete annak a Csordás Tibornak az agyából pattant ki, aki a Junkies énekese volt annak idején, majd onnan kiszállva - a Green Day és társai kilencvenes évek közepén történt elõretörése idején - megalapította saját punkos, rock 'n' rollos zenekarát, a budapesti klubokban szép sikereket arató, lemezt viszont soha nem készített Psychót. Ezek után, szakítva a rockzenével, évekig közepes súlyú celebként fungált a Fiesta nevû harmadosztályú latinpopduó élén, most pedig úgy gondolta, hogy Fight Club néven visszatér a Psycho által favorizált irányhoz, kábé ugyanoda, ahol tizenöt évvel ezelõtt tartott az egykori zenekara.

A fentiek tudatában még akkor is nehéz lenne objektív recenziót írni az Underground Kingre keresztelt elsõ lemezrõl (remélem, a címet csak viccnek szánták - annak ugyan nagyon halvány, de még mindig ez a jobbik verzió), ha történetesen ez lenne az év hazai rock 'n' roll produkciója. De ettõl sajnos olyan távol áll, hogy hirtelen nem is tudok megfelelõ hasonlatot mondani: képzeljünk el egy, a Wildhearts slágeresebb témáit azok szikrázó zsenialitása nélkül utánozni próbáló, lagymatag tempójú, ordító zenei közhelyektõl duzzadó dalokkal telerakott, prosztó hangszerelésû (azaz minden olyan ravasz trükktõl mentes, ami az ilyen alapjából tapló, kettõnégyes zenét feldobná) albumot, ahol egy közepesnél kicsit gyengébb énekes adja elõ rettenetes prozódiájú, vérciki dalszövegeit. Elég, ha a Gyilkolj meg! címû tétel refrénjét idézem: "Gyere, és gyilkolj meg / Egy párszor már megtetted / Érzem, hogy megmérgezed az életem."

MTon/Magneoton, 2010

*

Figyelmébe ajánljuk