rés a présen

Lajkó Félix a Narancsnak a megújulásról: "Egyszerű nóták vannak benne"

Lajkó Félix zenész

  • rés a présen
  • 2018. november 13.

Zene

Új zenekar, új szerzemények, új koncert.

rés a présen: Új zenekarral és új szerzeményekkel állsz a közönség elé az Elsősorban zene című koncerten november 29-én a BOK Csarnokban. Ez valamiféle megújulás?

Lajkó Félix: Megújulás olyan szempontból, hogy ezekkel a zenésztársakkal ilyen felállásban még nem játszottam, de alapvetően klasszikus, 20. századi felállás: dobszerkó, nagybőgő, cselló, két fúvós és persze a hegedű. A dalok nagy része új szerzemény, egy részét játszottuk duóban Sidoó Attilával a nyáron, de ebben a formában, ahogyan most megszólalnak majd, mind újnak nevezhető. Folyamatosan dolgozom új dalokon, de ezek mostanra megértek, és egyre inkább érdekel most ez a standard zenekari felállás.

rap: Talán nem is volt még ekkora saját zenekarod. Kik a zenésztársak?

LF: Volt már régebben 13 tagú zenekarom is, és persze játszottam szimfonikus zenekarral, de az utóbbi időben nem volt ekkora bandám, valóban. Az új felállásban Sidoó Attila gitározik, vele már többször léptem fel, duóban is szívesen játszunk együtt. Kertész Endre csellózik, Czirják Tamás dobol. Korábban nem ismertem, s több zenész közül választottam ki őket, de nagyon beváltak. Barcza Horváth József bőgőzik, őt nyilván ismerik a Narancs-olvasók, tapasztalt dzsesszzenész, szeretek vele játszani. Bizják Gábor, az Első Pesti Rackákból ismert fúvós kürtön játszik, és Mazura János tubázik.

rap: Időszakos összeállás erre az alkalomra, lemezre, projektre vagy hosszabb távra tervezel velük?

LF: Nyilván az lenne az ideális, ha többet mehetnénk ezzel a nagyobb felállással, de ez nem mindig lehetséges. Játszunk ezért kisebb felállásban is, így Attilával duóban vagy a nagybőgővel kiegészülve.

rap: Mi az évzáró koncert repertoárja?

LF: Egyszerű nóták vannak benne, ez a műsor talán olyan, ami szélesebb rétegnek is szól. Könnyebben hallgatható, és a hangszerelés miatt izgalmas. Tulajdonképpen minden zenész a saját hangszerének virtuóza, úgyhogy öröm egy ilyen csapattal játszani. Ugyanezért szeretek a Volosival is együtt muzsikálni.

rap: Később merre találkozhat veled még a közönség?

LF: A legfontosabb, hogy elkészül lassan a lengyel Volosival közös lemezünk, ez még az idén megjelenik. Utazom Japánba, Azerbajdzsánba, Varsóba, de fellépek Balázs Jánossal is duóban. Most viszont leg­inkább a november 29-ei BOK Csarnok-béli koncertre készülünk, sok próba van a hátunk mögött, és még előttünk van egy hosszú és intenzív próbahét a koncertig. Szeretnénk a legjobb formánkat hozni, de nagyon élvezem velük a közös készülést!

rap: Mi kapcsol ki a leginkább?

LF: Valamelyik nap egyfolytában a Beatles Shake it a babyt hallgattam, de közben egy rakás Vivaldit is hallgatok mostanában, orrvérzésig. Úgy tűnik, az kapcsol ki, ha egy-egy számot hallgatok sokszor egymás után, kifulladásig.

rap: Mit kívánsz, üzensz a közönségednek az új évre?

LF: Hogy egyik 19, a másik egy híján 20.

Figyelmébe ajánljuk