A nemzetközi turné után itthon is bemutatott Mundruczó-előadás, a Nehéz istennek lenni igazi turnéprodukció: megszólal mindenütt, ahol van prostitúció, politikai bűn és leleplezés, erőszak és kiszolgáltatottság, valamint ahol nehéz istennek lenni. Vagyis mindenütt. (A rotterdami előadásról lásd riportunkat: Kamionon a középkorba, Magyar Narancs, 2010. október 14.)
Itthon a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi út mellett, egy buszgarázs és raktártelep egyik csarnokában áll az a két kamion, amely az előadás játéktere; az egyiknek nyitva az oldala, ez a színpad, a másik csukott, s az itteni jeleneteket kamera közvetíti, hogy mi is lássuk: az autógumikkal kibélelt térben filmforgatás van.
A szövegkönyv Bíró Yvette-tel együtt készült, részint a valóság hatalmas tárházából, részint a Mundruczó Kornélt régóta foglalkoztató problémákból (erőszak, deviánsnak tudott családi viszonyok, áldozat stb.), részint pedig a Sztrugackij testvérek ugyanilyen című 1971-es tudományos-fantasztikus regényének fontos motívumából, a földönkívüli Rumata szerepeltetéséből.
A két kamion - az egyikben berendezett varroda, a lányok futtatásának álcázó mechanizmusa, valamint nyomorúságos emeletes vaságyak, emberi "vackok", különféle szögletek vécével, kis "konyharésszel", aztán a másik kamion földes-gumis tere - olyan közegbe engednek bepillantást, amelyet nem ismerünk, és nem is akarunk megismerni, legföljebb így, színházban. Ahol kiszolgáltatottság és hierarchia összeépül, ahol a hierarchia csúcsán álló is kiszolgáltatott, ahol a személyes motivációk a túlélést előkelő helyre teszik a rangsorban, ahol már nemzetközivé lett a világ.
Mundruczónál beregszászi lányok állnak kurvának, sorsukat közvetlenül a Mamie Blue névre hallgató Madame kommandírozza, keményen és kegyetlenül, hiszen rajta is a kényszer uralkodik immár. Egy láthatatlan és tudhatatlan részletekkel teli legújabb munka az előadás története, homályos ügylet: egy Varjassy Károly nevű fickó úgy szeretne bosszút állni EP-képviselő apján, hogy a YouTube-ra töltene föl egy leleplező filmet arról, hogy az apja megerőszakolta a saját lányát, aki belehalt a szülésbe, és a csecsemő intézetbe került. 't is fölleli a megszállott, forradalomról handabandázó bosszúálló, és átmenetileg a Madame felügyeletére bízza. A történet egyik erősen megmagyarázhatatlan pontja, hogy minek kellenek ehhez az elnagyolt és beteges filmforgatásos leleplezéshez a kurvák, valamint hogy miben is állna a bosszúállás maga - de ilyen következetlenségből számos akad ebben az előadásban. Mundruczó Kornél föltehetően arra számít - a közönségsikert tekintve joggal -, hogy a színházi nyelv és forma eltakarja az alapanyag tákolmányjellegét.
Mert a színházi nyelv igen erős. Erős úgy is, hogy a brutalitás, a fizikai erőszak nagy és direkt helyet kap benne - noha mind a filmes részek, mind az előadásba ékelt dalok erősen stilizálják a naturális kontextust -, és erős úgy is, hogy a hatás felől komponál, és ennek érdekében bátran döntöget tabukat, noha ezek a tabuk már eldőltek jó néhányszor.
A színészek is sokat segítenek a zavarosságok-hiányosságok takarásában: tudnak úgy csinálni, mintha komplex figurákat játszanának - alig néhányszor muszáj rádöbbennünk, hogy csupa kliséből állnak össze. A Madame-ot játszó Láng Annamária virtuózan váltogatja a rétegeket: jó gazdi-rossz gazdi, kétségbeesett, ugyanakkor kétségbeesését a felkapaszkodottak önérzetével leplező asszony. A három lány három "panelsors": a Kiss Diána Magdolna által játszott Zita elszántan és fegyelmezetten megy bele a legújabb "munkába", melynek során nemcsak fizikailag, de minden vonatkozásban szétroncsolják; Wéber Kata Andija az ő felülüthetetlen motivációjával - újszülöttjét kell fölnevelnie - keserűen bár, de mindent bevállal; Tóth Orsi Emőkéje pedig takarékra állított belvilággal, amolyan félzombi üzemmódban tűri a sorsát. Ott van még a földönkívüli Rumata, vagyis az orvos szerepében Nagy Zsolt, aki vehemenciáját indulatossággal váltogatva próbálkozik az isteni - vagyis igazságtevő, embermentő - szereppel. És ott van egy szadista vetkőzőgép - őt Katona László játssza, a kontextust leszámítva igen viccesen. Rába Roland egyetlen közelije is többet ér, mint az egész bosszúterv, amit Varjassyja összehablatyol; Szemenyei János figurája, Varjassy apja szörnyű vérfertőzésének immár felnőtt gyümölcse a megértés szándéka nélkül vegetál ebben a közegben. Derzsi János tán a kamionsofőrt játssza, de nem biztos; furcsa jó ember, szerepét Derzsinek kellene hívni. Bánki Gergely a filmforgatás munkása: az érdektelenség felől indul, a romlottságba érkezik.
De hát ennyi pompás színész odaadó, elhivatott és tehetséges játéka sem takarja el, hogy itt egy effektsorozat, egy virtuóz képi komponálás szemtanúiként voltaképpen nagyon keveset kapunk: egy gyönge, közhelyekkel túlzsúfolt epizódsorozatot, esetleges ötletekkel, rugóra járó dramaturgiával. A rendhagyó körülmények, az erős formanyelv, a találékony rendezés mögött vagy mellett ordítóan hiányzik egy író, aki mélységet és (legalább visszafelé) távlatot adna a látottaknak, és dialógusokat a szereplőknek. Így ugyanis illékony az egész, hatása legfőképp egyidejű - ha kihevertük a "face-to-face" brutalitást, már el is felejtettük az egészet.
Trafó - külső helyszín: Gyömrői út, június 4.
